Huszadik század I - IV. (2 DVD)

Én ezt nem vettem észre. :-)

Helló, My Darling!
Benne vagyok, egyszer majd megejtjük az audiokommentáros Teljes napfogyatkozást, ha értenék hozzá, hogyan lehetne ezt DVD-re is rátenni, szívesen csinálnék egy ilyet neked, mint a film legnagyobb rajongója. :-) AKkor lehet hogy tényleg más szemmel néznéd. Egyébként szerintem a film csak a két költő kapcsolatát akarta főként bemutatni, nem is azt, hogy a költői munkájuk, életművök milyen volt, az csak egy mellékszál a történetben. Hú, lehet, hogy tényleg megcsinálom ezt az audiokommentárt. :-)))
Sajnos a Godard filmek közül, amiket említettél, csak a Bolond Pierrot láttam, az nem is volt rossz, de nem is tudtam, hogy Léaud ennyi Godard filmben játszott.
Kíváncsi lennék a Végzet kritikádra, majd írok én is egyet, ha van az Xpress-en. :-) Keresd meg az asztalfiókban, ha lehet. :-)
Ennek a Marx műnek tényleg nagyon érdekes (nevetséges) a címe, kíváncsi lennék rá. :-))) Már csak azért is jó ilyeneket olvasgatni, mert az ember jókat derülhet rajta.

Nem vitt rá még a lélek, hogy elolvassam, pedig lehet, hogy a szerző még Lenint is látta... :))

:-))))))

No problem. Én meg egyre gyakrabban fogalmazok pontatlanul és ejtek gépelési hibákat, noha ez rám nézve – jelenlegi foglalkozásom miatt – nem túl hízelgő...

Helló, My Darling!

No, sajnos a TELJES NAPFOGYATKOZÁS-ról nem tudunk a megfelelő helyen eszmét cserélni, mert a film az Xpressen tudomásom szerint nem kapható, tehát saját lapja sincs. Én kb. 3 hónapja megvettem egy szupermarketben, meg is néztem megint, de most sem volt rám nagy hatással. Lehet, meg kéne néznem úgy is, hogy Te audiokommentálod, kihangsúlyozva az irodalmi áthallásokat. Ami a verseket illeti, sose voltam rájuk túl fogékony: alighanem irodalomtanáraim ezt a műfajt nem jól tanították.

Léaud tényleg inkább Truffaut-hoz kapcsolódik, főleg az Antoine Doinel-filmek miatt. De azért Godard-nál is kulcsfigura volt: ALPHAVILLE, BOLOND PIERROT, HÍMNEM-NŐNEM, MADE IN U. S. A., A KÍNAI LÁNY, WEEKEND. Az UTOLSÓ TANGÓ-ban inkább a godard-i figurát hozza, szerintem, s egyáltalán nem éreztem odaillőnek.

A VÉGZET-ről annak idején porig sújtó kritikát írtam az asztalfióknak, valahol talán meg is van még, de lehet, hogy kidobtam, mikor szelektáltam a múlt haszontalan emlékeit. Nagyon nem tartottam hitelesnek ezt a szerelmi háromszög-sztorit, egy ócska ponyvába illett az egész. Azt hiszem, valami másodosztályú ponyva is volt az alapja, de ebben nem vagyok biztos.

Az OLTALMAZÓ ÉG vagy A KIS BUDDHA nem rossz filmek, csak valahogy nem igazán Nagy Filmek, nem olyan alkotások, amilyeneket az ember egy világhírű művésztől elvárna. Nota bene, Fellini is csinált gyengébb filmeket, de Bertolucci-életművében azért a gyengébb vagy közepes filmek dominálnak – már ahogy én látom. A XX. SZÁZAD sem egy hibátlan csúcsteljesítmény, de mindenképpen figyelemre méltó mű, amelyben tetten érhető Bertolucci minden erénye és hibája. Szerencsére itt még az előbbiek dominálnak: az atmoszférateremtés, a színészvezetés, a képekben való gondolkodás stb.

Ami Marxot illeti, nem fogod elhinni, milyen könyvre bukkantam a közelmúltban a családi könyvespolc eldugott rejtekében! A mű címe: ÉN VITTEM NYOMDÁBA A KOMMUNISTA KIÁLTVÁNYT. Nem vitt rá még a lélek, hogy elolvassam, pedig lehet, hogy a szerző még Lenint is látta... :))

