Keresés
Vásárlói kritikák a következő termékről: Tortúra
R2-D2 | 2012. 09. 27. 1:51
Misery nem halhat meg!
Böngészve a netes adatbázist, úgy tűnik Rob Reiner rendezőnek 1990-92-ben volt az aranykora. Túl sok filmet ugyan nem láttam tőle, de a szerintem két legjobbat igen: a Tortúrát és az Egy becsületbeli ügyet. S ha már utóbbi nemrég átesett az újranézésen, nem kerülhette el sorsát előbbi sem.
Nos, az élmény ugyanaz, mint korábban. Ugyanaz minden alkalommal – s úgy gondolom, valahol ez is az igazán maradandó film mércéje. A Misery minden alkalommal elvarázsol, a most látott nagyobb felbontás pedig csak rásegített erre az élményre. A tényekhez azonban az is hozzátartozik – különösen a fórumban lévő társalgást olvasva -, hogy nem ismerem Stephen King művét, úgyhogy nem tudom és nem is akarom a könyvhöz viszonyítani a mozit. Nekem ez anélkül kitűnően megáll a lábán, kissé régimódi, ámde vérbeli thriller, egy egészen kiváló (megérdemelt Oscar-díjas) női- és egy szimplán csak kiváló férfi főszerep alakítással.
Értéküket külön növeli, hogy önmagában a sztori nem egy nagy eresztés, de legalábbis nem egy eseménydús akcióorgia. A sikeres író autóbalesete után bekerül rajongója oltalmába, aki messze nem az, mint aminek mutatja magát. Minimálfilm az egész, ha a sajtótájékoztatót leszámítom, alig van benn 6-8 szereplő, helyszínnel pedig ugyanígy szűkében vagyunk: elsősorban ugyebár a ház, aztán a kisváros, a hegyi út meg néhány new yorki szcéna. Miután nincs akció, nincs pörgés, nincs látvány, a rendezőnek kiváló alkalma van megmutatni a filmezés igaz varázsát: amikor is a színészek játékukkal, a forgatókönyvíró az okos feszültségkeltéssel, a rendező meg a kiváló beállításokkal, teljesen hagyományos módon készít remekművet. James Kahn (Sheldon, az író) majdnem végig kiszolgáltatottan, sérülten egy szobában tölti idejét, játéka által totál át lehet érezni szenvedését, ez a szitu máshol akár a hátán is vihetné az egész mozit. Itt azonban mégsem róla beszél(t) a világ, hanem Kathy Batesről (Annie Wilkes, az ápoló): amit ebben a félőrült ápolószerepben nyújtott, az tette számomra emlékezetessé az egész mozit. Az „Ó, Paul!” - féle lágy, szeretetteljes ápolása után ez első hirtelen dühkitörése megdöbbentő, s az azt követő őrület nemkülönben. A férfi-nő erőszerep felcserélődik, az ágyban fekvő, kiszolgáltatott férfi így lesz prédája a kedves, ámde felmérgesített nőnek…
Valahol az említett első dühkitöréstől egyre izgalmasabbá válik a mozi, ahogy haladunk előre, úgy válik egyre kilátástalanabbá és feloldhatatlanabbá a helyzet. S bár a rutinos filmnéző kitalálhatja a végét, addig azonban két-három jelenet mély nyomokat képes az emberben hagyni. Míg a sheriff szerepének vége „csak” megdöbbentő, addig Annie büntetése Sheldonon az valami brutális. Akárhányszor látom, megborzongok bele… De ide tartozik még az írógép szerepe is a fináléban.
Az egész mozi, de különösen a második fele szikrázik a feszültségtől az izgalomtól, a házban való bóklászással számomra a nyolcvanas évek krimijeit/thrillereit idézték meg. Jó a díszlet, jó a fényképezés: a néha bevágott gyönyörű havas tájak tök jól enyhítenek a szorításon. Ha van is a filmnek hibája – biztos van, mindegyiknek van –, én nem vettem észre sokadik nézésre sem. Keresni meg nem keresem egyikben sem.
