Sokszor mintha nem is vers lenne, hanem egy hirtelen támadt
gondolat, felismerés, a tudatnak és a gyors érzékeknek az
időbe vágó villámlása. A hangulat, az érzelem éppúgy megfér
benne, mint a leírás, a filozófia, az önéletrajz, a sorsütközésekkel
telített gondolatmenet. Néha elégiát tömörít, néha
tájköltészetet vagy logikai kifejtést, magyarázatot, tézisrendszert.
Nemcsak annyiféle, ahány az ember, hanem ahány
tudati működés reflexióját képes kiváltani az emberben a
világ. Mint egy madárszárny hirtelen rebbenése, mint a fél
arcát csak egy pillanatra mutató falevél, mint egy váratlan
csillagsugár-mozdulat az éjszakai ég felhői mögül. S ilyen
gazdag rétegzettségben mozdul elénk a műfaj Pusztay János
költészetében is.
