Én tök nem értek ehhez, úgyhogy valaki leírhatná, hogy mit jelent a rainbow (szivárvány) jelentése. A másik, hogy mit határoz meg a színkerék sebessége, és egyáltalán minek forog?
Ebből láthatod, hogy a megfizethető árú DLP-s vetítőkben 1 chip van és ebből kellene színes képet varázsolni. Erre van a színtárcsa amely vetítőtől függően több részre van osztva és különböző sebességgel forog. A színkerék technológiájából adódik a rainbow. Ez azt jelenti, hogy a mozgásoknál a mozgó alakok, tárgyak széleinél színes árnyékok jelennek meg. Erre itt egy szemléltetés:
A felső RAINBOW szövegen látszik a rainbow. Persze nem ilyen drasztikusan látszik a valóságban, de jól mutatja, hogy miről is van szó. Minél nagyobb sebességű a színkerék annál kevésbé látszik a rainbow. Az alap kétszeres vetítőknél elég jól észrevehető, de mondjuk az ötszörös keréknél már kevésbé. Az is fontos, hogy a rainbow látása egyénenként változik. Igazából nem is tudom mitől függ, de valami szem+agy sebességről beszélnek. Szóval lehet, hogy te egy kétszeres gépnél sem látod, de a barátnőd fél perc alatt rosszul lesz tőle.
A DLP-s gépek technikailag jobbak, mint az LCD-sek. Nagyobb a kontrasztjuk, kisebb a screendoorjuk és jóval hosszabb az élettartamuk (4000 üzemóra után az LCD vetítők képe nagyon besárgul) és sokkal mozisabb képet vetítenek. Két hátrányuk van, az egyik az áruk. A DLP-s vetítők drágábbak az azonos felbontású LCD-s vetítőknél. A másik a színkerék miatti rainbow ami sok embernél eleve kizárja, hogy DLP-s vetítőt vegyen.
Van persze "tökéletes" megoldás, ez pedig a 3 chipes DLP vetítő. Mivel itt nem egy hanem három chip állítja elő a képet, ezért nincs szükség színkerékre és ezért nincs rainbow hatás sem. Így már csak egy hátrány marad az ár, ami itt fokozottan jelentkezik, mivel a legolcsóbb 3 chipes DLP vetítők is 5 millió körül indulnak.
0
2005. április 1., péntek 10:13
110
Én tök nem értek ehhez, úgyhogy valaki leírhatná, hogy mit jelent a rainbow (szivárvány) jelentése. A másik, hogy mit határoz meg a színkerék sebessége, és egyáltalán minek forog?
0
2005. április 1., péntek 9:36
110
Én tök nem értek ehhez, úgyhogy valaki leírhatná, hogy mit jelent a rainbow (szivárvány) jelentése. A másik, hogy mit határoz meg a színkerék sebessége, és egyáltalán minek forog?
0
2005. március 31., csütörtök 0:32
4201
Én is így vagyok vele. 1 milla alatt nem vennék projektort, és fölötte is csak úgy, ha lenne egy megfelelő méretű, sötét kárpittal borított és megfelelően berendezett moziszoba ahová el tudnám helyezni. Addig marad a CRT, bár a plazmák is szépen fejlődnek, ha egy kicsit még csökken a HD plazmák ára esetleg bevállalok egyet. Az LCD-k kontrasztja sajnos még mindig elég kevés.
0
2005. március 30., szerda 22:56
84
Én is most alaposabban nézegettem a projectorokat de nem nagyon fogtak meg az belépű szintű vetítők! Sim2 odab@sz de egyébként szivem szerint Domino 18 alatt nem vennék semmit(ja persze ha annyi pénze lenne) :) Igy marad a jó öreg 4/3-as 72cm JVC katód sugár csöves készülék. :)
0
2005. március 30., szerda 20:50
4201
Én a HM Show-n találkoztam a 4805-tel, és nagyon nem tetszettek a színei. Kifejezetten gyengének találtam. Plusz nem értettem, hogy miért az émelyítően szar Macska a kalapban megy rajta egész nap. Félmillióért már esetleg érdemes nézelődni a Sanyo/Panasonic/Hitachi projektorok környékén, de szerintem kb. ez a belépőszint, ha maximálisan besötétítesz és esetleg még lefested feketére a falakat is.
