Hát erről van szó, igen!
Jézuskirálynál jobban magam sem fogalmazhattam volna meg azt, hogy "mit eszek" a mozibajáráson. Vegyünk egy aktuális példát! Szerda este kétezer "őrült" választja az alvás helyett a Duna Plázát, hogy elsők között láthassa a FILMET!
A rajongók közül sokan jelmezekben fognak érkezni, lesz vásár, nézhetsz a kisebb termekben werkfilmeket, doksikat, a mozi vendégü lát szendviccsel, üdítővel, találkoznak a régi ismerősök egymással, és az egészben van egy nagy összetartó erő: A film szeretete!
Az egész estének van egy egyszeri és megismételhetetlen varázsa, ahogy több száz torokból felhördül a kiáltás, az emberek fütyülnek, a vakuk kattognak, mert mindenki meg szeretné örökíteni az egyébként ezerszer látott két szót: STAR WARS
Ennél többet nem tudok most mondani erről az egészről, ezt érezni kell, örülök hogy néhányszor már lehetett részem benne és őszinte szívből kívánok másnak is ilyen ritkán átélhető élményt!
És ha már járt valaki ilyen premieren, akkor azt is tudnia kell, hogy ezen az először vetített filmen illik csendben lenni, sőt kinézik azt az embert, aki a hülye kukoricájával zizeg!
UI. Ez talán nem tartozik ide, de házimozirendszerem nekem is van, sőt még vidéken is lakom. De egy Star Wars rajongó csak nem fog bántani egy másikat, úgyhogy PEACE!

most posts by TM
0