Davenport:
Ez érdekes kérdés... hmm... Az igazság az, hogy olyan szinten meg vagyok elégedve a dvd formátummal, ami pillanatnyilag érdektelenné teszi számomra a HD-DVD illetve a Blu-Ray formátumait. Épp most vettem több millióért vadonatúj házimozirendszert (B&W hangfalak, Harman/Kardon erősítő, Denon lejátszó), és a jövő év elején veszem meg az új óriás plazmámat, ami igencsak indokolttá tehetné az új dvd-k használatát. Ám engem még mindig nem hoz lázba az egész, lévén, a rendszer még gyerekcipőben jár, korántsem forrt ki a technológia. Mindazonáltal egy-két éven belül talán megpróbálkozom majd valamelyikkel, de csak és kizárólag a technikai bravúrral készült, audiovizuálisan lehengrelő szuperprodukciókat (lásd Star Wars, Gyűrűk Ura, Pókember, Mátrix, stb.) fogom megvenni, hiszen az összes többi filmem tökéletesen megfelel nekem dvd-n. Ez egy digitális technika, ami a filmeket gyönyörű kép- és hangminőségben prezentálja. Egyszerűen nem lennék normális a milliókból összegyűjtött külföldi és magyar gyűjteményemet újra megvenni, csak mert egy még jobb, szemmel és füllel csak alig érzékelhetően jobb új formátum szeretne teret hódítani magának. A dvd formátum sikerét a rossz és hamar romló minőségű, nulla audiovizuális élményt nyújtó vhs-sel szembeni házimoziélménynek, a választható nyelvek és feliratok meglétének, valamint a töméntelen mennyiségű extratartalomnak köszönheti. Annak idején mint a mozizás messiásaként tekintettünk (én a mai napig ámuldozom) a dvd-re, és száz szónak is egy a vége: a dvd jó, a dvdim maradnak, az új formátum már csak a vadonatúj, gyűjteménnyel még nem rendelkező házimozizóknak javallott, valamint a kizárólag a legmodernebb technikai színvonal iránt lelkesedőknek javallott, és azoknak, akik, mint azt én is tenni fogom, az igazán monumentális filmeposzaikat szeretnék nagyképernyőn az elérhető maximálisan legszebb kép- és hangminőségben élvezni.
Határt kell szabni a folyamatos újítás miatt érzett örökös hiányérzetnek, és egyensúlyt kell találni a film, mint művészet értékelése és a film, mint fizikai élmény között. Számomra, minél jobb a rendszer, amin a filmeket nézem, érdekes mód annál inkább magára a "Woody Allen-i" értelemben vett filmélményre kezdek koncentrálni. Pl. a filmjeimet két részre osztom újabban. A nappaliban nézett 6.1-ben professzionális módon élvezett dvd-kre, és a hálószobámban csak a tv-mre kötött surround hanggal nézett dvd-kre. Újabban sokkal inkább kezdem értékelni azokat a régi, klasszikus, esetleg pusztán a történet miatt megvásárolt filmeket, amiknek leszarom milyen a képe vagy a hangja, mert a történet, a szereplők, a rendezés olyannyira lebilincsel, hogy a házimozi hatás egy cseppet sem érdekel. érdekes, ugye? Mert a film igazából a filmről, és nem a körítésről szól. Tehát a több milliós házimozirendszerem ellen beszélek, amit azért a világért se szeretnék megtenni, mert egy dvd- és házimozibuzi vagyok:-)
Csak éppen örökö9s harcban állok magammal, aminek örülök, mert időnként sikerül jól seggberúgnom magam, amikor már nyúlnék a hitelkártyámért, hogy megvegyem az új dvd formátumot, és lecsereléjem milliókért a dvd gyűjteményem. Ilyenkor azt mondom magamnak: mi értelme van ennek? És ekkor megnyugszom, végigtekintek a polcrendszernyi filmen, amik tökéletesen megfelelnek úgy ahogy vannak, és a probléma meg van oldva. De azért előbb-utóbb biztos lesz HD-DVD-m vagy Blu-Ray lejátszóm és filmjeim, de ez még a jövő zenéje. Bocsánat, ha kissé bőlére engedtem a magyarázatot.