A sok tömör és tartalmas hozzászólás után egy kicsit bovebb értékelés:
A Végso állomás elso két része egyik legnagyobb kedvencem. Nem csoda hát, hogy a harmadik rész megvásárlásába látatlanul vágtam bele.. Szerencsére nem kellett csalódnom. Kb azt kaptam, amire számítottam.
A Végso állomás, mint franchise, korlátlanul folytatható filmmé notte ki magát. És ez helyén is van így. Az adott epizódok jó ill nem jó voltát pedig szerintem csak az aktuális forgatókönyv szabja meg. Nevezetesen az írók beteges fantáziája, hogy milyen abnormális de hiheto haláleseteket tudnak kiagyalni. Mivel pedig ezek száma gyakorlatilag korlátlan, így bízhatnuk még jó pár részben. :-))
Egyébként a harmadik rész valóban a leggyengébb a többihez képest. És ez a fontos, hogy a többihez képest. Mert mint önálló film a mai termésben igazán jó, izgalmas, helyenként brutális. A zseniális második és a forradalmian új ötlettel elorukkoló elsotol annyiban marad el mindössze, hogy a halálesetek kidolgozatlanabbak, a karakterek felszínesebbek. Kicsit összecsapottnak érzem. A hullámvasút ötletnek nagyon jó, a megvalósítása már nem annyira. Szerintem túl sok gyors vágás van a filmben, ami ugyan pörget az eseményeken, de a balesetek "élvezetét" rontja. A film vége viszont baromi jó.... (a legvége)
A kiadás másik gyengéje a lemez tartalma. Nekem volt kezemben Ausztriában egy kétlemezes, fémdobozos kiadás. Mondjuk ott alapban úgy jelent meg, hogy 1 ill 2 lemezes verzió. Szóval a miénken az alternatív filmen meg egy nem feliratozott kommentáron kívül nincs más extra. Pedig a 2. résznek milyen jó dok. filmje volt!!!
Itt ez nincs. :-(((
A kép rendben van, de a hang is visszalépés. A 2. rész EX hangja iszonyatosan nagyot szólt. Itt nem voltam elájulva a hangzástól. Az EX elmaradt, de alapban sem túl jó. Ok, van háttér rendesen , de az angolban a center halk, a magyarban meg nincs meg minden. Ha már viszonyítunk, a 2. ebben is jobb. Azért sok jó effekt van, de az összkép alapján sosem lesz tesztlemez.
" A Halál és az adó utolér..."
Akinek tetszett az elso ketto, nyugodtan fölteheti a polcra. Kosárba!