Vásárlói kritikák a következő termékről: Felforgatókönyv

Te mit tennél, ha kiderülne, hogy nem te irányítod az életed? Mit tennél ha kiderülne, hogy az a világ amiben élsz, amit igaznak hiszel, az nem más, mint egy olykor alkotói válságokkal küszködő, hőseit előszeretettel kinyíró, kicsit furcsa de amúgy sikeres írónő agyszüleménye?
Persze ettől te még valóságos vagy, csak hát ezt a szerző nem tudja, és fogalma sincs arról, hogy amit ő lepötyög az írógépén, az veled azon nyomban megtörténik.
Zach Helm forgatókönyvíró nem semmi alapsztorit talált ki a filmhez. Alapvetően Charlie Kaufman munkáihoz (Adaptáció, John Malkovics menet) hasonlítható az alkotás, ami persze hatalmas dícséret egy „zöldfülű” számára. Harold Crick története Truman Burbank figurájára emlékeztethet bennünket a Jim Carrey főszereplésével 1998-ban készült nagysikerű Truman Showból. Ahogy Trumannak, úgy Haroldnak is azzal a problémával kell megküzdenie, hogy nem ő irányítja az életét. Ám míg egyiküknél komplett hazugság volt minden, ami körülötte történt, és egy tévés stáb alakította mindennapjait, addig a másiknak igencsak valós élete van, amit azonban egy csapásra felborít egy női narrátor hangja…
Harold Crick (Will Ferrell) amúgy adóellenőr. Nem valami szívderítő foglalkozás, de ő azért szereti. Hiába no, ízlések és pofonok. Ha valaki a számok alapján szereti élni az életét (pontos, precíz), az szíve joga. De olykor azért nem árt egy kis lazaság. Ahogy azt pl. Ana Pascal (Maggie Gyllenhaal) is teszi. A ultralaza, agyontetovált péklány a sütijei által szeretné jobbá tenni a világot, és nem mellékesen adócsalással lázad a rendszer ellen. Szóval mindent egybevetve szinte tökéletes ellentetje Haroldnak, amit első találkozásuk légköre is tükröz.
A hétköznapi életben persze soha nem történne semmi e két ember között, csakhogy mint már említettem Harold élete nem egy szokványos történet, hanem egy regény, amit egy bizonyos Karen ’Kay’ Eiffel (Emma Thompson) ír. Ms. Eiffel amúgy épp alkotói válságban szenved (utoljára 10 éve jelent meg könyve), és emiatt a kiadója egy embert (Queen Latifah) küld mellé, hogy segítsen neki a mű végének megírásában.
Arról azonban egyikőjük sem tud, hogy miközben ők igyekeznek minél jobb befejezést találni a könyvnek, a főhős Kay minden szavát hallja, legalábbis amit a könyvben, az ő életének regényében az írónő narrátorként legépel. Harold persze nem nagyon örül ennek, és egy ismert irodalomprofesszorhoz (Dustin Hoffman) fordul, hogy ugyan derítsék már ki, ki és milyen (tragédia/komédia) könyvet ír róla. Ám ahogy a történet kibontakozik Harold már nem csak a narrátor kilétét szeretné megtudni, hanem igyekszik saját kezébe venni sorsa irányítását, és megpróbál végre kicsit élni…
Will Ferrell, a Diszkópatkányok Steve Butabi-ja, vagy a Sulihuligánok „Frank the Tank”-je végre méltó szerepben bizonyíthatja kivételes tehetségét. S bár korábbi filmes munkáiban leginkább csak „komplett idióta” alakok megformálásban jeleskedett, a Felforgatókönyv alapján szerintem drámákban is kitűnően megállná a helyét. Harold Crick alakja persze hálás szerep, hisz kevés olyan szerencsétlen figurát hordott hátán a föld, mint e film adóellenőre, akinek élete egy megvalósult tragikomédia. Aztán ott van Maggie Gyllenhaal, aki valami fantasztikusat alakít Ana Pascal szerepében. Vicces, szexi de mindenekelőtt hiteles. Ahogy Emma Thompson is. Szinte lubickol a kicsit zakkant írónő szerepében, nagyon átütő az alakítása. Hoffman és Latifah már kevésbé kiemelkedő, bár ez inkább a szerepük méretének köszönhető, amúgy hozzák az elvárt szintet. A rendező a zseniális Marc Foster, aki a Szörnyek keringőjével tette le névjegyét, és később olyan filmekkel gyarapította az életművét mint az Én, Pán Péter és a Maradj!. Most ismét egy hihetetlenül remek, humoros és elgondolkodtató alkotással örvendeztetett meg minket.
Nos, eddig csak csupa jót írtam a filmről, úgyhogy muszáj lesz valami negatívumot is megemlítenem vele kapcsolatban, az pedig nem más, mint a befejezés. No, nem kell félni, remek az így is, szép kerek egész ahogy van, de én bizony egy kicsit másképp tettem volna pontot a történet végére. Persze ez inkább az én ízlésvilágomra vall.
Összegezve az egészet nagyon jó film a Felforgatókönyv: vicces, abszurd, meghökkentő, drámai. Az igazat megvallva rég láttam már ennyire megkapó alkotást. Olyat, ami ennyire megérintett vagy elgondolkodtatott volna. Kötelező darab!

