Nem volt itt tényleg semmilyen vita, csak ezekről a gyűjtési dolgokról nem értünk egyet. Természetesen én sem játszani vettem az Alien figurát, hanem azért, hogy színesítsem kicsit a gyűjteményemet, hogy a DVD kiadások közé tehessem, ezáltal kicsit szebb legyen a polc. De éppen ezért vettem ki a dobozból, és nem állítottam a sarokba, hogy majd egyszer egy gyűjtőnek eladhassam sok pénzért, és ne vegyem ki a dobozból. Meg sem fordult a fejemben, hogy ne vegyem ki, már csak azért sem, mert a családomnak is szerettem volna megmutatni közelebbről, és akkor már ne úgy mutassam meg nekik, hogy tessék itt van, de ne bontsd ki... Testvéremtől kaptam ajándékba, aki úgyszintén érdeklődött a figura kibontott állapota iránt, már csak Őt sem sértem meg vele, hogy ÉN kaptam, ezért nem bontom ki. Remélem, hogy az érveim elfogadhatóak, és megértitek, hogy miről beszélek.
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2011. december 25., vasárnap 12:46
9368
Ha már hobbinál tartunk, nekem talán egyedül a filmezés van... nem számítom hobbinak azt, hogy néha eljárunk ide-oda például biliárdozgatni, sportolni valamit vagy kártyázgatni, az inkább a szabadidő tartalmas és szórakoztató eltöltése :)
Talán találni kéne valami új hobbit is... lehet, hogy következő félévben elmegyek gyúrni :D Már előző félévben is pedzegettem a magam számára... természetesen nem nagyobb akarok lenni meg nem akarom tömni magam proteinnel, mint sokan :)
0
2011. december 25., vasárnap 12:39
9368
Nem azért értek egyet Tadammal, mert ez vita lett volna, inkább azt akartam kifejezni, hogy a figurákhoz való hozzáállásom hozzá közelebb áll. Nem tartanám itthon a csipeszt, mert nem itt lenne szükségem rá :) A "munkám" nem kifejezetten a hobbim, inkább nevezném kikapcsolódásnak. Bár ha úgy vesszük, érdeklődési körnek megfelel és akár hobbinak is tekinthetjük. Iszonyatosan jó dolog, simán elmegy terápiás kezelésnek is. Hihetetlen mennyire megnyugtató, amikor órák után felmész egy kicsit dolgozgatni, mondjuk olyan is volt, amikor reggel 8-tól este 7-ig bent voltam :) A hosszú munkák utáni sikerélményről nem is beszélve :) És lehet, hogy röhej, de ezért akarom legyűrni a vizsgáimat minél hamarabb most (gyk. kényszerszabadság valamilyen szinten, de az is boldoggá tesz, hogy mindenki támogat minket lélekben), hogy minél hamarabb új munkákba kezdhessek bele :))) Alig várom :)
0
2011. december 25., vasárnap 12:29
7926
Nem csak nekem ez a hobbim,neked meg a szavaidból úgy vettem ki hogy a munkád a hobbid. Ez sem játék mint az előbb leírtam,aki több tízezer forintos figurákkal játszik,az messze nem ép,vagy kőgazdag... Nem kell Tadammal egyetértened,mert ez nem egy vita volt. :) Látod,engem a bonccsipesz nem hoz lázba,sőt kissé olyan fura dolognak tartom ilyesmit otthon tartani... ;) Ez is vicc volt...
0
2011. december 25., vasárnap 12:25
7926
Ezt hagyjuk,ez már durva...
0
2011. december 25., vasárnap 12:14
9368
Btw, szikét a legritkább esetben használok. Nagyjából másfél-két éve használtam utoljára patkányboncoláshoz :)
0
2011. december 25., vasárnap 12:10
9368
Najó, de akkor minek gyártják őket? Én Tadammal értek egyet, hogy kibontva jobban néz ki teljes pompájában, egyébiránt, ha a portól meg kell tisztítani a kis hézagokban is, ahhoz vannak megfelelő technikák.
Arannyal futtatott szikekészletnek sincs semmi értelme és nekem sem olyanom van, hanem normális szimpla rozsdamentes acélszike. Ott inkább szempont a biztos fogás, mint a díszkörítés és legalább kibontod és használod. Bonccsipesznek jobban örülnék egyébként, olyanból sajátom sajnos nincs még, de majd egyszer szeretnék :) A munkaeszköz egyébként sem játék. Neked a bábuid munkaeszközök? :P
0
2011. december 25., vasárnap 11:45
7926
Miért haragudnék?Ne viccelj már! Azért írtam hogy a te dolgod. :) Mindenki másképp csinálja. :)
0
2011. december 25., vasárnap 11:43
16099
De én nem dobozban akarom tartani, hanem ki szeretném venni, és nézegetni. Kinek ér többet? Nekem mindig ugyanannyit fog érni most is, meg 10 év múlva is. Nagyon örülök, hogy kibontottam, mert látom, hogy mennyire igényes a figura, és kedvem szerint tudom majd beállítani a megfelelő pozícióba.