Bocs a sok szóismétlésért. Mostanában mindig ebbe a hibába esem. :-(

Szia kedves Field!
Soha nem felesleges leírnod a véleményed itt, mindenki szívesen olvassa. :-) Tényleg élvezet olvasni!
Hát akkor a Teljes napfogyatkozásban még mindig nem értünk egyet, de ezt majd egyszer személyesen lerendezzük. Mit szólnál egy szkanderbajnoksághoz? :-)) Én nagyon szeretem azt a filmet, sok minden miatt, a színészi játék, a szenvedélyes kapcsolat bemutatása, a költők műveire való szimbólumok, utalások miatt. Nagyon szép pl. mikor Rimbaud elmeséli egyik álmát egy halott katonáról, akiről azt hitte, hogy alszik. Ez pontosan egy Rimbaud vers története, és nagyon pontosan ábrázolja a film, gyönyörű képekkel. De van még jópár ilyen rész a filmben, ezért kell sokszor megnézni, hogy az ember felismerje az ilyeneket. MEg persze olvasni kell Rimbaud-t és Verlaine-t, különben nem megy (Itt most nem rád céloztam, csak általánosságban beszéltem.). :-)
Jean-Pierre Léaud inkább Truffaut filmekben játszott, nem? Én főként abban láttam, nem Godard-ban, de lehet, hogy csak hiányosak az ismereteim. De szerintem nem szabad beskatulyáznunk őt, noha tényleg az ember hajlamos őt összekötni Truffaut-val.
A Végzet nekem nagy kedvencem, csakúgy mint Louis Malle általában, ebben sajnos nagyon nem értünk egyet, giccsesnek egyáltalán nem nevezném a filmet, rám nagyon nagy hatást gyakorol mindig, de el kell ismernem, hogy Juliette Binoche nekem sem a szívem csücske, de ebben a filmben kivételesen tetszett.
Az Oltalmazó ég és a Kis Buddha azért nem a legnagyobb kedvenceim, de azért jó filmnek tartom őket, amiken érdemes elgondolkodni, nekem talán még inkább, mint a Huszadik század esetében. Dehát ízlések és pofonok .... mindig ide lyukadunk ki. :-)

Ja, és esetleg majd olvasok a Marx-kiadványaidból, hátha tanulok valamit. :-) Mindenesetre az önmérséklet sajnos nem nekem való, a szükségleteim sajnos mindig felülkerekednek az ésszerű határokon, persze ezek általában nem manifesztálódnak. :-) (Ezt de szépen mondtam: tulajdonképpen úgy értettem, hogy nagy luxusban élnék, ha meglennének az anyagi forrásaim hozzá, mert a vágy megvan bennem rá, de sajnos MÉG nem sikerült megvalósítani. AZ esztelen pazarlásnak ugyan nem vagyok a híve, nem kellene 500 000 Ft-os kézitáska, de egy úszómedence a birtokon vagy egy-két külföldi nyaralás évente az beférne, noha ez sem alapvető emberi szükséglet. De gondolom sokan vagyunk így ezzel. :-))

Ma olvastam a tévéújságban, hogy február 19-én a TV2 leadja a Huszadik század első részét. Érdekes, mert úgy tudom, hogy eddig még soha nem adta a tévé. Arra kiváncsi lennék, hogy csináltatnak-e hozzá valamilyen szinkront.

Köszönöm. Máris nem sajnálom annyira a hozzászólások begépelésére szánt időt... :)

Szia Juliet!

Hátha rászánod magad valamikor, hogy újranézd a filmet (ne egyszerre, egy nap!), akkor már megérte vernem a billentyűzetet, míg bekalapáltam ezt a csomó szöveget... :))

A TELJES NAPFOGYATKOZÁS-t illetően nem a színészi játékkal vagy az operatőri munkával volt bajom, hanem azzal, hogy egyáltalán nem éreztem, hogy a két főszereplő kínos pillanatokban gazdag, "se veled, se nélküled" kapcsolatának tulajdonképpen mi köze is van ahhoz, hogy mindketten nagyszerű költők voltak.

Marxot nekem még sajnos kellett olvasnom a suliban,  de elintézhetem, hogy Te is tudjad olvasni: a KOMMUNISTA KIÁLTVÁNY kritikai kiadása ugyanis nálunk jelent meg. (Nem én szerkesztettem!) :))) A szocialista ideológia alaptétele volt, hogy mindenki a munkája alapján részesüljön a megtermelt javakból. A kommunista ideológia már olyan tudatosságot és önmérsékletet feltételez az egyénről, hogy a "mindenki szükségletei szerint" elvet favorizálja. A kétféle ideológia eltérő előjelű bemutatása alighanem a korhoz és a helyszínhez kötődött. A fasiszta ideológia hatalomra került és kezdeti tömegbázisa ellenére (amely egyébként inkább a városokra volt jellemző) viszonylag hamar lejáratódott, szemben a kommunista eszmékkel, melyek ott és akkor még csak ideológia szintjén léteztek, de a nincstelenek számára nagyon is vonzó programot jelentettek.

Visconti szerintem nagyon alulértékelt rendező. Persze ő sem csak hibátlan filmeket gyártott, de hihetetlen érzéke volt ahhoz, hogy felidézze egy-egy kor hangulatát, és a grandiózus külcsín ellenére ábrázolja mindazt, ami az egyénen belül zajlik. Ennek egyik jó példája a HALÁL VELENCÉBEN, melyet máig nagyon elítél a hazai kritika, Thomas Mannt kérve rajta számon, holott szerintem Visconti a kisregény értelmezési tartományát inkább tágította, semmint szűkítette, többek között Aschenbach sorsának bemutatásával lényegében egyfajta önvallomást téve.

