Vásárlói kritikák a következő termékről: A hobbit - Váratlan utazás (lentikuláris borítós, duplalemezes extra változat) (2 BD)

„ Drága Frodom ... Egyszer azt kérdezted, elmeséltem-e neked mindent, amit a kalandjaimról tudni kell. Miközben őszintén kijelenthetem, hogy igazat mondtam, de talán mégsem meséltem el mindent egészen…”
Újra Középföldén… Azt hiszem, ezzel a mondattal tökéletesen ki lehet fejezni az egész Hobbit lényegét, érzelmi motivációit – no meg minőségét. Ugyanis az alkotógárdának, ezen belül elsősorban Peter Jacksonnak köszönhetően a Hobbit innentől szerves része a GYU Univerzumnak, minden egyes rezdülésében illeszkedik hozzá. Így tehát aki azt szerette, vélhetően ezt is imádni fogja, aki viszont ki nem állhatta PJ korábbi fantáziavilágát, az maximum egyszer fogja megnézni a Hobbitot is. Ráadásként – ezt csak halkan, SW fanként jegyzem meg – egyre inkább hasonlít az egész a kedvenc univerzumomhoz: klasszik trilógia után prequel, ugyanolyan fanatikus rajongók, ugyanakkora mánia körülötte…
„Fili, Kili, Oin, Gloin, Dwalin, Balin, Bifur, Bofur, Bombur, Dori, Nori, Ori … egy törp még hiányzik… Bilbo, engedd meg, hogy bemutassam csapatunk vezérét Tölzspajzsú Thorint.”
Szóval Középfölde. A film elejei cameo elég volt arra, hogy PJ kilóra megvegyen: a kapcsolódási pont a GYSZ-hez annyira jól sikerült és annyira rajongói szívhez szólt, hogy utána gyakorlatilag bármi történhetett volna. A törpök feltűnése és lakomájuk pedig még inkább elmélyítette ezt az érzést – holott a mai napig nem tudom, ki kicsoda a nagy kavalkádban. Na jó, Thorint megjegyzi az ember, de a többiek… Az egész vacsorának pedig - ami önmagában iszonyat mókás – csodálatos lezárása a dal, a Misty Mountains, amit közösen énekelnek. Ilyen hangulatos felvezetés, amivel a Hobbit nyit, kevés filmben található. Tulajdonképp nem történik semmi, mégis elmerülünk a környezetben, a díszletben, a karakterekben – legyenek akár régiek, akár újak. S nem, nem hosszú: pont olyan, mint pl. egy igazán jól sikerült este, nem akarod, hogy vége legyen…
„ - Keresek valakit, aki részt venne egy kalandban.

  - Egy kalandban? Kétlem, hogy bárkinek Bree-től nyugatra, kedve lenne holmi kalandokhoz.”
Aztán a nagy kaland még csak most kezdődik. A GYSZ-hez hasonló road movie különböző eseményei és helyszínei mind egy újabb varázslat részei, egy mágiáé, ami nem enged elszakadni Középföldéről. Rengeteg kapcsolódási pont Frodoék útjával, a kővé vált trollok, Völgyzugoly, a Ködhegység gyomra azt a hatást érik el, mintha sosem hagytuk volna el e tájat. Mintha az elmúlt 10 év nem lett volna. A kalandok külön-külön is élményszámba mennek: a trollvacsora gusztustalanságai ellenére már-már gasztronómiai élmény, Elrond házába belépni pedig mindig jó dolog. Az meg, hogy itt is feltűnik néhány régi arc, ismét csak a kapcsolatot erősíti: érdekes volt figyelni a morgul tőrre adott reakciókat a jövő ismeretében. A hegyi ösvényes lett számomra a mozi leggyengébb része, a kőóriások harca valahogy még ettől a fantasyvilágtól is idegennek tűnt. Szerencsére nem vitték (annyira) túlzásba, s a Ködhegység mélyén történtek vastagon kárpótoltak mindenért. No, nem a koboldokra gondolok, mert az a menekülés bizony kissé ront az összképen: technikailag sem lett teljesen hibátlan, meg borulásilag/zuhanásilag is hagy némi kivetnivalót maga után. A Koboldkirály viszont király, olyan, mint Nass főnök az EP I-ből…
„- Én vagyok Zsákos Bilbo.