Az igazán jó filmek azok, amik után az író úgy érzi, véleménye nem várhat holnapig, nem tarthatnak ki hirtelenjében, frissiben kisült heves gondolat- süteményei. Ki kell adnia magából, dacolva a fáradtsággal, az álommal. Én is lemondtam esti rutinomról, mindent félretettem, hogy leírhassam a Felforgatókönyv nyomán született ilyen-olyan, használható, vagy használhatatlan benyomásaimat. Most akartam, mielott lefekszem aludni, mert holnapra talán már elillan a sok minden, ami most született itt, bennem. Most, vagy soha, és inkább most, mint soha, mert a most az, amirol ez a film is szól. A most örömérol. A most reményérol.

  A lenyugözo forgatókönyv arról ismerszik meg messzirol, hogy eredetiségét látszólag habkönnyeden éri el. A színészek szövegüket oly természetességgel, már-már ajándékként adják vissza, mintha csak a pillanat szülte volna oket, netán a jelenet elpróbálása elott néhány perccel csúsztatta volna be öltözoajtajuk alatt az asszisztens. A frissesség, és újszeruség ropogós, illatos aurája lengi be a Felforgatókönyv (fantasztikus magyarítás, elismerés a magyar nyelv eme fifikás ismerojének) minden egyes lapját, verbális forgatókönyvét. A film valóban felforgató erovel bír, és nem csak a foszereplo Harold számára, de a mi, nézok számára is. A szürke hivatalnok világa, aki elidegenedett, magányos, szinte abszurdan hétköznapi életét éli, egy csapásra a feje tetejére áll, amikor egy különös noi hang kezdi el narrálni minden percét. A megdöbbenést tagadás, majd különös önvizsgálat követi, és a hihetetlen események látszólag értelmetlen láncolatában végül minden és mindenki megtalálja a maga helyét. Mint valami 4 dimenziós filozófiai kirakós játék. Nem tudni, mire véljük ezt a filmet. Mégis, talán a legszívesebben egzisztencialista tragikomédiának nevezném, hiszen annyira bonyolult, oly érzékenyen felkavaró mondanivalóval bír. Szinte fáj végignézni. Tudják: az az érzés, amikor annyira fáj, hogy már nevetnünk kell, hogy képesek legyünk elviselni a fájdalmat. Hát ez a film épp így fáj. De ez a kellemes bizsergés végül átalakul megvilágosodássá. Ha mást nem, megmutatja a lehetoséget arra, hogy megtaláljuk magunkban az erot értelmetlenné, reménytelenné váló életünk újra megtalálásához. A gitár – melyet a választás metafórájaként értelmezhetünk – mindannyiunk elott ott hever, arra várva, hogy kezünkbe véve megpengessük, és eleinte gyámoltalanul, ügyetlenkedve, de mégis: játsszunk. Ne adjuk fel az életünket, hangzik a Felforgatókönyv gyönyöru köntösbe bújtatott gyengéd susogása. A választás a mi kezünkben van.

  Will Ferrell, akit eddig szinte csak és kizárólag, mint az eszelos pojáca, Jim Carrey-pótlékként könyvelhettünk el, most igazi meglepetésjátékkal kápráztat el bennünket. Érzékeny, visszahúzódó, gyöngéd, és kiváló színészi alakítással örvendeztet meg, és egy komoly drámai színész jellemformálásával ölti magára ezt a számos átváltozáson átmeno karaktert. Emma Thompson a szélsoséges, zseniális íróno szerepében szintén pazar, míg Dustin Hoffman a tole megszokott kisujjból kirázott hoffman-i profizmussal hozza a formáját (Tahi-Tóth László örömteli magyar hangján). Akit pedig egyszeruen nem lehet nem szeretni, az Maggie Gyllenhaal. Ebben a lányban annyi minden lapul, amit a rendezok még csak most kezdenek felfedezni, és csak remélhetjük, hogy idoben kiaknázzák e csodálatos ifjú színészno képességének valamennyi szegmensét, mert azt már most bátran kijelenthetem, hogy Miss Gyllenhaal generációjának egyik legtehetségesebb amerikai színésznoje, akinek néhány éven belül egy Oscar-díj pihen majd a polcán.