Az UTOLSÓ TANGÓ esetében nem a kendőzetlenséggel van bajom, s értem (érteni vélem) a mondanivalót is. A történetet azonban Bertolucci annyira melodramatikusan adja elő, hogy az szerintem visszavesz a hatásból. A másik nagy bajom a dialógusokkal van: főleg a Jean-Pierre Léaud-t érintő jelenetekben éreztem nagyon erőltetettnek, életszerűtlennek a szövegeket. Mintha egy Godard-filmbe kerülnénk át – teljesen indokolatlanul –, s ezt az érzést Léaud jelenléte is erősíti.

Újabb kínos ponthoz érkeztünk: a VÉGZET. Nagyon nem tetszett, szerintem elviselhetetlen giccs, DALLAS-igényű, bár intellektuálisabbra hangszerelt és kivitelezett kesergés arról, hogy a jobb körök élete sem fenékig tejfel. Binoche karaktere annyira idegesítő volt számomra, hogy azóta is mindig fenntartásokkal fogok hozzá a művésznő filmjeinek a megtekintéséhez.

Az OLTALMAZÓ ÉG-gel meg A KIS BUDDHÁ-val az a bajom, hogy vannak ugyan erényeik, de valahogy nem érzem őket átütő erejű műveknek. Olyan hidegek, élettelenek, mégha a felszínen az érzelmekről  is szólnak. Nem érzem mögöttük a művész személyes érdekeltségét, inkább egy rutinos mesterember ügyesen kivitelezett dolgozatainak látom. Persze lehet, egy-egy újranézés segítene a dolgon, bár az OLTALMAZÓ ÉG-et épp a napokban láttam, s most sem fogott meg igazán.

A LOPOTT SZÉPSÉG rejtett utalásai érdekesebbek, mint maga a film. Az ÁLMODOZÓK azonban jobban bejött nálam, mert ugyan azt sem tartom összességében sikerült alkotásnak, de valamit azért felvillant a régi Bertolucciból is.

Alfredo ellen azért fordultak a parasztok, mert Alfredo eltűrte fasiszta intézője, Attila garázdálkodását.
Ez igaz, hogy túl későn vált meg tőle, valóban ez volt az egyetlen hibája. Hát igen, mindannyian gyöngék vagyunk néha, ő ekkor volt az.

Szia Field!
Igazad van, a Titanicot csak azért írtam oda, mert Kate Winslet "nem-méltatása" maradt meg bennem, és ezt már nehéz is lesz kitörölni az emlékezetemből. :-) Egyébként én kivételesen egyetértettem az Akadémiával, szerintem Leonardo nem érdemelte volna ezért a filmért a jelölést, Kate viszont igen. Leonardót a Gilbert Grape-ért kellett jelölni, azt meg is tették, és én még a Teljes napfogyatkozásért és az Egy kosaras naplójáért is jelöltem volna, ez sajnos nem történt meg. Viszont arra akkor jól emlékeztem, hogy a Teljes napfogyatkozást tekintve különbözik az ízlésünk. De ez nem is baj, engem sem zavar, csakúgy ahogy téged sem. :-)
Abban egyetértek veled, hogy alapvetően nem a kommunista ideológiával van a gond, hanem inkább az értelmezésével, habár nekem az ideológia sem jön be, mert miért kapjon mindenki ugyanannyit, ha valaki többet érdemel, mert mondjuk többet dolgozik, stb. Bár igazából erről nem tudok sokat, Marxot nem olvastam. Szerencsére. :-) Rendben, mindkét ideológiát meg kellett jeleníteni, nem is ezzel van a gond, én csak túlságosan pozitívnak éreztem az egyiket, míg a másiknak csak a negatív oldalát mutatták be.
Most már kicsit másként látom én is az utolsó jelenetet, ahogy elmondtad a lényegét, de ez nekem valahogy nem esett le. Így mondjuk mindjárt más a leányzó, ill. Alfredo fekvése (:-)).
Egyetértek veled az erőszak ábrázolásával a filmeken, én is úgy érzem, hogy a legtöbb esetben csak a látványt szolgálja, és káros. Így elmagyarázva már másként látom a kisfiús jelenetet is, de nekem még valahogy így is nagyon gyomorforgató, és iszonyatosan kegyetlen. Még szerencse, hogy a paráználkodást magát nem mutatták, mert akkor aztán teljesen kiakadtam volna. :-) Na mindegy, majd túlteszem magam rajta, de most még egyelőre nehéz.
Bertoluccit én sem tartom olyan nagyra, mint Pasolinit vagy Fellinit. Viscontit nem eléggé ismerem, de a Halál Velencében-t imádom!!! Az utolsó tangó szerintem nem művészkedik, én pont azt szeretem benne (bár még eddig csak egyszer néztem meg, ideje lenne mégegyszer), hogy olyan egyszerű, nyers és őszinte. Nincsenek tabuk, mindent kimond. Tetszik a két szereplő kapcsolata is, ahogy kialakul, amilyen váratlanul, és amennyire elsöprő erejű ragaszkodás válik belőle. Hasonló filmnek tartom a Végzet-et is Loius Malle-tól. Ott is egy pillanat kellett csak hozzá, hogy két ember felismerje, összetartoznak, és ezután heves viszonyba kezdenek. És amilyen könnyen bekerülhet egy ember a másik életébe, annyire könnyen ki is szakadhat belőle, és aki nélkül nem tudtuk korábban elképzelni az életünket és mindent odaadtunk volna érte, rájövünk, hogy ő is csak ugyanolyan ember, mint a többi, és nem benne van, amihez ragaszkodunk, hanem inkább talán bennünk, a mi fantáziánkban, a mi romantikus szemléletünk teszi értékessé a kapcsolatot. De ez a Végzet c. filmhez tartozik, kicsit elkalandoztam, bocs. :-)
Az Oltalmazó ég nekem azért tetszik, mert egy elmúlt, ill. lecsillapodott szerelemről szól, ill. arról, hogyan próbálják meg ismét meggyújtani a régi lángot. Ezért az egzotikus utazás, ami végülis váratlan tragédiába torkollik, a férj meghal, és ekkor jön rá az asszony, hogy azért mégis még mindig mennyire szerette őt. És tulajdonképpen a férfi is ekkor, halála előtt jön rá ugyanerre.
A kis Buddha meg talán nem is maga a film miatt tetszett igazán, hanem a témája miatt, mert imádom a Buddháról szóló történeteket, nagyon szimpatikus vallásnak tartom a Buddhizmust, noha én soha nem adnám fel a saját vallásomat egy másikért, de nagyon tetszik a Buddhizmus eszméje, ill. Buddha tanításai. És azt hiszem jó példát meríthetek belőle az önmegtartóztatást, és még számos más kérdést illetően. A film bemutatta Buddha életének egy-két epizódját, és nekem főleg azok tetszettek benne, mikor a reinkarnációját keresték a jelenben két kisfiúban, az annyira nem tudott lekötni, és valahogy kicsit nevetséges volt, hogy az egyik persze pont egy amerikai kisfiú. :-)
Valamennyire egyetértek veled abban, hogy sokszor üres látvány Bertoluccinál egy szép táj, vagy a pompa, de nem mindig. Ezekben a filmekben én pl. nem éreztem annak. A Lopott szépségben annál inkább.