A BD képe csodálatos, tűéles, a hófödte tájak meg szinte megdermesztenek. A hang már nem ennyire csodás, nincs nagy különbség a korábbi DVD hangja és e között: már az sem volt rossz, ez viszont csak tartja azt a szintet. Ugyan süvít a szél, meg minden, de alapban olyan üres, kissé steril hangzása van. A magyar hang erősen túlvezérelt, hangosabb, mint az angol – igaz, minden csak a centerből jön. Viszont a Misery itt legalább nem Tortúra… Extra egy szál se, még csak nyoma sincs. Én azt mondom, talán teljes árat nem ér, de ha belekerül egy akcióba, gondolkodás nélkül:
Kosárba!!
Nos, az élmény ugyanaz, mint korábban. Ugyanaz minden alkalommal – s úgy gondolom, valahol ez is az igazán maradandó film mércéje. A Misery minden alkalommal elvarázsol, a most látott nagyobb felbontás pedig csak rásegített erre az élményre. A tényekhez azonban az is hozzátartozik – különösen a fórumban lévő társalgást olvasva -, hogy nem ismerem Stephen King művét, úgyhogy nem tudom és nem is akarom a könyvhöz viszonyítani a mozit. Nekem ez anélkül kitűnően megáll a lábán, kissé régimódi, ámde vérbeli thriller, egy egészen kiváló (megérdemelt Oscar-díjas) női- és egy szimplán csak kiváló férfi főszerep alakítással.
Értéküket külön növeli, hogy önmagában a sztori nem egy nagy eresztés, de legalábbis nem egy eseménydús akcióorgia. A sikeres író autóbalesete után bekerül rajongója oltalmába, aki messze nem az, mint aminek mutatja magát. Minimálfilm az egész, ha a sajtótájékoztatót leszámítom, alig van benn 6-8 szereplő, helyszínnel pedig ugyanígy szűkében vagyunk: elsősorban ugyebár a ház, aztán a kisváros, a hegyi út meg néhány new yorki szcéna. Miután nincs akció, nincs pörgés, nincs látvány, a rendezőnek kiváló alkalma van megmutatni a filmezés igaz varázsát: amikor is a színészek játékukkal, a forgatókönyvíró az okos feszültségkeltéssel, a rendező meg a kiváló beállításokkal, teljesen hagyományos módon készít remekművet. James Kahn (Sheldon, az író) majdnem végig kiszolgáltatottan, sérülten egy szobában tölti idejét, játéka által totál át lehet érezni szenvedését, ez a szitu máshol akár a hátán is vihetné az egész mozit. Itt azonban mégsem róla beszél(t) a világ, hanem Kathy Batesről (Annie Wilkes, az ápoló): amit ebben a félőrült ápolószerepben nyújtott, az tette számomra emlékezetessé az egész mozit. Az „Ó, Paul!” - féle lágy, szeretetteljes ápolása után ez első hirtelen dühkitörése megdöbbentő, s az azt követő őrület nemkülönben. A férfi-nő erőszerep felcserélődik, az ágyban fekvő, kiszolgáltatott férfi így lesz prédája a kedves, ámde felmérgesített nőnek…
Valahol az említett első dühkitöréstől egyre izgalmasabbá válik a mozi, ahogy haladunk előre, úgy válik egyre kilátástalanabbá és feloldhatatlanabbá a helyzet. S bár a rutinos filmnéző kitalálhatja a végét, addig azonban két-három jelenet mély nyomokat képes az emberben hagyni. Míg a sheriff szerepének vége „csak” megdöbbentő, addig Annie büntetése Sheldonon az valami brutális. Akárhányszor látom, megborzongok bele… De ide tartozik még az írógép szerepe is a fináléban.
