Vásárlói kritikák a következő termékről: Marley meg Én

Személy szerint azokat a filmeket szeretem, amiknek agyalni lehet a befejezésük után. Jelen esetben csupán egyetlen dolog volt, ami elgondolkodtatott a vége feliratot látva: vajon milyen célközönségnek szánták alkotói ezt a mozgóképes történetet.
A vígjátékok kedveloinek? Ki van zárva, ugyanis a film egyáltalán nem volt humoros. Az összebújós-romantikus mesék kedveloinek? Lehetetlen, ahhoz túl álmosító volt. A családi történetek szerelmeseinek? Nem létezik, ahhoz kicsit sem volt bensoséges. Egyetlen tippem maradt kizárásos alapon: olyan ebtulajdonosokat vettek célba, akik szeretik az igénytelen, semmitmondó filmnézéses idotöltést. Ez a feltételezés viszont erosen sérto lehet a pozítívan értékelo kutyás filmrajongó társaimmal szemben. Tehát tolük bocs...
Mindenesetre én személy szerint kibírhatatlanul unalmasnak találtam a látottakat, annak ellenére is, hogy egyrészt ebtulajdonos vagyok magam is, másrészt pedig ugye a filmes nagyokosok szerint az a történet, ami kutyát és gyerekeket egyszerre felvonultat /pláne pluszban még a rövidnadrágos Jennifer Anistont is!!!/ eredendoen sikerre van ítélve. Nálam ez nem jött be. Drámai pillanatokat egyedül akkor éltem át /azon kívül persze, amikor szembesültem a film játékidejével/, amikor Kathleen Turner felbukkant a vásznon: kissrácként álmaim noje volt a Smaragd románcában. Most látva viszont megfogadtam: soha többé egy korty italt sem iszom!!! Mit képes tenni az emberrel az alkohol...
Visszatérve a filmre: Owen Wilson megpróbál a történet végén valami üzenetfoszlányt megfogalmazni. Ami kimerül abban az eredeti gondolatban, hogy az ember karrierje építése során mindegy, hogy milyen autókat cserélget egymás után, hogy milyen idoközönként költözik egyre nagyobb és persze drágább lakásba, egyetlen dolog fontos csak az életben: hogy képes legyen az anyagi érdekektol mentes szeretetre. Itt esett le, hogy miért is kellett ennek a mesének szegény Marley-ról, a kópé kutyáról szólnia: azért, hogy Owen Wilson fátyolos hangon legvégül elmondhassa ezt a hatalmas igazságot.
Oszintén szólva lebeszélnék mindenkit errol a  filmrol. Ha már mindenképp ragaszkodunk az ember legjobbb barátjához filmnézés közben is, akkor inkább a Kutyám Jerry Lee, esetleg a Fekete fülu fehér Bim. /csak zárójelben: a két pont Jennifer Aniston rövidnadrágjának, illetve Kathleen Turner ámokfutásának szól./

Jó néhány alkotást láthattunk már kutyás témában és mindig sikerül lehúzni egy újabb bört az igazi klasszisok után mint például a 101 kiskutya, a Kutyám Jerry Lee, Egyik kopó másik eb, Hacsi a leghüségesebb barát, Kutyahideg hogy csak a legjobbakat emlitsem. Nagyon sokat kellett várni hogy egy legalább megközelítöleg jó kutyás film kerüljön végre a vászonra és szerintem ez a Marley meg én végre valami nézhetö színvonalat hozott. Egyszer nézhetö családi film némi humorral az elsö felében és az elmaradhatatlan drámai fordulat a második felében, közel sem alapmü a nagyon sok eröltetett jelenet és az üresjáratok miatt de kutyabarátoknak egyszer azért ajánlható.