  Most, hogy az indulat csillapodott, és tagjaim felett úgy tunik, átvette az uralmat a fáradtság, és az újabb megmagyarázhatatlan nap zsarnok ereje, abbahagyom az írást. De a film, ami egy választásokkal és lehetoségekkel kecsegteto világot mutatott meg, még itt zsong a fejemben. Nem is távozik el egyhamar, úgy érzem. Tovább él, és finom kipárolgásával csábít a felé a bizonyos gitár felé, ami arra vár, hogy végre-valahára megpengessem…

Hadd kezdjem egy száraz adattal.
Jelen pillanatban az imdb –n 38.634 szavazat alapján – ami nem kevés – ez a film 7.9 csillagot kapott.De ez csak egy halom szám.
Pont olyan számok, mint amelyek meghatározzák Harold Crick (Will Ferrell) életét. Mert igen, o az az ember, akinek térben, idoben és minden létezo és nem létezo dimenzióban a számok és a kiszámíthatóság határozza meg a mindennapjait. Ennyi és semmi más. Olyan o, mint egy kifestetlen kifestokönyv, csak kontúrok, színek nélkül. Ebbe a színtelen életbe egyszercsak belecsöppen egy hang, aki folyamatosan narrátorként meséli Harold cselekedeteit és belecsöppen  a kifestokönyv üres kontúrjainak szöges ellentéte, egy csupaszín lány, Ana Pascal (Maggie Gyllenhaal). Elobbi, hogy ráébressze Haroldot, milyen szürke és unalmas is az élete, és utóbbi, hogy segítsen azt színesebbé tenni.
Csakhogy a hang egy bizonyos szerdai napon mást is közöl Harold-dal. Nevezetesen, hogy hamarosan meg fog halni. Harold kétségbeesetten keresni kezdi a hang gazdáját, s ebben lesz segítségére Jules Hilbert professzor (Dustin Hoffmann), aki miután nem találja a rejtély kulcsát, azt tanácsolja Haroldnak, menjen hát, és élje az életét, amíg még lehet.
Itt jöhetne a jó kis klisé a megannyi filmben látott ”Carpe Diem”-mel, meg a sok továbbított e-mailben olvasott „Tedd meg még ma” jellegu felhívással. Nem jön. Egyedi és meglepo megoldások jönnek, ahogy még soha nem láthattuk és persze, a végén a tanulság sem marad el.
Emma Thompson az íróno szerepében  ismét zseniálisat alakított, picikét tán jobban is, mint a többiek, bár azt hiszem, joggal mondhatjuk, mind a négy foszereplo tökéleteset játszott. Nincs semmi, amiért szidni és kritizálni lehetne ezt a filmet.Egy sima, egyszeru, sokszor, de nagyon sokszor megfogalmazott fogalomból – Éld az életed minden percét úgy, mintha az utolsó lenne- egyedit alkotott. Semmihez sem foghatót.  
Úgy tökéletes, ahogy van.
Hála az SPI-nek, ugyanez mondható el a dvd-kiadásról is. Kétoldalas borítóval és nagyon ötletesen szitázott lemezzel jelent meg a film. A dvd menüje a filmben látott grafikát használja, szintén nagyon ötletesen. A kép tökéletes, az 5.1-es hangok – mindkét nyelven – valóban tisztességes 5.1-ben szólnak. Eredeti nyelven néztem a filmet, úgy gondolom, lényegesen jobb volt úgy, inkább azt ajánlanám, bár sem a magyar hangzással, sem a szinkronhangokkal nincsen semmi gond.
Az extrákhoz még nem volt szerencsém, de nem tunnek rossznak, úgy tunik, átlagos mennyiség került a lemezre. Bár megjegyzem, ha semmi extra tartalmat nem kapott volna a kiadvány, akkoris boven megérdemelné, hogy a dvd-gyüjtok polcára kerüljön.
Errol a filmrol csak felsofokban.
Vagy – a lá Harold – számokban: 38.634 – 7.9. :)

