Vásárlói kritikák a következő termékről: Viharsziget

Mottó: "Csak azért, mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem követnek".
Jómagam szeretem az összetett, aprólékos, csavaros történeteket, viszont egyre kevésbé szokásom fennakadni a részleteken, nem válok "csavargyári munkássá", nem kezdek számításokba buborékok emelkedéséről és pörgettyűk perdületéről. Az utóbbi időben ugyanis sok olyan filmet láttam, amik talán történet szempontjából nem a legerősebbek, viszont szívesen játszottam el a lehetséges mögöttes gondolatainak felfedezésével, és ez néha még ahhoz is elég volt, hogy az esetleges kérdéseket, a filmbeli igazságokat másodlagosnak tartsam. Részemről a Viharsziget is ilyen, mert meglepni nem nagyon tudott, de megdöbbenteni igen.
Ahogy többen is írták, első körben engem is a helyszín és az atmoszféra fogott meg. Őrültekháza egy szigeten, miközben tombol az orkán?! Nekem már ettől sem nagyon fért ki a zabszem, a "C" épület pincéjében tett kirándulástól még a szőr is felállt a hátamon, arról már nem is beszélve, amilyen "kedvesen" a szigetre megérkezéskor a pisszegő nő a kamerába mosolygott. Horrorfilmeknek nincs ilyen feszült hangulata, mint amit itt sikerült megteremteni. Történt ez főleg azért, mert ez a film izzadja magából az őrületet, legalábbis nekem ez jött át az egész nyomozás menetéből, a zenéből, Ben Kingsley és Max von Sydow nyájas hangjából, a visszaemlékezésekből, és még a mások által kritizált vágásokból is. Az igazság, mint valami lidércfény, vezeti a nézőt és a főszereplőt a téboly mocsarában, csak éppen ugye az a kérdés marad megválaszolatlanul, hogy kifelé vagy befelé.

Ezt a hangulatot szereplőként megtestesíteni igazi kihívás lehetett, ezért aztán a rendező és az író mellett a színészek is minden elismerést megérdemelnek. DiCaprio zsenijét már eleve az mutatja, hogy az idei évben két, eléggé hasonló alapokkal rendelkező filmjében ennyire eltérő karaktereket tudott megformálni, mindkettőt hitelesen. Az igazi emlékezetes alakításokat azonban a hölgyektől láttam, álljanak itt név szerint: Emily Mortimer, Patricia Clarkson, Michelle Williams és Robin Bartlett (a dilis nő a pohárral).

Már ezek a jellemzők is elegek lennének nálam egy erősen pozitív értékeléshez.
A párbeszédeken keresztül azonban olyan háttér mutatkozik meg, ami mellett nálam még a díszlet meg a thriller-szál is jelentéktelenné vált. Ezt a kort, az 50-es évek elejét a mai eszünkkel szinte már felfoghatatlan módon hatotta át a (hideg)háborús paranoia. Öt-tíz év alatt az ott átélt szörnyűségek még emlékké sem tudtak fakulni, és akkor még nem is beszéltünk az azt követő világméretű bizalmatlanságról, ahol minden német náci, minden orosz kommunista és minden nyugati imperialista lázító és/vagy kém volt, igény szerint. Illetve dehogy felfoghatatlanul, most az arabok vannak soron, csak ők ugye messze vannak.