- Zákosz? Mi lehet az zákosz, kedveszkém?”
A hegy mélyében történtek – s az egész film – legjobb, legmeghatározóbb eseménye természetesen Gollam feltűnése. Nem gondoltam volna, hogy egy valaha is gnómtól borsózni fogok örömömben, de itt ez történt. Az Andy Serkins által megformált lény a GYU univerzum egyik sarokpontja lett, minden perc élmény, amit a vásznon látunk tőle. 10 év alatt semmit nem vesztett bájából, a CGI fejlődésével pedig még élethűbb lett. A drágaszág pedig új gazdát talált…

A finálé nagy csatája méltó lezárása a mozinak, akkor is, ha egy icipicit túlzó és önismétlő. A pillangó feltűnése ugyanakkor csak annak lesz az, aki korábban látta a GYU-át, aki majd a Hobbitot látja először, annak ez lesz az első, megismételhetetlen élmény. Mint ahogy az évtizeddel ezelőtt látott csatajelenetek kísérteties hasonlósága is: sok negatív hangot hallottam arról, hogy a gigászi csatát Erebornnál már láttuk… Igen, de évek múltán, mikor is majd gyerekeink nézik a hat filmet egymás után, minden máshogy fog működni. Mondom, sok mindenben ismétlődik a SW…
„Te! Mit műveltél? Majdnem megöletted magad! Nem azt mondtam, hogy csak kolonc leszel? Hogy sosem éled túl a vadont? Hogy semmi helyed nincs közöttünk? Ekkorát még nem tévedtem soha éltemben!”
Imádom a Hobbit látványvilágát, imádom a helyszíneit, imádom a karaktereit. S ez még csak az első epizód volt, s már mennyi mindenki visszatért. A nagy régieken kívül az „újak” Bilbó, Radagast, Thorin és a törpök karakterileg és színészileg is kiválóak. Jó, hogy Martin Freedman szüneteltette a dr. Watson figurát ezért a moziért, mint ahogy jó, hogy Richard Armitage is lepasszolta John Porter alakját a Válaszcsapásból Thorin kedvéért. Persze, mindig lehet viszonyítani mindent mindenhez, de úgy gondolom, szép lassan Bilbo figurája felnő majd Frodo mellé, mint ahogy Thorin is megközelíti majd Aragornt. Még ha mások a súlypontok, akkor is. Egy valami, egy nagyon pici valami hiányzott harmadik nézésre is: mintha kevesebb idéznivaló szöveg lenne a Hobbitban (akkor is, ha írásomban összeszedtem párat), mint korábban volt – a GYU megszámlálhatatlan ikonikus mondata mellett ezt ebből a szempontból egyelőre kissé üresnek érzem. Leszámítva a „Ha zákosz veszít, megesszük egészben!” dumát…
Ahogy látszik, kizárólag érzelmi szempontból vagyok képes megközelíteni a Hobbitot. Egy imádott franchise részeként, s nem érdekelnek a film hibái, még ha másoknak esetleg teljesen nyilvánvalóak is. A könyv ismerete hiányában ráadásul viszonyítási pontom sincs, nekem ez így a nagybetűs MOZIÉLMÉNY, egy kib*szott időutazás a múltba, amikor is először merültem el Tolkien világában. És jelenleg nagyon örülök, hogy még kétszer megtehetem. A minőség ezek után garantált…
Ahogy ez a BD is minőségi. Gyönyörű kép, s beszarás angol hang. Bár kétszer láttam moziban magyarul, s meggyőződésem, hogy a szinkron – főleg Gollamé – jobb, mint az eredeti, ezúttal angolul néztem. Nos, a DTS HD MA 7.1 csúcs. Eszméletlenül részletgazdag, nem üvölt, tökéletes harmóniában vannak az effektek a dialógusokkal. A kiadvány igazi kincse az extra BD. Egy hat perces kisfilm, meg jó néhány előzetes (némely 5.1-ben) mellett a két órás forgatási napló hatalmas élmény minden filmrajongó számára. Alapos, érdekes dokumentum az egy évről, egy nagyon szimpatikus Peter Jacksonnal, aki nem felejtett el ember maradni sikerei ellenére sem. Aki picit is szeret a dolgok mögé tekinteni, nézze meg. S ha jól érzékeltem, HD-ben van. Tökéletes kiadvány, akár teljes áron is:
Kosárba!!