Élvezet volt olvasni (de ezt már sokszor leírhattam volna).

Szia little-alex!

Örülök, hogy nicns harag. Nagyon megértő vagy! :-) Pedig tudom, rossz az embernek, ha valakinek nem tetszik az ő kedvenc filmje.
Végülis egyetértek veled, hogy a végén a két eszme már ugyanannyira lealjasult, én csak ezt nem éreztem igazán, hogy a rendező is pártatlan lenne. De lehet, hogy mégegyszer meg kellene néznem a filmet, és akkor már máshogy gondolkodnék róla. :-) Ebben is igazad van, hogy nem lehetett kikerülni, mind a két eszmét be kellett hozni a filmbe, mert a huszadik század történelméhez szorosan hozzátartozik.
A Salónál én is nagyon durvának éreztem a végső jeleneteket, bár a székletevésnél méginkább rosszul voltam, de a távcsöves jeleneteket már csak az ujjaimon keresztül néztem, mert nagyon durva volt. És engem is napokig kísértettek utána a borzalmak, sőt még néha most is eszembe jutnak. Eszméletlen, hogy mekkora hatást tud gyakorolni egy film az ember agyára. Félelmetes!!!
De azt hiszem, majd mégegyszer megnézem én is a Salót, és akkor már talán én is jobban tudok figyelni az üzenetekre, mert a borzalmakat már ismerem, és tudom, mire számítsak, már nem fog annyira sokkolni, mint első alkalommal.
Na, most pihentetem kicsit ezt a Bertolucci filmet, aztán majd pár hónap múlva megint előveszem. :-)

Szia Juliet!

Magam sem hiszem, hogy a HUSZADIK SZÁZAD-dal kapcsolatos véleménykülönbségek miatt menne tönkre eddigi barátságunk. Nem nagyon tudnék a baráti körömből – Téglagyári Megállót és Rosszkutyuszt is beleértve – olyasvalakit mondani, akivel 100%-osan megegyezne filmes ízlésünk, hál  istennek azonban nem emiatt vannak (már ha vannak egyáltalán) olykor konfliktusok közöttünk.

Azt nem tudom, honnan veszed, hogy nekem a TITANIC nem tetszett. Több hozzászólásom is megtalálható a film adatlapján az archív kritikák között: mindig dicsértem, s a maximális pontszámot adtam rá. Vagy összekeversz Rosszkutyusszal, aki tényleg nem szereti a TITANIC-ot, vagy az a véleményem zavart meg, hogy szerintem DiCaprio is nyújtott annyit a filmben, mint Winslet, tehát vagy mindkettőt illett volna nominálni, vagy egyiket se. (Én az utóbbit tartottam volna helyesnek.) A TELJES NAPFOGYATKOZÁS-t valóban nem szeretem: bár azt hiszem, többször kifejeztem már az Xpresszen is, hogy nincs kifogásom a meleg témájú filmek ellen, ezt a produkciót tényleg nagyon gyengének tartom.

