Thomas Pynchon szerint a paranoia az élet fokhagymája: valahogy sosem elég belőle az élet konyhájában. Makai Máté kötetének szervezőeleme ez a mindent megfűszerező paranoia. Ez köti össze a különböző terek és idők között ugráló szövegeket, hiszen Chicagóban, New Yorkban, a horvát riviérán, a Balaton partján, Moszkva külvárosában vagy éppen egy magyar kertvárosban ugyanolyan erővel törnek fel ezek a valóságszervező intuíciók. Legyen szó hidegháborús rettegésről, egy nemzeti terroristacsoport fenyegető akcióiról, a magyar űrprogram rejtélyescéljairól, a szereplők kényszeresen
összefüggéseket keresnek, és bizarr konteókba ássák bele magukat. "Szerettem volna már tudni, mi az összefüggés a dolgok között." - jelenti ki az egyik novella főhőse. A paranoia pedig
szép lassan az olvasót is birtokba veszi, így a szereplőkhöz hasonlóan mi is folyamatosan rejtett jelentések, láthatatlanul összefonódó szálak után kutatunk az oldalról-oldalra egyre erősebben fertőző pánikban, és az egyik novella főhősének zárómondatát visszhangozva tudjuk, hogy "menekülnünk kell", a kérdés csak az, hogy hova...
