Ez tök jó lehetett, biztos rendesek nagyon abban a csoportban, ha így állnak a rajongóikhoz. Mint egy tündérmese. :-)
0
2005. május 20., péntek 16:47
16089
Hát én nem tudom, hogy ez mennyire számít igazi szenzációnak, de nekem az volt. :) Következő a szituáció: rettentően szeretem az ExperiDance táncegyüttest. Először őket anno még a szabadkígyósi kastélyjátékokon láttam, tavaly nyáron. Ott megtetszettek, és elhatároztam, hogy megnézem az összes többi darabjukat. Nyáron szerveztem direkt ExperiDance hétvégét. :) Aztán mikor bekerültem egy pesti suliba, innentől kezdve eldőlt, hogy én rendszeres látogató leszek az előadásokon. Annyira, hogy szeptembertől kezdve, a publikus előadásokon ott voltam. Az összesen. Mindig az első sorban ültem középen. Aztán amikor már vagy 10-15-ször láttam az összes előadást, az egyik előadás szünetében megbökte valaki hátulról a vállamat, és kérte, hogy menjek ki vele egy percre. Kimentem, és akkor közölte velem, hogy Ő az ExperiDance ügyvezető igazgatója, és hogy tud róla, hogy sokat járok az előadásokra, meg sokat fórumozok és hogy szeretne bevinni a színfalak mögé kicsit megmutogatni a dolgokat. Köni-nyelni nem tudtam az izgatottságtól, de elindultunk hátra. Mutatott egy-két dolgot, talákozhattam egy pár sráccal, csajjal :) és mondta, hogy járjak csak szorgalmasan az előadásokra. És ha mindez nem lett volna elég, ajándékba adott nekem egy Ezeregyév DVD-t is. És azt hiszem itt az ájulás kerülgetett... :) Nekem ennyi volt a sztárokkal való talákozással. De nagyon jól esett.
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2005. május 20., péntek 16:19
273
Én Tóth Gabival találkoztam pár perce az Árkádban épen ebédelt :-))))
0
2005. május 20., péntek 15:30
37
nemar, hogy a bekasok sztarok. de egyszer en is lattam a b. andrast, amikor latogatoban voltunk ket eve a rona utcai szinkronstudioban. jott befele az utcarol, nyari szerelesben, szamlatombbel. :)))
0
2005. május 20., péntek 15:13
8905
Tényleg, lehet, erre nem is gondoltam ... :-)
0
2005. május 20., péntek 14:53
7151
Szándékosan nem használtam rájuk a "sztár" szót, s HM (alias HG) esetében csak azért, mert tényleg nem úgy viselkedett, mint amilyennek a médiás hajcihő alapján gondolta volna az ember.
0
2005. május 20., péntek 14:52
7151
Hátha csak nem kapta meg az e-mailt...
0
2005. május 20., péntek 14:47
37
nemar, hogy a bekasok sztarok. de egyszer en is lattam a b. andrast, amikor latogatoban voltunk ket eve a rona utcai szinkronstudioban. jott befele az utcarol, nyari szerelesben, szamlatombbel. :)))
0
2005. május 20., péntek 14:26
8905
Hoffer Misivel én is találkoztam, de még azelõtt, hogy befutott volna a BK-val. Akkor nagyon normális volt, együtt utaztunk a vonaton vele és egy barátommal, õt ismerte, mert ugye õ is szegedi. Én akkor ismertem meg, jót beszélgettünk vele a vonaton irodalomról, könyvekrõl. Értelmes srác. A BK-ból Juga Veronikával meg együtt voltunk abban a színjátszótáborban 2 éve, amirõl már írtam. Na õ elég butácska kis csaj, és szerintem kicsit alacsony önértékeléssel rendelkezik, nem olyan magabiztos, mint amilyen a szerepe. Egyszer utána írtam neki egy e-mailt, kérdeztem benne valamit, de nem is válaszolt. Biztos nagyon elfoglalt volt ... :-)
0
2005. május 20., péntek 10:16
7151
Amennyit én láttam ebből a szériából, annak alapján Berényi András szerintem idegbeteg, legalábbis folyton úgy viselkedik.
Egyébként lemezbolti eladó koromban két BK szereplővel hozott össze a sors: a már régóta eltűnt Hoffer Misivel csak pár szót kellett váltani zenéről, s kiderült, hogy közvetlen és barátságos, egyáltalán nem "sztár"-ként viselkedett. Claudia asszony alighanem originál fiával vetődött be hozzánk: az ifjú a filmbéli Ákosnál minden szempontból meggyőzőbbnek tűnt. Claudia asszony egyébként elegáns volt, vonzóbb is, mint a tévén keresztül, de a kissé ridegnek tűnő üzletasszony-stílusa megvolt.
0
2005. május 20., péntek 7:41
52684
A nagyobbik - vagy inkább - középső Berényivel én is találkoztam már. A Pecsa bolhapiacán volt két lányával, akik minden árusnál nyafogtak, hogy ezt vedd meg, ezt vedd meg! Akkor is morcos volt, de lehet, hogy csak azért, mert az arrajáró batyus romaasszonyok kórusban kiabálták neki, hogy szia András, hogy vagy stb. Még ezen a napon ugyanott Körtvélyesi Zsoltot láttam, mellettem válogatott könyvet az egyik standnál, ő sokkal szimpatikusabbnak tűnt!
most posts by TM
0
2005. május 20., péntek 1:03
8905
Most au-pair vagyok, ez van, de nem rossz, vigyáznom kell a gyerekekre egy családnál, velük lakok, valamennyi házimunkát végzek, és ezért teljes ellátást és valamennyi zsebpénzt kapok (ez a zsebpénz otthon majdnem annyi, mint az én tanári fizetésem volt). A hétvégéim teljesen szabadok, ilyenkor járom az országot, sok szép helyre megyek, kastélyokat látogatok, bemegyek Londonba, szóval elvagyok. Fõleg azért jöttem ki, hogy megismerjem Angliát és az embereket, mindig is szerettem az angolokat, az angol kultúrát, és más a nyelvet is anyanyelvûek között használni. Amúgy nyelvtanár voltam 2 évig (angol-német). De itt nagyon jó kint, csak már honvágyam van, de június végén megyek haza. :-)
0
2005. május 20., péntek 1:01
2682
:) Átadom.