Ebben nem értünk egyet most, ne haragudj.
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2011. december 25., vasárnap 11:31
7926
Nem babákat,akciófigurákat... :) Azért mondta ugyanezt,mert így is van.Vannak olyan figurák amik kapásból 50000-nél kezdődnek,nem neveznék egy ilyen minőségű művészi alkotást babának.Gyerekjátéknak meg pláne nem... Amúgy ezeket a figurákat nem arra tervezik,hogy otthon eljátszd vele a filmet,vagy hogy bábozz velük.Gondolom Tadam sem fogja az Alien figurájával terrorizálni Harry Pottert (már ha van HP figurája. :) ).Ezek díszek.Ha kibontod őket,pillanatok alatt belepi a por,amit vízzel sem lehet kimosni a kis hézagokból,mert ezek azért elég komolyan kidolgozott figurák.Nem kell,hogy ezt megértsd,engem az arannyal futtatott szikekészlet nem hozna lázba,amire te biztos felizgulnál... :)
0
2011. december 25., vasárnap 11:06
9368
Erről a 40 éves szűz c. film jut eszembe, ahol a főszereplő gyűjtött ilyen babákat... aztán kérdezték tőle, hogy mi értelme van egy olyan játéknak, amit ki sem lehet bontani? Ugyanezt mondta, hogy többet ér, stb. :) Nekem hobbiként nem tetszene, hogy dobozokban tartsak műanyag figurákat... nem vonz. Megértem, ha másnak tetszik és örömét leli benne. Számomra nem okozna örömet, inkább csak foglalná a helyet.
Szép ajándékok egyébként!
0
2011. december 25., vasárnap 11:03
9368
A minap beszélgettünk egyik barátommal a Harry Potter szexuális töltetéről... Dumbledore pálcájáról nekünk más jutott eszünkbe :) Nem pálca, inkább golyók :D
0
2011. december 25., vasárnap 10:46
7926
Ha ízlésesen vannak elhelyezve,dobozban is jól mutat ám.Elhiheted. ;) Ok,te dolgod,nem vitázni akartam.
0
2011. december 25., vasárnap 10:44
16099
De úgy mi értelme? Én nem azért vettem, hogy a dobozban tároljam őket. Ki szeretném tenni a polcra a DVD-k közé, és dobozban nem olyan jó látvány. Porosodik? Na és? Soha nem fogom eladni.
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2011. december 25., vasárnap 10:37
7926
Nem azért.Porosodik és kevesebbet ér. Nem mintha valaha eladnám bármelyiket,de eredeti csomagolásban sokkal többet érnek. :)
0
2011. december 25., vasárnap 10:36
7926
De komolyan. :) Nekem egy sincs kibontva.Ami mégis azt vagy használtan vettem,vagy kettőt szereztem be belőle. :) Mondjuk ez az egyik hobbi,a sok között. :)
0
2011. december 25., vasárnap 10:34
16099
Csak nem fog megtámadni... :)
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2011. december 25., vasárnap 10:33
16099
:):):)
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2011. december 25., vasárnap 10:33
7926
Gazdag karácsony! :) Az Alien figurát miért bontottad ki?Nem szabad! :)
0
2011. december 25., vasárnap 10:25
16099
Dumbledore varázspálcája. Köszi az ágyneműhuzatos megjegyzést, de remélem nem gáz annyira. :)
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2011. december 25., vasárnap 9:52
6056
Fantasztikus ajándékok, nagyon gratulálok és irigyellek, de ami mindent visz az az ágynemű huzat, ha nem haragszol :P :P :P Az a bot mi akar lenni? Valami HP varázspálca? :)
0
2011. december 25., vasárnap 9:05
16099
Én ilyen gyönyörű, és exkluzív kiadással, mint ez a Schindler díszkiadás, még nem találkoztam. Olyan csodálatos, hogy öröm belenézni. A Ben Hur díszkiadás is megvan, de ez valahogy jobban tetszik.
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2011. december 25., vasárnap 6:10
16099
Gratulálok, nagyon szép karácsonyod volt idén. :)
- Elnézést uram, meg tudná mondani hány óra? - Már hogy ne tudnám megmondani dagikám?! Épp itt az ideje, hogy jól megcibáljam az orrodat és a fejedre húzzam az alsógatyádat.
0
2011. december 25., vasárnap 0:32
3448
Korábban Tadam már kérdezte, 17-es a száma. Meglestem még mikor megvették, nem bírtam várni. :P