Egy év Móricz Zsigmond életéből egy kötetben. Vajon mi készteti az írót nagyregény méretű napló írására? Mi készteti arra, hogy négy regény, három film, két színdarab és egy novelláskötet kimagasló írói teljesítménye mellé erőteljes felkiáltójeleket és kérdőjeleket állítson? Az írói élethelyzet kiköveteli a naplóformát, ezt az egész életművel különös viszonyban álló prózaszöveget, amely a magyar irodalomtörténet-írásból és a két világháború közötti Magyarország társadalompolitikai gondolkodásának palettájáról mindeddig hiányzott. A naplókból kitűnik, mennyi félreértést kockáztat az irodalomkritika, amikor a "parasztíró" kifejezést használja. Móricz már ekkor a klasszikussá merevített "szépirodalmi személyiség" kultikus képének átformálására törekszik. A hangos film közeléből újító módon reagál a színház és az irodalom mediális kapcsolataira. Egy írói műhelymunka problémáit meghaladóan, a naplójegyzetek különleges gazdagsággal beszélnek Móricz politikai nézeteiről és a kultúra intézményes fogalmainak (állam, politika) rendjéről is. A házasság, a szerelem, a szexualitás, az öregedés kérdései pedig továbbra is a naplók legfontosabb alapanyagát adják: a személyesből nyílik rálátás a társadalmi-történeti világ minden más tartományára.