Nem egészen értem, miért érzed azt, hogy a film téves képet közvetít. Itt a XX. század első felének olasz történelméről van szó, és nem általában a kommunizmusról. A kommunista ideológiáról manapság hajlamosak vagyunk mindenféle szörnyűséget gondolni, holott a probléma nem alapvetően az ideológiával van (mindenki szükségletei szerint részesüljön a megtermelt javakból: ez azért nem hangzik annyira rosszul!) – bár annak is van számos gyenge pontja! –, hanem azzal, ahogy azt megvalósítani próbálták. Ne felejtsük el, hogy a II. világháború befejezéséig szocialista rendszer csupán a Szovjetunióban volt, ahol a sztálini vezetés nagyon ügyelt arra, hogy milyen képet mutat a külvilág felé. A szovjet nép szenvedései nem voltak különösebben közismertek a nagyvilág előtt, akik meg tudtak róla, hajlamosak voltak azt a forradalmi változások elkerülhetetlen velejárójának tekinteni. Azt viszont mindenki látta, hogy egy ország, ahol hivatalosan munkás-paraszt uralom van, nemcsak hogy nem bukik el, de vezető hatalommá növi ki magát, s döntő hatása van a tengernyi szenvedést okozó II. világháború befejezésére. Bertolucci tehát egyáltalán nem hamisította meg a történelmet akkor, mikor a kommunista eszmék iránti pozitív beállítottságot ábrázolta, mert AKKOR ez igaz is volt.

Nekem kifejezetten tetszett a két civódó öreg jelenete, sokkal jobbnak és eredetibbnek éreztem ezt, mintha mondjuk valami felirat tudósított volna arról, hogy mi történt később e két figurával, s általában e két, egymással szembenálló társadalmi osztállyal. A komikusság ellen sem volt kifogásom, hiszen szerintem ezzel Bertolucci azt is kifejezte, hogy igazából bármilyen sorscsapásokon is ment keresztül a két ember és az általuk szimbolizált társadalmi osztályok, valahol mégis még mindig azon folyik a vetélkedés, hogy ki mer az érkező vonat elé feküdni a sínekre. (Mely tettnek egyébként szintén van jelképes magyarázata.)

Én általában irtózom a filmes erőszaktól, mivel megítélésem szerint ez a filmek javarészében csupán látványosságként van jelen, s mindez hosszabb távon érzéketlenné teszi az embert az erőszak iránt. Filmerőszak dolgában számomra például Kubrick (MECHANIKUS NARANCS), Peckinpah (SZALMAKUTYÁK) vagy Pasolini (SALÓ) megközelítésmódja az elfogadható. Bertolucciét is ide tudom sorolni: a két legsokkolóbb jelenet a macskával és a kisfiúval szerintem dramaturgiailag teljesen indokolt, s hatásuk éppen azáltal érvényesül, hogy Bertolucci nem szemérmeskedik a bemutatással. A macskás epizód pontosan kifejezi, hogyan fognak bánni a fasiszták a proletárokkal. A kisfiús epizód pedig azt szemlélteti, hogyan bánnak az emberekkel: mintha játszótársak lennének, elszédítik őket (a körbeforgás a fiúval), hogy aztán minden átmenet nélkül végezzenek velük, ha arra van szükség.

Ami Bertoluccit illeti, úgy általában én nem tartom őt olyan nagyra, mint mondjuk Pasolinit, Viscontit vagy Fellinit. Bertolucci egyébként Pasolini köpönyegéből bújt elő: rendezőasszisztens volt A CSÓRÓ-nál (1961), majd saját első, talán máig legjobb filmjét Pasolini forgatókönyvéből készítette (A KASZÁS, 1962). Eleinte úgy nézett ki, hogy képes lesz nagyformátumú, önálló művésszé válnia (PARTNER, PÓKSTRATÉGIA, A MEGALKUVÓ), de aztán egyre jobban eluralkodott rajta a kései Visconti hatása: pazar, színpompás, de üres tablókat készített, s mintha nem vette volna észre, hogy Visconti munkáiban a pompa, a körítés csak eszköz, és nem cél. AZ UTOLSÓ TANGÓ-t én például nem szeretem: művészkedő melodrámának tartom, ahogyan részerényei ellenére szerintem az A HOLD, az OLTALMAZÓ ÉG vagy A KIS BUDDHA is. A HUSZADIK SZÁZAD is magán viseli e kétarcúságot, ám úgy éreztem, hogy a külsőségeken felülemelkedni próbáló, a lényegi tartalmi elemzésre koncentráló alkotói szándék még fellelhető benne.

Köszönöm a választ, és természetesen semmi gond!

