A Lora különös, két idosíkon párhuzamosan játszódó történet, amely olyan bravúrosan egyensúlyoz gyönyöruen fényképezett jeleneteivel múlt és jelen között, hogy nézojében egy percre sem merül fel, vajon hol is jár valójában.
Lora múltja Dávid. Lora múltja csupa szín. Csupavidámság, csupa szép és jó, mégha a felszín alatt már nem is az, Lora nem látja vagy nem akarja látni, hogy álságos az o kis színes világa.
Lora jelene Geri. Lora jelene csupa fekete. Csupa emlék, csupa fájdalom és csupa ésszerutlen kötodés valakihez, aki bántotta és becsapta.
Lora vak. Vak a múltban, mert nem akar látni és vak a jelenben, mert nem tud látni. Pedig valójában csak még mindig nem akar. Nem hajlandó sem a múltban, sem a jelenben elfogadni azt, amit a szeme mutatni szeretne. Mert így könnyebb.
Sokkal, de sokkal több van ebben a filmben annál, amit a hivatalos tartalmak írnak róla. Számomra olyan sok, hogy nem tudom elmondani. Pedig már sokszor láttam.
Mindig mikor nézem ezt a filmet, két dolog kattog a fejemben. Egyrészt, hogy mennyire fontos a múltat elengedni tudni, és mennyire fontos meglátni azt, ami vagy aki van nekünk a jelenben. Mert ha akarunk, tisztán látunk, mégha eleddig vakok is voltunk a magunk zárt világában és mégha eloször el is vakít minket a fény.
Nem kell a szem betegsége a vaksághoz. Elég, ha csak az agy gúnyos tréfát uz velünk és rávesz minket, hogy elhiggyük, nem kell látnunk azt, amit a szem mutatni szeretne.
Csak merni kell belenézni a fénybe s máris láthatunk. Ha akarunk....
Lucia Browley csodálatos Lora szerepében. Herendi Gábor rendezo remekül döntött, mikor úgy döntött, nem ismert magyar színésznot választ a szerepre, hanem valakit, akivel a magyar nézok nemigen találkozhattak eddig, s így nem is kötnek korábbi szerepekhez, s aki ezáltal Lora karakterét sokkal különösebbé és egyedibbé tudta tenni. Dávidot Fekete Erno, Gerit pedig Nagy Péter alakítja. Egyikük sem "híres" színész, s mégis sokkal hitelesebb velük a történet, s nem mellesleg fantasztikusan formálják meg a rájuk bízott karaktereket. Különösen Nagy Péter alakítása az, ami számomra emlékezetes.
Természetesen kisebb szerepekben feltunnek a "nagyok" is, Reviczky Gábor, Lázár Kati vagy Csuja Imre. Apróbb epizódszerepeikben is mindannyian tökéleteset nyújtanak és ezzel sokat tesznek hozzá a "fiatalok" munkájához.
A film nagy értéke a zenéje. Sajnos, ki tudja miért, hanghordozón nem jelenet meg, így csak innen - onnan "összevadászva" élvezhetjük a többségében Hrutka Róbert nevéhez fuzodo dalokat, de hallható a filmben Moby, Yonderboi és a Yazoo egy-egy dala is, utóbbi csapat Winter Kills címu száma - mint ahogy azt korábban írtam már - számomra A dal, a legtökéletesebb választás a film egyes részeinek hangulatához.
A film honlapján érdemes egy kicsit elidozni, garantáltan visszakapjuk a hangulatot, amit átélhettünk a filmben.
Ami a dvd-t illeti, kép rendben, hang pedig nagyon rendben, igen jól sikerült az 5.1-es keverés.
Ezt a filmet, véleményem szerint látni KELL!!! Sokat mond, és nagyon jól mondja azt a sokat.