Én két napja vettem meg, de csak tegnap este jutott rá idom, hogy legalább az elso rész a lejátszóba kerüljön. Lássuk, miket tapasztaltam!
A díszdoboz
Eloször is a csomagolás elsoosztályú. Igényes, masszív digipack csomag rejti a négy korongot. A külso tok közepén a dínós logó helye kör alakban ki van vágva, és annak fényes piros mintája a belso csomag felületén van. Ha ezt kihúzzuk, akkor más színben a külso tok hátsó lapjának belso oldalán is ott a minta. Tetszetos.
A belso csomag csigavonalban hajtható szét, és a filmekhez passzoló belso grafikával látták el. A muanyag lapok lemezrögzíto kialakítása számomra új, de nagyon jól kezelheto, egyáltalán nem lemezgyilkos, pedig eloször amikor megláttam, kicsit megijedtem tole. Még azt is meg merném kockáztatni, hogy ez a legjobb digipack lemezrögzíto pöcök, amivel találkoztam.
A négy korong szitázása illeszkedik a muanyagok mögötti grafikákhoz, a legbelso oldalon pedig igényes kialakítású, dizájnos girbe-gurba vonalakkal határolt zseb került kialakításra, ebben található az elolapjával ugyancsak a háttérgrafikába illeszkedo kis füzet, ami szintén széthajtogatható, és az egyik oldalán így egy dínó méretarány-táblázathoz is hozzájuthatunk. A többi oldalon a korongokról írnak - természetesen magyarul.
Jurassic Park
Az elso részt kicsit izgatottan tettem be a lejátszóba, féltem, hogy netán csalódás ér valamiben - de szerencsére nem így történt. A fomenü maradt a régi kiadás impozáns animált menüje, viszont a hagsávok módosultak. A térség nyelveiért cserébe eltünt a német sáv, a magyar szinkront pedig 5.1-be keverték. Jobb is így, én örülök az eredeti szinkronnak. Ha minden igaz, az összes extra kapott magyar feliratot, az 50 perces werkfilmet meg is néztem, sok érdekesség van benne, és felirattal sokkal értékesebbek ezek az extrák számomra, mint anélkül.
Miután átnéztem a korongot, némileg összevetettem a korábbi kiadással. Talán másokat is érdekelhet, miben tér el még az új lemez a régitol.
A fomenü tehát ugyanaz, a menüpontok az emeleti folyosó élére kerültek most is, azonban a réginél kicsit igényesebben beledolgozták, legalábbis ott volt a szövegnek árnyéka, most már nincs. Ez viszont (ha úgy választunk induláskor) magyar nyelvu. A megfelelo pont kiválasztását segíto ikon megmaradt a JP logója.
Ha kiválasztjuk valamelyik menüpontot, a szembol támadó raptor animációjával vált a kép minden esetben, míg a korábbi kiadásnál a nyelv- és feliratválasztásnál egy keresztben elszaladó raptor volt a vágókép. A hangsávok és feliratsávok felsorolása most a T-Rex lába mellett láthatók, a réginél két különbözo háttérképet tettek a hang- és a feliratválasztás mögé.
A jelenetválasztó menü felépítése ugyanaz maradt, de míg a régi animált volt, a mostani állóképes. A ráginél a JP logóval lehetett kijelölni a fejezeteket, most erre egy keret szolgál. A fomenübe visszalépést és a lapozást a réginél aláhúzás jelölte, most a lapozás nyila szinezodik át.
Az extra menük háttere ugyanaz maradt.
Az elveszett világ - Jurassic Park 2.
Lényegében ugyanaz a helyzet, mint az elso résznél. Az animált fomenü ugyanaz maradt, a jelenetválasztás viszont állóképes lett. Az extrák feliratosak.
Jurassic Park III.
A korábbi kiadás elso szállítmánya piacra sem került, mert azon kikapcsolhatatlan volt az alapértelmezettként inicializált felirat, a lemezt pedig felirat nélkül nem lehetett indítani. Emiatt akkor csúszott is a megjelenés, de a javítás csak abban állt, hogy a másik szállítmányon már a magyar hanghoz nem kapcsolta be magától a feliratot. Ha azonban pl. egy extra miatt bekapcsoltuk, akkor ugyanott voltunk, mint az elso változatnál, mivel kikapcsolni továbbra sem lehetett.
Ennek mostmár vége. A feliratválasztó menüben megjelent a nincs felirat opció, ráadásul a film alatt is kapcsolgathatjuk a feliratokat, tehát kevesebb a korlátozás.
A menü most lényegében teljesen változatlan, ti. a korábbi kiadáson sem volt animált jelenetválasztás. Így mindhárom film korongjának paraméterei egységesek lettek.
A trailerek közül viszont eltünt két DVD beharangozó: az E.T. és a Vissza a jövobe trilógia. Mondjuk szerintem a Jurassic Park gyujteményben nincs is sok keresnivalójuk, tehát ezt speciel nem nagyon bánom.
Ezek tehát csak apró változások, a grafikai elemek alapvetoen ugyanazok maradtak. A legnagyobb változás, hogy a jelenetválasztó menü állóképes lett. Nekem viszont az a tapasztalatom, hogy bár valóban nagyon látványos egy animált jelenetválasztás, de ezt a menüt szinte mindig kizárólag csak addig látom, amíg kíváncsiságból egyszer belekukkantok, egyébként meg sosem használom. Ez esetben sokkal többre tartom a felkevert szinkront és a feliratos extrákat, meg a gyönyöru és igényesen kidolgozott díszdobozt, mint az animált jelenetválasztást.
A csomagolásról csak egyetlen negatívumot tudnék megemlíteni, de ez már tényleg csak szorszálhasogatás: a belso csomag gerincére is felkerülhetett volna a gyujtemény címe, mint a Múmia díszdoboznál (csak jobb helyesírással ;-)).
Összességében gyujteményem gyöngyszeme lett ez a kiadvány, az ára is nagyon baráti, csak ajánlani tudom mindenkinek.