Viszont kiegészíteném az előző hozzászólásomat, mert nem biztos, hogy világosan tudtam fogalmazni abban a késői (vagy már inkább korai időpontban). Ami a Te véleményed (nem a filmről, hanem a két eszméről) azzal én is teljesen egyetértek, viszont én azt éreztem, hogy Bertolucci (és a filmje) is így gondolja.

Ha a kommunizmus eszméjét nem hozzák be ennyire a filmbe, és csak a szegény parasztokat látom, akkor jobban meghatódom rajta, azt hiszem.

A parasztokkal együtt tudtam érezni, és örülök annak is, hogy a földbirtokosokat sem állítja be negatív szereplőnek a film. A megjelenő eszmék pedig egészen másnak látszottak kezdetben, mint később, amikor megmutatták az igazi arcukat. És bizony igazad van: akkor már egyik sem volt jobb a másiknál.
Végig át tudtam érezni a parasztok helyzetét, és ezért éreztem a fasiszták tettei után azt a pillanatot, amikor visszatérünk a felszabadulás napjára (és amikor újra felcsendül Morricone nagyszerű szerzeménye), tényleg felszabadulásnak. Utána viszont egyre kevésbé éreztem azt, hogy helyes, amit a parasztok tesznek. Akár a fasisztákkal, akár Alfredóval. És ettől a résztől lesz szerintem igazán kerek a mű, mert itt már nyugtalanítóakká válnak a parasztok tettei is. Vagyis a rendező nem hagyja, hogy azt higgyük, a kommunizmus valami nagyon jó dolog, hanem utal rá, hogy bizony nem sokban különbözik a másik szélsőséges eszmétől. Ezért nem hiszem, hogy egy ideológiát akart közvetíteni a mű (én legalábbis nem lettem sem fasiszta, sem kommunista, miután megnéztem :)). A kommunizmus és a fasizmus eszméjét meg azért hozták be a filmbe, mert azok a huszadik században jelentek meg, és a film annak történelméről szól. Ettől függetlenül tiszteletben tartom a véleményedet, és megértem, ha nem tetszett a film. Nem vagyunk egyformák. (Ja, és igen, nagyon untam a Kínai negyedet :)).

Még ahhoz a bizonyos brutális jelenethez akartam azt hozzáfűzni, hogy én a Salónál éreztem valami hasonlót. Amikor ugyanis először megnéztem Pasolini filmjét, utána azt kérdeztem, hogy ezt most mért kellett? Mért kellett bele ennyi kegyetlenkedés (főleg a távcsöves jelenetek kavartak fel)? Úgy éreztem, hogy Pasolini túlzásba vitte a dolgot. Amikor viszont újra megnéztem a filmet, akkor teljesen megváltozott a véleményem. Akkor már végig azt éreztem, hogy a rendező még így is egy nagyon visszafogott művet készített, és egyáltalán nem túlzott, hanem inkább még visszafogta, amit lehetett. Ráadásul a második megnézéssel már sokkal inkább a film üzenetére és értékeire tudtam koncentrálni.
Hasonlóan voltam a Huszadik századdal is: elsőre nagyon megrázott az a bizonyos jelenet, másodszorra viszont már itt is valami hasonlót éreztem, mint a Salónál. Ettől még megértem, ha rád rosszabb hatással volt, és nincs is ezzel semmi baj.
Egyébként a Saló megnézése után kb. négy-öt napig engem is kísértettek a borzalmak. Az viszont érdekes, hogy addig a pár napig, amíg nem múlt el a hatása, mindenféle erőszakos dolgot kerültem, még egy Columbo-epizódot sem lettem volna képes megnézni, és ezt komolyan mondom!

Szia, Field!
AKkor neked is reagálok egy-két dologra, a többit pedig olvasd el ott, ahol little alexnek válaszoltam.
Először is sajnálom, hogy nem egyezik ebben az ízlésünk, dehát ez már előfordult egy pár filmnél, én azt nem értem, hogy neked hogy nem tetszhet a Titanic vagy a Teljes napfogyatkozás. Dehát ez van, nem vagyunk egyformák hálistennek. :-)

Viszont nagyon erőteljes és hatásos film, nagyszerű színészi alakításokkal.
Én sem mondtam, hogy nem erőteljes és nem hatásos, és még külön ki is emeltem a kritikámban a színészi alakításokat, ebben egyezik a véleményünk, egyedül a színészi alakítások értékeltem igazán a filmben, meg a gyönyörű képi világot. De a rendezéssel nem tudok kibékülni, és szerintem épp az a veszélyes benne, hogy hatásos, mert téves képet közvetít, legalábbis szerintem.

A film – általad komikusnak ítélt – zárójelenete a civakodó öregekkel tulajdonképpen szimbolikus: azt jelképezi, hogy ez a két társadalmi osztály örökké ellentétben marad

Ezt értem, de szerintem máshogyan is ki lehetett volna ezt fejezni, mert így annyira komikus volt, hogy csak nevetni tudtam rajta, azt is kényszeredetten, inkább kínos volt az egész, és annyira nem illet a film végére, hogy az már fájt. És emiatt nem igazán tudtam a szimbolikus tartalmakra koncentrálni. De ez csak az én véleményem.

