A Garázsmenet egy műfajközi utazás. Fikció és dokumentarizmus, hiperrealista szürrealizmus, agrár rock and roll a látszólagos valóságban. Az idő néha gyorsul, néha meg megáll.
A helyszín egy magyar falu, napjainkban, felül-és belülnézetből. Előfordul, hogy nem történik semmi, máskor felpörögnek az események. Semmiségek a mindenségben. Jöhet háború,
kitörhet a béke vagy a világjárvány, csak fel ne boruljon a virágállvány.
Úton lenni élet, megérkezni jó, de lehet, hogy az út a legnehezebb ösvény.
Főhősünk Géza, a buszvezető, az ő csapásirányait, a metszésvonalait követhetjük nyomon, valamint a barátaiét és a szomszédaiét. Hagyomány és dzsentrifikáció az archaikus tájban.
A hátrapillantó tükörben kibontakozik a múlt, viháncol a jelen és felsejlik a jövő. A tükrön túl pedig minden ugyanolyan. A szereplők önjáróak, a szerző csupán szóhoz juttatta az őt mozgató szellemet.
Jó utat, balesetmentes közlekedést!
______
Hegyi Zoltán 181 történetében annyi szeretet és humor, annyi derűs bölcsesség lakozik, hogy akárhol ütjük fel a könyvet, nem fogunk csalódni. Az író világképe egyszerű: az élet egy falubusz, a buszsofőr Géza,
ki hol kövér gázt ad, hol satuféket nyom, mögötte meg ott zötykölődik Mariska néni, Laci bácsi, Lajos bácsi, az egész Magyarország. Látszatra nem történik semmi, elvonul a fejünk fölött egy járvány, Gézát kilakoltatják,
a róka feje beszorul a dunsztosüvegbe, valaki öngyilkos lesz, a busz lassan elér a végállomásra, az idő eliramlik és a szereplők megállapítják: már az újkrumpli sem a régi.
Vinkó József
Van itt minden: falu, kocsma, veteményeskert, anekdota, vidám és okos fecsegés, mulatozás. A lehengerlő stílusú Hegyi Zoltán harminc éve él és ír a Káli-medencében. Most egy különös könyvvel jelentkezik:
mintha egy lebilincselő, abszurd és végtelenül szórakoztató sorozatfilmet néznénk, amelyben feltűnnek az ott élő hrabali figurák, csodabogarak, bodobácsok. Életre kel a - legjobb értelembe vett - hely szelleme.
Fenyvesi Ottó
Elmondom, mi történt. Géza titkos megbízást teljesített. Delešicébe kellett mennie, hogy elhozzon egy embert, bizonyos Pepint. Az illető a Morva Sas előtt várt rá. Megölelte Gézát, mintha ezer éve ismernék egymást,
pedig sose találkoztak. Fogta a vulkánfiber bőröndjét, felpattant a buszra. - tőlem indulhatunk! - kiáltotta boldogan, aztán még hozzátette - Az van, Gézuka, hogy élünk!
Fehér Béla
Kedves Olvasó!
Nekem nagyon tetszett ez a könyv. Kíváncsi vagyok, neked mennyire.
Bereményi Géza, az egyik első olvasó