Ha nagy képet akarsz vehetsz 200-ért projektort, de minőséget ne várj tőle. Ezeket arra találták ki, hogy diagramokat és hasonlókat vetítgessenek velük, nem pedig filmeket.
0
2005. március 30., szerda 19:51
421
400 ezer alatt (bruttó) nincs minőségi váltás a projektoroknál. A következő lépcső az Infocus 4805-ös 400 ezerért. Ott már ötszörös sebességű a színkerék és 16:9-es a DLP chip plusz DCDi deinterlacer is van benne.
Nézd meg ezeket a kétszeres színkerekes SVGA modelleket, pl a már említett Toshibát vagy mondjuk az igen népszerű BenQ 6100-at. Ha nem zavar a rainbow és a magas működési zaj akkor megfelelő választások lehetnek.
0
2005. március 30., szerda 18:46
110
Esetleg 250000 Ft-ból még milyen projektort lehetne kihozni? Ez viszont már a csúcsplafon nálam.
0
2005. március 30., szerda 17:26
421
Ha nagyon kellene akkor az S9-est mondanám, de mindkét DLP-s modellben (S9, S20) kétszeres színkerék van, ki fog hullani a rainbow-tól a hajad. Elég hangos is és ha jól láttam nincs komponens bemenete sem.
Az S20-as és az ET1-es elég régi modellek lehet, hogy szeptemberre meg is szűnnek.
0
2005. március 30., szerda 14:28
110
Toshiba S9 Toshiba S20 Toshiba ET1
Ezek közül melyiket lenne érdemes megvenni? Tudom, hogy ez a legalacsonyabb kategória, de sajnos a pínz nagy úr. Valszeg majd csak szeptember környékén fogok projectort venni, de addig is szeretnék egy kis tudást összegyűjteni projector ügyben. Fehérváron vagy Veszprémben tudtok olyan boltot, ahol ehhez hasonló típusokat ki lehet próbálni? Az az igazság, hogy én kb. 8 éve egy kiállításon, találkoztam először projektorral és nekem már az is nagyon tetszett. Szal egy mai legszarabb projector is hozza szerintem azt a színvonalat, amit anno az a projector a kiállításon. Szal mindenképpen meg szeretnék nézni egy-két ilyen low-end projectort, aztán majd meglátom, hogy mi legyen.
0
2005. március 30., szerda 14:15
421
Ha nem vagy rainbow látó akkor ajánlható a nagy sláger az Infocus 4805-ös. Ez bár csak 852x480-as (wide NTSC) felbontású, szép képe van, nagy kontraszttal. Bruttó 400 körül van. Ennél valamivel drágábban kapsz HDTV felbontású LCD vetítőket. A Hitachi PJ-TX100 olyan bruttó 450 körül már elvihető. LCD vetítő lévén alacsonyabb a kontrasztja, mint a 4805-nek viszont a felbontása dupla akkora. Esetleg nézz szét a 852x480-as felbontású LCD vetítők között, vagy az SVGA felbontású DLP-s projektorok között. Ezek a legolcsóbbak azok közül amelyek még talán használhatóak házimozira.
0
2005. március 30., szerda 13:24
110
Köszi mindenkinek a válaszokat. Egyébként milyen márkájú projectorokat érdemes nézegetni?
0
2005. március 30., szerda 12:51
110
Köszi mindenkinek a válaszokat. Egyébként milyen márkájú projectorokat érdemes nézegetni?
