Prison Break – főszerepben Russel Crowe. Ez jut róla először az eszembe. Meg hogy kb fél órával hosszabb, mint kellene..
Épp csak belepillantottam az extrákba, s ott szembesültem vele, hogy ez is egy remake. Egy bizonyos francia filmé, Pour Elle a címe. Ennek tükrében már korántsem tartom annyira eredetinek és ötletesnek az egészet – bár a francia filmet nem láttam. Csak olvastam róla, hogy ez szolgamód másolja azt, s Haggis maga mondta, hogy amerikanizálta, kibővítette az egészet. S talán az lett a film legnagyobb hibája. A bővítés.
Már a film szerkezete is érdekes. Az első képsorokhoz eljutunk majd még egyszer, kb másfél óra múlva. Addig belecsöppenünk egy totál átlagos és egyszerű tanár életébe, akinek pont lecsukták a feleségét. A dolog lényege az átlagoson van, a rendező nagy hangsúlyt fektet John Brennan (Russell Crowe) karakterére: szerencsétlenkedése a film első felében azonban éppoly bosszantó tud lenni, mint amilyen hiteltelen a film második felében a szerencsésen kivitelezett szöktetés a szerájból. Nekem legalábbis nem passzolt össze a két véglet.. A sok topázás az elején teljesen aláássa az akció sikerének hitelességét.
Amíg viszont eljutunk odáig – nos, az helyenként maga a dögunalom. Néha-néha ugyan történik pár érdekesebb esemény, főhősünket többször palira veszik, de feszültségnek nyoma sincs. Az ezen időszak egyik legkiemelkedőbb eseménye Liam Neeson cameoja – viszont itt valóban óriási ziccert hibáztak azzal, hogy nem Wentworth Millert kérték fel a szerepre. Amilyen ötletesek voltak a Resident Evil 4 írói, itt annyira bakot lőttek a készítők. Szinte adta magát a szitu…Már eleve az egész film egy erős Szökés utánérzés, de abban a konkrét jelenetben nem tudtam volna jobb színészt elképzelni… Kár.
Azért valahogy eljutunk – ha nem alszunk be rajt – a szökéshez. Az viszont nagyon jó. Bár kissé nagyvonalúan elintézett, de többé-kevésbé realistának tűnő menekülés, hideg verejtéket okozó izgalmakkal. Számomra a legzseniálisabb a közúti ellenőrzés volt, majdnem hogy a film érzelmi csúcspontja is. De a többi egymáshoz kapcsolt esemény megtervezése is profin kigondolt munka. Scofield sem csinálta volna jobban. Annyi szépséghibája azért persze van az egésznek, hogy Brennan a semmiből, internetes segédlettel kupálódik ki tökéletes bűnözővé – és ezen a paradoxonon az sem segít, hogy azért esendő mivoltát érzékeltetendő a bankrablás nem megy neki. De ez még a film első, gyengébb részében van.
Valahogy úgy érzem, kár volt az eccerű amerikai közönség részére ezt a filmet így lebutítani. Kár volt a karaktereket így kifesteni, a történetet ennyire kibővíteni. Feszesebb tempóval (különösen a film első felében) akár hibátlan is lehetne, mert még így is kellemes utóíze van az utolsó fél óra miatt. Három nap múlva viszont nem biztos, hogy emlékezni fogok rá.
A BD viszont majdnem példaértékű. Ez volt az első magyar 7.1-es korong a kezemben, dicséretes dolog a három!!! (angol, magyar, cseh) DTS HD MA 7.1 hangsáv. Angol felirat valóban nincs, nekem nem hiányzott, de el tudom képzelni, hogy valakinek hiányzik. Kép szép, hang eredetiben mikor kell, nagyon jól szól, az extrák magyar felirattal ellátottak. Igényes kiadvány, egy átlagos, vagy annál picit jobb filmmel. Ha nem láttam volna a Prison Breaket, még jobban tetszett volna.
Így egyszer láttam, elég is volt.