A naturalista jelenetek tényleg elég sokkolóak, de nem mondhatók feleslegesnek.

Hát abban, hogy sokkolóak, egyetértünk, de abban, hogy nem mondhatóak feleslegesnek, abban nem, de ezt le is írtam little alexnek is, szerintem erre igazán nem volt szükség. A macskás jelenet még elment, ott pl. nem mutatta a kamera, pontosan mi történik, mégis el tudta érni ugyanazt a hatást, ki tudtuk találni, hogy mi történt, pedig csak egy pillanatra kapták el a kamerát, de ennyi kellett hozzá, hogy a néző ne hányja el magát. A kisfiús jelenetnél ezt sajnos nem tették meg, és bánom, hogy odanéztem, ha tudtam volna előre, mit fogok látni, nyilván nem nézek oda. AZt tudtam, hogy meg fogja ölni, mert írtad korábban a filmről, de ilyen mértékű brutalitásra mégsem voltam felkészülve.

Szerintem a HUSZADIK SZÁZAD olyan film, amelyen érdemes gondolkodni, érdemes vitatkozni, mert épp elég muníciót nyújt mindehhez

Ez lehet, hogy így van, látod, mi is jól elvitatkozunk rajta, lehet rajta gondolkodni is, én is megtettem, de erre jutottam, amit leírtam, és azt hiszem, ezt már nem fogom megváltoztatni.

Remélem, azért nincs harag. :-)
Bertolucci filmjeit nem mind ismerem, de pl. szeretem tőle nagyon Az utolsó tangó Párizsban-t, az Oltalmazó eget és A kis Buddhát..
ALopott szépség sem olyan rossz, de az már nem annyira tetszett. Hát, a Huszadik század sem lesz tőle a kedvencem, de ez van. Azért végignéztem, és az első fele tényleg tetszett, különösen mikor Alfredo és Olmo gyerekek voltak, meg mikor együtt elmentek már felnőttként mulatozni, meg hasonlók. Az úgy nagyon jól indult, csak a folytatás nem jött be annyira.

Szia, little-alex! (Egyébként azóta láttam a Mechanikus narancsot, nekem is irtóra tetszett!!!)

Szóval akkor reagálok arra, amiket írtál.
Nekem nem azzal volt a bajom, hogy Attila mit követett el a kisfiúval (már úgy értem, persze elítélem, most csak a film szerkezete szempontjából nézve a dolgot), nem az a bajom, hogy megöli, hanem ahogyan megöli, illetve pontosan az, hogy nekünk ezt miért is kell látnunk. Elég lenne, ha megölné, azt nem mutatná a kamera, csak nyilvánvaló lenne, és aztán Olmót gyanúsítanák. Ez a kivégzés annyira brutális volt, hogy még ma is sokszor eszembe jutott a kép, és majdhogynem hányingerem lett, annyira hatott rám. Szerintem egy bizonyos fajta tűrésküszöb kellene, hogy legyen, én mindig is ezt gondoltam, nem mindig az a legjobb megoldás, ha mindent megmutatnak.

