Vásárlói kritikák a következő termékről: Azután

Clint az extrákban azt mondja the story is the king, szerintem meg the storyteller is the master! ha még esetleg nem jöttetek volna rá, minden Clint film Clintről szól, talán nem véletlenül választotta ezt a témát sem... na mindegy, a lényeg számomra az, hogy hogyan adja vissza a gondalatait egy rendező, és Clint nagyon közel áll ahhoz, ahogy én nézek a világra. mióta színészként visszavonult, a filmjei nem a nagy meglepetésekről híresek, de a hangulat, a következetesség, és a filmből sütő lélek, még mindig teljesen magával ragadó. az igazi extra az az, ha valaki időrendben követi Clint munkásságát. megéri. Clint Eastwood for president!!!

Ez az a film, amire maximum annyit tudok írni, hogy: "szép". Ami kb. annyit jelent, hogy formailag rendben van, hogy nincsenek benne égbekiáltóan rossz dolgok vagy szemetszúró hülyeségek, de sajnos sok más sincs. A színészek jók, a rendezés erős, a képek visszafogottan elegánsak, itt-ott szikáran realisztikusak, azaz az Eastwood-i elemek megtalálhatók benne, a tipikus jellemzők itt is érvényesülnek, de ez csak a forma. A tartalmat illetően viszont csak a probléma felvetése, kb. az első félóra az, ami érdekes, a továbbiakban a cselekmény nagyon komótos, és ami még rosszabb, hogy nem fut ki sehova. Ahhoz nem elég sodró, hogy lekössön, ahhoz pedig hiányzik a végén valami cél, hogy megjutalmazzon a figyelmünkért és kárpótoljon az elnyújtott játékidőért.

Olyan, mintha egy célszalag nélküli gyaloglómaratont néznénk: lassan halad, és nincs hová megérkeznie.

Pedig célon van az öreg, rutinból elviszi a lasztit a tizenhatosig, de ha nálam a Titokzatos folyó volt a kapufa, akkor ez most simán mellé.

Felettébb érdekes, de engem ez a téma régebben sokkal többet foglalkoztatott, mint manapság… Anno a kilencvenes évek elején az Édesvíz kiadónak voltak is könyvei, amik a halálközeli, azon túli élményekkel foglakoztak. Olvastam is őket, s meg is győztek: így hát egyáltalán nem volt idegen tőlem Eastwood mester új filmjének gondolatisága. Ráadásul az egyik örök kedvencem az Egyenesen át – ami hasonló gondolatokat feszeget, igaz sokkal populárisabb, kalandosabb módon. Tehát az, hogy ez a film nem jött be maradéktalanul, inkább szerkezeti, dramaturgiai hiányosságokra vezethető vissza, nem pedig a témaválasztása miatt.
A film sokkolóan indul – talán kicsit előre el is lövi az összes puskaporát. A cunami képei, annak megdöbbentően valósághűnek tűnő eseményei magasra teszik a lécet. Engem nagyon megdöbbentett a kiszolgáltatottság ilyen hiteles ábrázolása, ahogy sodródsz a vízzel és csak a szerencséden múlik, túléled-e vagy sem.. Drámai, megrázó képsorok – s a készültekor a japán események még sehol sem voltak. Mindez azonban kellően visszafogott módon, hatásvadászattól mentesen ábrázolva. Aztán ugye a másik szál, a kissrác története. Nos, az ugye nem kevésbé megrázó és drámai. Talán csak Matt Damon történetének indítása kevésbé megrázó – no persze ha a halottakkal kommunikálást mindennapos dolognak vesszük.. Nagyon erős felütés ez így együtt, kevés filmnek sikerülhet ezek után még fokozni a feszültséget, drámaiságot. Sajnos az Azutánnak sem sikerült: ezután érezhetően leül az egész, vontatottá, unalmassá válik, hogy aztán a végére egy kicsit felpörögjön..
Valahol úgy érzem, az első húsz percben benne volt mindaz a katarzis, aminek a végére kellett volna kerülnie. Talán ha máshogy szerkesztik az egészet, hatásosabb lett volna. A közepe ugyanis a három szál kibontásával kifejezetten lapos lett. A francia csaj, Cecile a munkahelyével, George (Damon) saját magával, míg a kissrác a sok kóklerrel viaskodik. Közben rengeteg párbeszéd, a történetet csak kismértékben előrevivő események. Olyan szájbarágóan, minden kb kétszer, háromszor megesik, más környezetben. Lassú, nagyon lassú az egész. Nos, ezek után kellet volna kitalálni valamit a végére. Innen lesz szép felállni – gondoltam. S majdnem sikerült is. De csak majdnem..
A három szál összefuttatása ugyanis enyhén kidolgozatlan. Főleg George vonatkozásában, a másik kettő még szódával elmegy. Ilyesmit Inárritu mester szokott csinálni – sikeresen -, hogy összefonja a szálakat, csak ő közben okosabban bánik az érzelmi sokkal. Itt erről szó sem volt, a szereplők találkozása felemás, s nagyrészt nélkülözi azt hatást, amit az ember elvárna a film vége felé. Talán még George és a kölök jelenete sikeres és megható, de a Cecile és George találkozása kifejezetten giccses. Kár érte. Ehhez az erős témához ennél erősebb script kellett volna.
Azon mondjuk ne csodálkozzon senki, hogy ezt épp egy 81 éves rendező csinálta meg. Ha valakit, őt már igazán foglakoztathatja az elmúlás kérdése, s főleg az, hogy mi van azután. Bízzunk benne, hogy ez még odébb lesz kicsit, s még sok jó filmmel ajándékoz meg minket a Mester. Ennél mindenképp jobbal, mert ez a szokottnál is lassabb, elmélázósabb lett: mint egy megfáradt, elmenni készülő lélek békés tusája. Boldogsággal, fénnyel a kapuban – de nélkülözi egyrészt a jól megszokott Eastwoodi humort, cinizmust ( na jó, az azért van benn), másrészt meg azt az igazán maradandó élményt, érzést a végéről, amiért az emberfia végigül egy filmet. És ami miatt emlékezni fog rá. A színészekkel semmi bajom, mindhárom főszereplő jó, de igazából talán a francia csaj marad meg leginkább emlékeimben – ő is a cunami miatt. Díszlet, hangulat, casting minden rendben, csak kár, hogy a nagy durranás a film elején volt, nem a végén..
A DVD képe szerintem megfelelő, viszont a hang – főleg a párbeszéd - nagyon halk. Angolul még halkabb. Van némi extra is, igaz olvasva a BD adatlapot, ahhoz képest kutya füle, de legalább felirat van hozzájuk.
Nekem ugyan egyszer elég volt, másnak bejöhet. Tán a témaválasztása meg az eleje miatt a négy csillag reális.