Vásárlói kritikák a következő termékről: Lazacfogás Jemenben

Egy ideje a polcomon várta ez a film, hogy a lejátszóba kerüljön, és régóta kíváncsi is voltam rá, de aktuálisan a Föld Napja kapcsán éreztem úgy, hogy stílszerű lenne ezt megnézni.
Elvégre nem igazán tudtam nem azt látni a film alapötletében, a Jemenbe telepített lazacokban, hogy a mai világban sokan azt hiszik, a pénz előtt semmi sem akadály. Persze mindig voltak álmodozók nagy ötletekkel, és ezeket kevés választotta el az idült hülyeségtől, aztán néha mégis bejöttek, de biológiai és természeti szabályokat felrúghatónak gondolni, csak mert egy arab sejknek égeti a zsebét 50 millió font... nos, ez engem inkább felháborít, még ha a saját földjének felélesztése, újranépesítése, lakói megbékítése is a célja. Túl sok önhitt őrültséget finanszírozott már a világ -mondjuk sivatagi sípályákat vagy magyarországi gyapotföldeket-, hogy ne a pazarlás jusson először róla eszembe. Hogy valaki arra izguljon, hogy artézi kutak vizén úsztassa folyásiránnyal szembe a lazacokat, mindezt a sivatagban: szerintem nem csak képtelen, hanem egyenesen beteg ötlet.
Szóval jócskán felkészültem arra, hogy rángani fog a szám széle az idegtől, ahogy az egyre vadabb és pazarlóbb lazacúsztatás kihívása szárba szökken... remegést viszont jó ideig csak a röhögéstől produkáltam:). Az első szakasz ugyanis egy remekül sikerült kabarétréfa, jópofa karakter-karikatúrákkal, az abszurd ötlet mellett/körül elhangzó abszurd poénokkal, mindezt angol udvariaskodással és gesztusokkal. Már eleve Dr. Al Jones megadta az alaphangot, ahogy az amúgy minden ízében dögunalmas, mégis játékos halbiológus -akinek életében mérsékelt izgalmat csak a kamarazenekari próbák és a feleségével való, "hónap első szombatja"-típusú szexuális együttlétek jelentenek- szívatja a katonabarátjáért aggódó és a sejknek dolgozó Harrietet, de mindig meglepődik rajta, hogy nem tud olyan baromságot kérni, amit a sejk pénze vagy Harriet ne tudna elintézni. Kettejük mellett a mellékszereplők is állandó mosoly tárgyai voltak, legyen az Al csúszómászó főnöke, a politika élvonalának megtestesítői, de leginkább Kristin Scott Thomas a felturbózott, szarkasztikus sajtófőnök és családanya szerepében, akinek pont egy olyan olyan "pandahírre" van szüksége a befagyott diplomáciai kapcsolatok enyhítésére, mint a jemeni lazacok.
A film második fele már nem ennyire mozgalmas, a lazacos móka háttérbe szorul a romantika és a dráma ellenében. Itt már a szereplők személyes problémák hangsúlyosak, meg persze a mindkét oldalon konfliktusokat generáló, visszafogottan bimbózó szerelem. Nem ront az összképen ez a langyos limonádé sem, hiszen kiválóan van megcsinálva, csak fel kell készülni a váltásra. Ezt az idill-szerű állapotot, az álmok megvalósulásának, a változás elindításának lehetőségét pedig jól ellensúlyozza a nemzetközi helyzetre reflektáló katarzis.
Hallström stílusa, a bohókás hangulat vagy a szereplők játéka semmit sem vesztett értékéből az évek alatt, ugyanolyan élmény, mint bármelyik korábbi filmjük. A szépség és a precizitás így csak néha csap át giccsbe, például a vízből kiugró lazacon megcsillanó napfény képében.
Ha szapulni lehet egy DVD-t vagy egy kiadót, akkor hadd lehessen dicsérni is: a GHE kiadványai nekem a lehetőségekhez mért minőséget képviselik évek óta. A kép és az eredeti hang is remek, az extrák pedig talán nem túl sok plusz információt hordoznak, de aki igényli, annak kb. 25 perc további szórakozást jelenthetnek.
Röviden: Greenpeace-aktivisták rituálisan fogják elégetni a DVD példányait, de rajtuk kívül szinte senki, a minőségi szatírák, az ábrándos kalandfilmek és a romantikus lányregények kedvelői sem fogják azt érezni, hogy ezzel a filmmel az árral szemben úsznának. Részemről kiváló szórakozás volt, úgyhogy "viszlát, és kösz a halakat":)!