Hát a sok pozitív hozzászólást olvasva nagy várakozásokkal ültem a film elé, de egyszeruen nem bírtam végignézni, a felénél kikapcsoltam. Lehet h igaz, hangulat kell hozzá, de nekem baromi unalmasnak tunt, a vígjátékhoz pedig semmi köze. Azon kívül a szinkron minosége csapnivaló, nekem visszhangzik is. Felejtheto, legalábbis remélem h hamar elfelejtem :)

Sajnálatos dolog, hogy a mufajnál vígjátékként szerepel és akik nem szeretek a Will Ferel féle komédiákat, nah oket sajnálom leginkább, hisz zsigerbol lépnek majd túl ezen a remek alkotáson.

Igazi kategóriát nem is tudnék neki megjelelölni, de nálam ez is beírta magát a kihagyhatatlan kategóriába.

Na hol is kezdjem?
Eloször is az elozetes alapján egészen másra számítottam. Egy olyan kikapcsolódós vígjátékra amit lehet hogy másnapra el is felejtek. Ezzel szemben olyan filmet láthatunk ahol az agyunk is keményen dolgozik, (a humorát én keserédesnek mondanám). Nem tudunk nem rágódni azon ami történik!
Ezúton is hadd mondjam el, hogy Emma Thompson egyszeruen fantasztikus!! Sot még annál is jobb. Jó jó kicsit elvakult vagyok mert nekem o az egyik kedvencem, de o aztán szinte bármit el tud játszani és ez a szerep biztosan nem volt könnyu.  
Dustin Hoffman is nagyon tetszett.
Will Ferrell valami elképesztoen jó színész! Nagyon jól alakítja a névtelen "host" akinek megadatik az ami kevesünknek, választhat hogy megteszi-e azt a lépést amivel megváltozik minden vagy szót emel ellene, és visszatér a régi megszokott életébe, ami mindig olyan biztonságos és kiszámítható volt számára.
Maggie Gyllenhaal, igen tehetségesnek tartom, remélem látom még más filmekben is, igazi színfoltja volt a filmnek!!! A szerepe igazán eredeti és élettel teli.
Queen Latifah az akirol nem tudom mit mondjak. Nekem úgy tunt mintha nem érezné otthonosan magát a szerepében. De lehet hogy a rendezo pont ilyen játékot várt tole?!
Mindent egybevetve megtekintésre ajánlom! Ne számítson senki fergeteges humorral fuszerezett filmre, elismerem ehhez hangulat kell, de ha eljön az a pillanat, ne féljen senki belevágni! Utána garantáltan még napokig eszünkbe fog jutni, és elgondolkodunk azon amit láttunk.

Egy szóval: zseniális. Igazi kellemes meglepetés volt ez a film, ugyanis a VOX cikke után nekem hihetetlennek tunt, hogy egy ilyen orült sztori nem fog elcsúszni se a dráma, se a túlzott hülyéskedés irányába - de Marc Foster (akinek most már megbocsátom az Én, Pán Péter címu kétórás giccsadagját) csodás végeredményt készített ebbol az alapsztoriból, amibol megtudhatjuk, hogy mire is jó egy szimpla karóra, hogy Will Ferrell igenis alkalmas komoly szerepekre, Maggie Gyllenhaal még agyontetovált pékleányzónak is remek (o szerintem még egy teáskanál szerepében is csodákat muvelhetne... :-)  ), Emma Thompson... Nos, o még mindig a remek Emma Thompson, akinek a játékán végképp képtelenség hibát találni, és pár jó dumával is gazdagodhatunk tole a film alatt. ("Nekem nem kell nikotintapasz. Én DOHÁNYZOM.") Dustin Hoffman és Queen Latifah szerepei ugyan aprók, de nincs velük baj, megoldják tisztességgel. Végszóként pedig csak azt mondom, hogy csak az ne nézze meg, aki meg akarja fosztani magát két óra könnyed, de mégis elgondolkodtató filmélménytol, vagy fél a stáblista végét követo akut olvasási vágytól. Na ilyen egy igazi népnevelo vígjáték!
Egy apró kérdés a kiadásról: ez a végleges borító? Mert nekem a filmplakát jobban bejött, mint egy szerzojéért kiabáló Harold Crick. Jó lenne, ha az extrák számát is bovítenék, de talán ne legyek telhetetlen? Dehogyisnem, több bónuszt akarok!