A Habsburg-házból származó magyar királyok számára a 16-17. század folyamán a történeti Erdély, majd az abból kialakuló új államalakulat, az Erdélyi Fejedelemség kiemelt jelentőséggel bírt. Először I. Ferdinánd próbálta meg egyesíteni a 16. század közepén a Magyar Királyság nyugati és keleti területeit, azonban nem járt sikerrel. Az Erdély feletti uralom megszerzéséről az utódai sem mondtak le. Unokája, I. Rudolf uralkodásakor, a 16. század végén újabb lehetőség adódott az országrészek egyesítésére. Ám ez az egyesítési folyamat már korántsem hasonlított az I. Ferdinánd által követett úthoz. Habár I. Rudolf Erdélyhez való jogát a Szent Korona birtoklása okán magától értetődőnek tartotta, de nem állt szándékában egyesíteni és ugyanolyan közigazgatási rendszerben kormányozni a királyságbeli és az erdélyi területeket. A végső cél egy önálló, a Magyar Királyságtól teljes mértékben független erdélyi tartomány létrehozása lett volna. Jelen kötet ezt a kormányzati és döntéshozatali folyamatot mutatja be és elemzi, kitérve arra is, hogy miért vallott kudarcot I. Rudolf is, nagyapjához hasonlóan.