Az egész mozi, de különösen a második fele szikrázik a feszültségtől az izgalomtól, a házban való bóklászással számomra a nyolcvanas évek krimijeit/thrillereit idézték meg. Jó a díszlet, jó a fényképezés: a néha bevágott gyönyörű havas tájak tök jól enyhítenek a szorításon. Ha van is a filmnek hibája – biztos van, mindegyiknek van –, én nem vettem észre sokadik nézésre sem. Keresni meg nem keresem egyikben sem.
A BD képe csodálatos, tűéles, a hófödte tájak meg szinte megdermesztenek. A hang már nem ennyire csodás, nincs nagy különbség a korábbi DVD hangja és e között: már az sem volt rossz, ez viszont csak tartja azt a szintet. Ugyan süvít a szél, meg minden, de alapban olyan üres, kissé steril hangzása van. A magyar hang erősen túlvezérelt, hangosabb, mint az angol – igaz, minden csak a centerből jön. Viszont a Misery itt legalább nem Tortúra… Extra egy szál se, még csak nyoma sincs. Én azt mondom, talán teljes árat nem ér, de ha belekerül egy akcióba, gondolkodás nélkül:
Kosárba!!
Hasznosnak ítélted a kritikát? 0|0
The Man Who Laughs | 2010. 10. 31. 2:11
A könyvet nem olvastam, viszont a Tortúra önmagában a legjobb Stephen Kingen alapuló film amit valaha láttam, sőt az egyik (ha nem a)legizgalmasabb thriller
amihez eddig szerencsém volt.
Lehetne sorolni a pozitívumokat, hogy miért érzem így: Talán William Goldman egyszerű történetű, de hatásos és nagy odafigyeléssel meg írt forgatókönyve? Esetleg talán Rob Reiner profi rendezése, aminek hatására a baleset utántól gyakorlatilag az ember nem engedi el a karfát. Netán Marc Shaiman dallamainak köszönhetjük ezt a feszültség dús film élményt. Valójában mind annyiuknak, de a legjelentősebb szerepe még is csak Kathy Bates játékának van, egyszerűen zseniális amit művel. Van sok remek színésznő, sokan játszottak kiválóan negatív karaktereket, de, hogy egy egyszerű, hétköznapi nő félelmet gerjesszen bennem, na ilyennel még nem találkoztam. Persze James Caan érdemei sem elhanyagolhatóak, ő is nagyszerű alakítást nyújt, hibátlanul adja vissza a csapdába esett, meggyötört, rettegő embert.
Kihagyhatatlan.
9/10
amihez eddig szerencsém volt.
Lehetne sorolni a pozitívumokat, hogy miért érzem így: Talán William Goldman egyszerű történetű, de hatásos és nagy odafigyeléssel meg írt forgatókönyve? Esetleg talán Rob Reiner profi rendezése, aminek hatására a baleset utántól gyakorlatilag az ember nem engedi el a karfát. Netán Marc Shaiman dallamainak köszönhetjük ezt a feszültség dús film élményt. Valójában mind annyiuknak, de a legjelentősebb szerepe még is csak Kathy Bates játékának van, egyszerűen zseniális amit művel. Van sok remek színésznő, sokan játszottak kiválóan negatív karaktereket, de, hogy egy egyszerű, hétköznapi nő félelmet gerjesszen bennem, na ilyennel még nem találkoztam. Persze James Caan érdemei sem elhanyagolhatóak, ő is nagyszerű alakítást nyújt, hibátlanul adja vissza a csapdába esett, meggyötört, rettegő embert.
Kihagyhatatlan.
9/10
Hasznosnak ítélted a kritikát? 0|0
Dömi | 2009. 12. 02. 10:29
A kép meglepöen jóra sikerült. Viszont a magyar 2.0-ás stereo szinkron nagyon rossz mert iszonyatosan túl van vezérelve. Akár mennyire is halkitom le a hangosabb részeknél eszméletlenül torz. Az angol DTS-HD MA elég jó,de túl sokat ne várjunk tole,de legalább tisztán szépen szól.
Extra nuku. :(
Extra nuku. :(
Hasznosnak ítélted a kritikát? 0|0
Fizetési opciók