0
2005. március 30., szerda 2:43
4201
"ugyanez a problémám Samsung TV-vel"
Annak alapján amit elmondtál, ez egy teljesen más jelenség :)
0
2005. március 30., szerda 1:47
1431
"A PAL progresszív viszont behullámosodik, 3 különböző lejátszóval is próbáltunk"
Na de jó hogy ezt megemlitetted, ugyanez a problémám Samsung TV-vel és Samsung lejátszóval. Hiába állitom át hagyományos interlaced módra, Pal-ban a kép hullámzik (halvány foltokban csikok futkosnak rajt, legfőként sötét képeken látszik) - NTSC módban ugyanez teljesen megszűnik. Az érdekes az, hogy kipróbáltuk egy LG TV-vel is, amin a probléma egyáltalán nem jelentkezett.
0
2005. március 30., szerda 1:35
4201
Ja, a TX-29PX20P is tud prog.scan-t, de az 4:3-as és kb. 150e.
0
2005. március 30., szerda 1:34
4201
A TX-32PX20P a legolcsóbb, ami tudja a progresszív scant. 275e körül van most. Nekem is ilyen van. A PAL progresszív viszont behullámosodik, 3 különböző lejátszóval is próbáltunk 2 ugyanilyen tévét, ugyanazzal az eredménnyel. NTSC-ben viszont király, PAL-nál amúgy sincs nagy különbség.
0
2005. március 30., szerda 1:27
1431
Mondanál pár tipust, viszonylag olcsóbb árkategóriában? Főleg a Panasonic-ok tetszenek - bár sok tipusát nem ismerem - eddig minden tv közül a Panák szinvilága fogott meg a legjobban (viszont a Philips fehéreinél nincs jobb).
0
2005. március 30., szerda 1:23
421
De. Lehet is ilyen TV-t kapni méghozzá nem is túl drágán.
0
2005. március 30., szerda 1:20
1431
Ugyan nem ide tartozik, de itt tenném fel a kérdést: a progressziv scan funkciót hagyományos crt-knél nem lehet használni?
0
2005. március 30., szerda 0:54
4201
Szerintem felejtős. Újonnan nem kapsz olyat, amin érdemes lenne mozizni, a használtak többnyire elavultak, és ha izzót kell benne cserélni, akkor hopp... ugrik még egy százas.
0
2005. március 29., kedd 23:52
143
A válaszom akár 1 mondatos is lehetne: gyakorlatilag semmilyet. Vagy úgy így fogalmazhatnék, lehetni talán lehet, de érdemes????? Egészen komolyra fordítva, a helyedben én tényleg nem keresnék 200 000 Ft alatti projektort. Használtan semmiképp sem vennék ennyiért, újat meg pláne nem. A helyzet az ugyanis, hogy - bár az elmúlt 1 évben iszonyatosan lementek a vetítő árak - ennyi pénzért azért még manapság sem kapsz olyan projektort, ami alulról súrolná az elfogatható minőség határát. Félő ugyanis, hogy olcsó húsnak igazán olcsó lesz a leve, s később nagyon fogod bánni, hogy ennyire alábbadtad igényed. Javaslom, gyűjts még hozzá egy kicsit (vagy próbáld meg valahol részletre venni), de egy bizonyos színvonal alá semmiképp se menj! Ragaszkodj a valós 16:9-es LCD panelhez (a DLP technológia eleve drágább), legalább a 1024x576 pixeles felbontáshoz (ez a DVD natív felbontása ugyanis), legalább 500:1-es kontraszthoz és a komponens video jel bemenethez. Ezt már - legjobb tudomásom szerint - meg lehet kapni úgy 300e körül.
0
2005. március 29., kedd 20:42
421
Egy fontos dolog a CP-RS55-el (PJ-LC7) kapcsolatban, hogy fix objektíves tehát olyan mint a diavetítőgép minél messzebb viszed a vászontól annál nagyobb képet vetít, de nincs lehetőséged adott távolságból a képet némileg nagyítani vagy kicsinyíteni. Több belépő kategóriás modell ilyen.