Ebbe belekeverni a pszichiátriát aztán már csak hab a tortán. Aki egyszer is a kezébe vett egy DSM-IV-et, az egészen új, borzongató mélységeit tapasztalhatta meg a régi viccnek: "Egészséges ember az, akit az orvosa nem vizsgált meg elég alaposan". Minden kornak megvoltak a maga megkérdőjelezhetetlen hatalmai, elég az inkvizícióra, a boszorkány-, és eretneküldözésekre, jelenkori példaként meg Guantanamora és a Patriot Act-re gondolni.
A DVD-ről a felületes szemlélődő azt is hihetné, hogy vágódeszka. A képpel és a hanggal nem volt bajom, de az extrák nagyon hiányoznak. Az ilyen "tokba csomagolt mozibérletek" a középszerű filmeknél még elmennek, és nem is vagyok az, aki minden esetben órákig akarja és tudja nézni a werkeket, de itt szívesen hallottam volna a regényről. a forgatásról, az alakításokról, a koncepciókról, mindenről, bármiről. És ha már tok: ha jól értettem a többiek fórumbeírásait, eco-tokos a lemez; én már nem emlékszem rá, mert ha az volt, akkor is gyakorlatilag a vásárlás pillanatában szoktam kidobni, lecserélni ezeket, így beteljesítve fals környezetvédelmi "küldetésüket".
Röviden: A Viharsziget lehetne csak egy újabb film az emberi agy hitetetlen képességeiről és veszélyeiről, vagy a hazugságokról és azok következményeiről, ha nem lennének egyéb olyan rétegei, amik külön-külön is remek alapot szolgáltatnának egy filmhez. Emellett az ötcsillagos értékelés személyes oka az, hogy hosszú évek óta először fordul elő, hogy a monodrámák versenyében a Gépésznek egyáltalán kihívója akad nálam.

Most néztem meg a filmet, így még elég frissek az élményeim, ezért gondoltam, h rögtön billentyuzetet ragadok. :) A történet eléggé sablonos, különlegesség, vagy egyedi dolog nem nagyon van benne. Ha csak errol lenne szó, akkor azt mondanám, könyvben lehet, h jobb lenne, mert az olvasás miatt tovább tartana. :) DE!!! A film atmoszférája, a képi megjelenítés, a feszültség fokozás, a zenei aláfestés egyszeruen mesteri. És ezzel lehet, h még nem is mondtam el mindent. Nálam biztosan többször nézos, és nagyon gondolkodom, h felkutatom a könyv írójának többi muvét, mert ha azok is ilyenek, akkor idáig valami nagyon jót hagytam ki. Hirtelen nem jut eszembe egyetlen film sem amihez hasonlíthatnám, ez már magában sokat ér azt hiszem. Én mindenkinek ajánlom, Scorsese megint nagyot alkotott. Di Caprio nem tartozik a kedvenc színészeim közé, de el kell ismernem, h szenzációsan alakít.

Nekem sem jött be a film, persze a könyv biztosan jó. A végén a csavar persze váratlan fordulat [már akinek], és az egyedüli, ami tetszett a filmben, bár a sziget hangulata nem volt rossz. A rendezoi munka is biztos jó, de a vágások irtó rosszak, nézzétek csak meg jobban - de én nem azt figyeltem, mégis feltunt.

Hát én nem vagyok hu de oda érte. Hasonló csavart már láttunk más filmekben ahol még nagyot ütött, de itt már valahogy annyira nem.

A másik ok, amiért 3as az osztályzat, mert valami szörnyu munkát végzett a vágó és a kameraman. Több részen is van hiba, amit kockázás nélkül is észre lehet venni. (dilis no és a pohár, itt a cigi, hol a cigi, most a mellényben keresem a cigit vagy a gatyámban) és sok más hasonló.

Amikor jó egy éve láttam egy mozifilm elott a Viharsziget bemutatóját, éjszaka hazaérve már meg is rendeltem a könyvet. Kétszer olvastam el, mielott bemutatták a filmet, és egyáltalán nem csalódtam. Nem szeretem a "könyv, vagy az abból készült filmadaptáció jobb" vitákat, így ebbe nem mennék bele, de mindenkinek nagyon javaslom a könyvet. Ahogy a többi Lehane muvet is, amelyek közül a legjobb a "Sötétség fogd meg a kezem". Igazán akkor leszek boldog, ha ez utóbbit vagy John Hillcoat, vagy Christopher Nolan filmesíti meg, és jut benne szerep Christian Bale-nek.

Kétségtelen, hogy figyelmes, sok-sok-sok(és még annál is többet ) filmet látott nézo számára egyértelmu a végkifejlett.
Ennek ellenére, hogy a nyilvánvaló felé dübörgött a film, lekötött, az utolsó percig. Ez pedig a színészeknek volt köszönheto. Az utolsó statisztáig lenyugözo volt mindenki játéka. Az operatori munka is kényeztet, rémisztget, és lenyugöz. A zene is remekül erosíti a hangulatot.
Lehet az újranézési faktora nem túl magas a filmnek, de ez moziélmény volt a javából: Scorsese igenis tud rendezni:)