Vásárlói kritikák a következő termékről: Tökéletes hang

Ez a hasonlat némi magyarázatra szorul majd, viszont a Pitch Perfect tudathasadásos-stílusidegen dolgait hirtelenjében ezzel gondoltam kifejezni. Hogy kerül a csizma az asztalra, azaz hányás egy zenés vígjátékba?
Mert azért ezeknek eddig elég kötött szabályai voltak: sekélyes szereplők, egyszerű konfliktusok, romantikus limonádé és tinglitangli dalocskák. Az ajánlóból is kiolvasható, hogy az alapok azért megvannak, a forgatókönyvírók egyszerűen megnyomták a gombot az "új szereplő beilleszkedik a suli kasztrendszerébe" klisé-o-matán, és az ezúttal azt dobta ki, hogy Beccának akkor is akapella-kórustagnak kell lennie, ha ezt az elején totál röhejesnek tartja, és egyébként DJ-nek készül. Még a felvezetés bíztató is, másodszor sikerült már rögtön az Universal-logoval lehengerelnie egy filmnek (az első a Scott Pilgrim volt), és az is egy jó dolognak tűnt, hogy nincsenek spontán dalra fakadó, versenytáncos kórusok; szerencsére csak akkor és ott teszik ezt, amikor ennek helye van az énekversenyre készülés keretei között. Látszik, a készítőknek tetszhetett az ötlet, hogy a Glee és azon keresztül a tinis-zenés filmek sikerét meglovagolva megcsinálják a maguk verzióját, de mert ezt a piacot elég jól lefedte a High School Musical, így aztán hozni kellett valami újat, valami meglepőt, valami olyat, amit az emberek megjegyeznek... és ekkor jött az ötlet a mikrofonba hányásról.
Szó szerint, nem a hörgős, hanem a sárgarépás, sugárban a nézőtérre. Aztán tíz perc után meg kellett állítanom a lejátszást, mert akkor lépte át a film a fájdalom- és tűrésküszöbömet a "sellőtánccal", pedig addigra már kiderült, hogy a színhelyül szolgáló Barden Universityre kizárólag a Mattel fröccsöntött babáinak emberi reinkarnációi, seggfejek és elmegyógyintézeti szökevények járnak, ezek tetszőleges kombinációi, meg Anna Kendrick, és még páran, akiket egy kezemen meg tudnék számolni. Bár folytatva a filmet enyhült ez a bizarr undor, de kitartott a végéig... és én egyszerűen nem értem, hogy ezt miért kellett. Sem a forgatókönyvírók, sem a rendező neve nem jelezte előre, de még utólag sem magyarázza, hogy hogyan és miért került ez a film Apatow-i mélységekbe, még úgy sem, hogy Hollywoodban mostanában eluralkodott a "rókafetisizmus", de ha mással nem is, a hóangyal mintájára csinált hányásangyallal sikerült a "bravúr".
Pedig a szolidan tuskó humor még jól is állna ennek a filmnek a sok negédeskedő-cukorszirup musical között. Elizabeth Banks és John Michael Higgins csipkelődő-savazó beszólásaikkal remek kísérői a versenyszínpadon zajló eseményeknek, a csapatok és a csapattagok közti feszültségre ez ugyanígy igaz, csak úgy röpködnek a zenei utalások és szójátékok, de a legjobbakat talán a medencés "háziverseny" sorsolásán mosolyogtam. Érdemes megállítani a DVD-t, és megnézni, mik is a lehetséges kategóriák ("Dalok, amiket elbaszott a Glee", "Agyonjátszott Black Eyed Peas dalok", csak hogy a nekem tetszőkből idézzek párat). A színészekre amúgy sem lehetett panasz, már eleve az kihívás lehetett, hogy ennyire élethűen legyenek retardált kretének, anélkül, hogy elröhögnék. Rebel Wilsont meg most már szívesen megnézném egy olyan karakterként is, amelyikről nem sugárzik a generációkra visszavezethető vérfertőzés.
A DVD is totál akapella, semmi kísérő, csak kép és hang meg felirat, állóképes menü, közvetlen jelenetválasztás. Mélyebb benyomást a felirat tett rám, ugyanis akinek nincs jobb ötlete, mint a "quad"-ot "négyzet"-nek fordítani az iskola egyik parkjával kapcsolatban, a "ginger"-t pedig "gyömbér"-nek, amikor értelemszerűen egy emberről, egy vörös hajú lányról van szó, az nyilván más szörnyűségekre is képes. Oké, nem lehet mindenki Speier Dávid, na de akkor is...
Röviden: Annyira jó lett volna ez a film sablonos és könnyed örömzenének, amivel az ember egy kicsit átmoshatja és pihentetheti a fülét és az agyát a napi zaj után, és ezt az énekes részek a klikkesedős tinirománcokkal és csajos viszályokkal teljesítik is. Csak a maradék, a köztes tér olyan, mint "egy elefántfingás a közönség képébe", így a pontszám a 8 és a 2 átlagakét értendő.