Vásárlói kritikák a következő termékről: Csúcshatás

Hát most egészen egyszerű leszek.

Értem én a lényegét:) de ez a film nagyon gyenge és bugyuta. Oké, hogy az agyad kapacitásának 20%-a az nem száz és nagy a különbség de senki ne mondja nekem, hogy 100%-al olyan csodákra lennénk képesek mint a szóban forgó hősünk 1 nap alatt. 20%-al is léteznek okosak és nem utolsó sorban ugyanúgy hülyék. Baromság az egész film. Még csak nem is izgalmas. Azért az plusz pont, hogy legalább végre nem azt  a klisét kapja az ember amiről manapság 10 amerikai filmből  10 szól.

Neil Burger stílusa már az Illusionistban is kettős érzést hagyott bennem, mert ugyan az alapötletei tetszenek, de valahogy kidolgozni és ledirigálni már nem igazán tudja őket. Folyton thrillert akar forgatni, de a feszültség megteremtése nem nagyon jön össze neki.
A filmtörténelem szerintem egyik legpocsékabb indítása (az első fél perc borzalmas) után például egy irdatlan klisével nyit a Csúcshatás (egy felhőkarcoló teraszának peremén álló öngyilkosjelölttel), ami előrevetíti, hogy egy felemelkedés-történet lesz a téma, és a csúcsról zuhanásnak csak mintegy tanulságos záróakkordja lesz a sugallt járdába csapódás. A nyilvánvaló koppintásokon túl is sok az "ezt mintha már láttam volna"-jelenet, amiket a rendező a látványvilág váltogatásával vagy (mellesleg elég gagyi) képi hatásokkal, videoklipes vágással próbált feldobni... részemről mérsékelt sikerrel. Nehéz műfajba sorolni a filmet, mert thrillernek túl lassú, a monoton belső monológok inkább a drámákra jellemzők, annak viszont túl felszínes. A tisztesség kedvéért hozzá kell tennem, hogy a leírt negatívumokra vélhetően a stáb is rájöhetett, mert a film második felére szinte teljesen megszűntek, igaz, akkorra meg a történetben tátongó lyukak lettek feltűnőek... de hát valamit valamiért.

A színészek sem járatták csúcsra magukat; Bradley Cooper Hollywood ügyeletes Szépfiúja, így aztán nem csoda, hogy műfajtól függetlenül próbálják mindenhova bepréselni, de Niro meg a mostanra kissé már molyrágta főnök-karaktert hozza. Ha emlékezetes szereplőt és dolgot akarnék említeni, az Anna Friel ötperces jelenete lenne, és az, amit a sminkes csinált vele.
Ami igazán érdekessé tette a filmet, hogy két olyan "ötletadót" fedeztem fel benne, amiknél távolabbit nem nagyon lehetne találni a filmes koordináta-rendszerben. Egyfelől próbál a drogokról, és általánosságban a függőségekről kis tanmesével szolgálni (ld. Rekviem egy álomért); ehhez viszont nem lett volna szabad olyan könnyedséggel átlépni a mellékhatásokon, mintha az csak a járdán aszalódó kutyaszar lenne. A második téma az, hogy milyen kevés is elég lehet ahhoz, hogy az ember gyökeresen változtatni tudjon az életén (ide az Igenember passzol), és hogy mekkora hatalma van a tisztánlátásnak. A film közben az jutott eszembe, hogy ha aszerint az átlagember az agya 20%-át használja, Morra pedig a sajátjának 100%-át, akkor ötször annyi idő alatt vajon képes lenne-e bárki elérni ugyanazt, mint ő:)?
Röviden: A Csúcshatás olyan, mintha a készítők a forgatás alatt rákaptak volna az NZT-re; a kezdeti botlatozás és összevisszaság után egészen izgalmas, összeszedett és okos film lett belőle... bátor és újító azonban nem.