"Azt kár tagadni, hogy a parasztságról beszél a rendező a legtöbb szeretettel, de ez érthető, hiszen ők szenvedtek a legtöbbet"
Igen, nem is ezzel van a bajom. Amikor a film elején kevesebb bért akart nekik fizetni Alfredo apja, akkor tényleg őket sajnáltam, hogy nincs mit enniük, és evés helyett az apa zenélt a gyerekeknek, hogy legalább úgymond "szellemi táplálékot" kapjanak, ha már másmilyet nem lehet, és elterelje a figyelmüket arról, hogy éhesek. Nem az a baj, hogy a parasztok a pozitív karakterek, hanem az, hogy a film végén nekem abszolút negatív karakterekké váltak, egy dühös tömeggé, ami összevissza vagdalkozik, és elpusztít mindenkit, legyen az jó vagy rossz, ha gazdag emberről van szó. Ha a kommunizmus eszméjét nem hozzák be ennyire a filmbe, és csak a szegény parasztokat látom, akkor jobban meghatódom rajta, azt hiszem. Valahogy túl sokszor hangzott el a "kommunista" szó, ami már sértette a fülemet.
Abban egyetértek veled, hogy a film végén a kommunisták ugyanazt csinálják, mint a fasiszták, és épp ezért nem tudok velük szimpatizálni.
De mégis nekem nagyon eltolódott a mérleg a kommunisták javára, és ez rontotta el az élményt, mert a kommunisták egy cseppet sem jobbak a fasisztáknál, és ez ebből a filmből sajnos nem derült ki, mert itt minden rossz cselekedetet Attilának osztottak, a parasztok végülis nem öltek meg senkit, én legalábbis nem emlékszem, hogy mutatták volna, és különösen nem olyan kegyetlenséggel, ahogyan azt Attila tette. Illetve hát a végén őt ölik meg, de Reginát pl. életben hagyják. Szóval ők a "jólelkűek".
Nekem sántít ez az ábrázolásmód, és ez nyilván abból ered (bár a történelem nem annyira az asztalom, de azért úgy tudom), hogy Olaszország nem igazán tapasztalta meg a kommunizmus sötét és kegyetlen oldalát, csak egy igen lightos változatot, és épp ezért azt hiszik, hogy a kommunizmus talán jobb, mint a fasizmus, amit viszont megtapasztaltak. De azt hiszem, ha ők éltek volna a Kelet-európai országokban annak idején, nem ilyen rózsaszín szemüvegen keresztül látnák a dolgokat.
Te se haragudj,  de ez a film rám így nemigen tudott hatást gyakorolni. A Nyugat-európai országok nézőinek nyilván más a véleményük, meg lehet, hogy akár másnak is, de én valahogy nem tudom a saját kultúrámat, történelmemet levetkőzni magamról, bennem már a szó, hogy "kommunista" is nagyon negatív érzelmeket kelt, aminek sok oka van, melyekbe most inkább nem mennék bele. Nyilván ezért nem tudtam igazán élvezni a film főként második felét. De semmiképpen nem ítélek el senkit, aki tudta, ez eszembe sem jutna, csak fenntartom magamnak a jogot, hogy ne tetsszen. :-)
És dehogyis haragszok rád. Tudom, hogy általában a rosszindulat beszél belőled :-), de éreztem, hogy most nem erről volt szó. Különben is már átestél egy agymosáson, úgyhogy nem hiszem, hogy bármilyen agresszív cselekedetre képes lennél. :-))
Tehát azt hiszem, azért nem értékelem annyira a filmet, mert nem tudom különválasztani a művészi értéket a film ideológiájától. Az én ízlésem már csak ilyen, és ezt nem is bánom. Más film esetében is voltam úgy, hogy láttam, hogy "Na, ezek gyönyörű képek", vagy hogy "Ez egy milyen jó vágás volt", vagy hogy a színészek játéka mennyire lenyűgöző, de ha láttam, hogy egy olyan ideológiát akart nekem közvetíteni  film (nagyon ügyes eszközökkel), amire én nem vagyok vevő, illetve ami az én értékrendemmel szemben áll, akkor nem tudott tetszeni, bármennyire profin és hatásosan volt megcsinálva. Sajnos ezzel a filmmel is így vagyok, pedig jól indult nálam, és Field ajánlása miatt eleve pozitív előítélettel ültem le megnézni.
Dehát nem szeretheti mindenki ugyanazt. Nekem pl. nagyon bejön a Kínai negyed, neked meg azt hiszem, nem annyira. Hát, ez van, de remélem, azért még barátok maradhatunk, én nagyra értékelem az ízlésedet, különösképpen tekintetbevéve fiatal korodat.

Helló Field és little alex!
Később reagálok majd arra, amiket írtatok, most csak kirohantam az ebédszünetemben, mindjárt megyek vissza az egyetemre.
Egyébként nem egyszerre néztem meg a filmet, hanem 3 részletben, nem amiatt volt unalmas az utolsó kb. 40 perc. De akkor erről majd később. :-)

Csak kíváncsi voltam, hogy figyelsz-e. :)

Muszáj, ha a hozzászóló nem veszi észre azt az infót, ami kezdettől fogva benne van a szövegben. Pedig hol van ez a szöveg mondjuk az ONIBABA-esszé terjedelmétől... :))

Igaz, gyorstekerve néztem meg a Moszkva nem hiszt... Az oroszokról szól. :) /Kopirájt Vudi/

Te magadtól szoktál idézni? :)

Idézet saját szövegemből:

...szemben az Oscar-díjas MOSZKVA NEM HISZ A KÖNNYEKNEK című szovjet melodrámával...

Azért a Moszkva nem hisz ha jól emlékszem Oscart kapott.

Ja, és még két dolog.

Az egyik: Alfredo ellen azért fordultak a parasztok, mert Alfredo eltűrte fasiszta intézője, Attila garázdálkodását. Egyébként a történelemből is tudjuk, hogy a fasizmus előretörését az is lehetővé tette, hogy a már hatalmon lévők nem boldogultak a számukra egyre veszélyesebbé váló baloldali mozgalmakkal, melyek ellen viszont a fasiszták erélyesen, kíméletlenül, s eleinte igen hatásosan léptek fel. A baj csak az volt, hogy aztán a fasiszták a fejükre nőttek azoknak, akik szabadjára engedték őket. Ez történt Alfredóval is, aki túl későn vált meg Attilától.

A másik: egy 310 perces filmet egyetlen este megnézni nagyon megerőltető, s persze, hogy max. 3 óra után már nagyon unja az ember, és alig várja a végét. De ez nem a film hibája. Nem véletlenül vetítették annak idején két önálló filmként az I-II. és a III-IV. részt.

Alfredo és Olmo (Robert De Niro és Gérard Depardieu)



Alfredo és Ada (Robert De Niro és Dominique Sanda)