0
2005. május 20., péntek 0:48
213
A Barátok Közt "sztárja" (ezt még leírni is szörnyű... sztár!), valamelyik Berényi, akinek egy-két hónapja a sorozatban egy bal kézről való lánya került elő, na ő a Damjanich utcai Kai***s szupermarketben szokott vásárolni. És rém mogorva feje van...
0
2005. május 20., péntek 0:44
26
Réges régen Déri Jánossal egy Bródy és barátai vagy valami hasonló előadás kezdése előtt ahova szüleim vittek. Szembejött velem, kár hogy ma már nem teheti.
Venusz Zsuzsával és a Zanzibárból a raszta fazonnal az Aerodromon, ott nézelődtek a bazárban mellettünk.
Zsuzsával Kkméten a Gamfon , ha jól rémlik ott dolgozott én meg ott tanultam, valamint Pécsen ahol mindketten tanultunk. Jah meg Bálint Antonia is ott korzozott a folyoson, akkor a teremben megállta az élet (ki lehett látni) :)
Nagy Bandó Andrástól autogramm a személyibe, aki a sulinapokon tartott előadást , és szétszopatta a haverokat akik az első sorban részegen dajdajoztak.
Gerike: Ha legközelebb is vesz ki filmet mondd meg neki hogy fasza volt a Pecsás szülinapi bulijuk :) (Depresszio)
0
2005. május 19., csütörtök 23:41
2682
A Megaszarból Tóth Gabi, ma ott volt az SW3 17:00-ás előadásán a Corvin moziban. Különösebben nem fogott meg csak gondoltam idevág és leírom.
0
2005. május 19., csütörtök 21:48
52684
Kedves Juliet! Bocs, ha már volt róla szó, de mit is csinálsz most odakint?
most posts by TM
0
2005. május 19., csütörtök 21:29
1221
Nem akartam okvetetlenkedni, csak furcsa volt; föleg, hogy korábban azt írtad, szereted a színészeket.
0
2005. május 19., csütörtök 21:12
8905
Nem így gondoltam, persze, csak irónikusan akartam fogalmazni. Én semmiképpen nem tartom a színészeket prostituáltnak, én is az akartam lenni. Mármint színész. :-) Ugyhogy semmiképpen nem pocskondiáznám õket. Csak persze a színészektõl elvárnak egyfajta lazaságot, könnyedséget, mivel gyakran kell nekik egymással intim kapcsolatba kerülni. Ezért sokan azt gondolják, hogy egy kalanddal több ide vagy oda nem számít. Pedig teljesen más a munka és a magánélet.
0
2005. május 19., csütörtök 18:43
53
Nekem Hegedűs D. Gézával volt szerencsém egyszer egy teaházban teázgatni. Barátnőmmel beszélgettünk, mikor bejött ő is és a mellettünk lévő asztalnál foglalt helyet. Én nagyon szeretem őt mint színészt és szerencsére így, színházon kívül is nagyon szimpatikus benyomást keltett bennem. Kortyolgatta a teáját, olvasott (vagy szerepet tanult) és néha - a kellemes mély hangján - telefonálgatott.
0
2005. május 19., csütörtök 18:36
52684
Psota Irénnel már én is "összefutottam". A Nagymező utcában voltunk és a Mai Manó Házba mentünk egy híres francia fotós (és ügynöksége) kiállítására, aki Párizsról és környékéről készített képeket a múlt század elejétől kezdődően. A művésznő elegáns volt, mint mindig! Megfigyelhető, hogy a "régi" nagyok valahogy sohasem topisak, valami megfoghatatlan elegancia lengi őket körül! Elnézést kérek Szacsvay úrtól, de egyszer a Ferencziek tere (nem, asszem inkább Felszab-tér) környékén lófráltam, ő pedig jött velem szembe, kezében egy lukacsos-hálós szatyorral, benne a zsírpapírból kikandikáló kolbásszal! Mit mondjak, a Csapd le csacsi-ban elegánsabban nézett ki... Visszatérve Psota Irénre, az elmaradhatatlan fejkendőjét viselte és egy cuki miniölebet sétáltatott. A találkozásunk nagy élmény volt, és a kiállítás is tetszett! Sajnos a fotóművész nevére már nem emlékszem.
most posts by TM
0
2005. május 19., csütörtök 18:16
1221
"A színészeket sajnos sokan prostituáltként kezelik, azt hiszik, ez a kettõ ugyanaz. Nem teljesen." Csak félig-meddig? Biztos, nem így gondoltad, de ez így nagyon sértö.
0
2005. május 19., csütörtök 18:01
8905
Tényleg, Törõcsik Marit én is láttam, igaz nem véletlenül, hanem lejött Szegedre egy beszélgetésre egy kollégiumba. Ott ült tõlem 2 méterre. Én is nagyon szeretem õt, tényleg méltóságteljes, elegáns és nagyon humoros mindig. Psota Irén is az egyik kedvencem, jó lehetett találkozni vele, mégha ilyen körülmények között is. :-)