A 16-17. század fordulóján újkori európai irodalmunkban négy olyan, azóta is folyamatosan velünk élő "mitologizálódott" hős születik, akikben a négy evangélista Jézus-képmásának egymástól eltérő karakterjegyei fedezhetőek fel. Ezekhez az evangéliumokhoz az asztrálmikus hagyomány a nagy Nap-év fix pontjaihoz köthető szimbólumokat társít.
Hamlet, a dán királyfi szellemiségét tekintve az aranykor, Márk Oroszlán-evangéliumának az örököse, aki az "idő helyretolásával" a szakrális földi királyságot kíséreli meg helyreállítani.
Don Quijote, a szélmalomharcáról elhíresült idealista "ködlovag" korunk embereként a Vízöntő (és a Halak) magasrendű képviselője: alakjában Máté evangéliumának szellemisége ölt testet.
Don Juan, az ellenállhatatlan csábító, akit "érzéki zsenialitása" végül pokolra juttat, szellemiségét és lelkiségét tekintve egyaránt a Lukács evangéliumában megnyilatkozó Bika-tulajdonságok hordozója.
Faust, aki sasként "az ég és a föld minden fundamentumát" szeretné kifürkészni, a pokollal (a test "ördögével") viaskodó Skorpió-szellemiség hordozója - az ő kálváriájának előképe János evangéliuma.
Életem nagy szellemi kalandja volt e művek összehasonlító elemzése a Miskolci Egyetemen. S ma is arra vagyok a legbüszkébb, hogy egyik tanítványom így fogalmazott: a tanárnő szemináriumain megtanultunk másként olvasni.
E könyv szerzőjeként leendő olvasóimra gondolva ugyanez a cél lebegett a szemem előtt: annak a szerves kapcsolatrendszernek a feltárása a mitopoétika perspektívájából, mely e négy újkori európai "hérosz" kivételes formátumát és küldetését egészen új megvilágításba helyezi.
Pálfi Ágnes
