Vásárlói kritikák a következő termékről: Őrült, dilis, szerelem

Kár, hogy ebben a filmben a stáb a címszavakból az első kettőre helyezte a hangsúlyt. Így olyan, mint egy tikkasztó nyári napon a pohár oldalán kicsapódott pára, a benne levő negyed citromszeletek és a jégkockák alapján hűsítő limonádénak gondolt ecet: messziről talán kívánatos, de az íze pocsék.
A film alapja egy igen kellemes, langyos romantikus komédia, amiből Hollywood csinált már vagy százezret. Kiszámítható kliséket vár a néző egy ilyenbe, sablon karaktereket, könnyed hepiendet, semmi megerőltetőt, és úgy az első óráig ezek meg is vannak. Addig működött az a film, amire Ryan Gosling és Julianne Moore miatt beültem. Addig tart az a rész, ahogy a válás árnyékában a randizásban (is) totál reménytelen Cal családját megismerjük, meg azt, ahogy az überlaza csajmágnes Jacob megpróbálja a maga képére formálni, persze kínosan esélytelenül. Nem mintha amúgy nem kapnék lassan hidegrázást Steve Carell puszta megjelenlététől egy filmben; a tőle látott filmek közül eddig a Dan és a szerelem kivételével mind idegesített, mert az legalább csak untatott.
Aztán az író csúnya balesetbe keveredhetett egy záróvonal vastagságú és hosszúságú kokaincsíkkal, és valami olyan elmebeteg irányba vitt el pár szereplőt, hozott teljesen valószínűtlen kapcsolatokat és hiteltelen reakciókat a képbe, amiken még kínomban sem tudtam röhögni. Steve Carell karaktere antipatikus pojácából nemcsak elviselhetetlen gyógyegérré, de emellett még egy nagyképű, durcás bunkóvá is változott, miközben a normálisabb szereplők teljesen háttérbe szorultak. A forgatókönyvíró a legabszurdabb elemeket ollózta a történetbe, amin vitathatatlanul a pedofília és az alkoholizmus volt a korona... mindez egy vígjátékban! Sajnálom, de nekem nem vicces az, ha mások szellemi vagy lelki nyomorán kell(ene) nevetni, ilyen formában legalábbis biztosan nem. Na és a vége, a kölyök iskolai monológja a tutiról?!
Röviden: Kb. hárommal kevesebb szereplővel és húsz perccel rövidebb játékidővel lehetett volna közepes. Így gyakorlatilag minél közelebb a vége, annál nézhetetlenebb.

A Crazy, Stupid, Love legeslegnagyobb baja, hogy inkoherenciáját nem tudja kellőképpen elfedni. Félreértés ne essék, egyáltalán nem egy rossz filmmel állunk szemben, sőt. Az alkotóknak egy a saját műfajához képest szokatlanul fordulatos történetet sikerült kiötleniük/elmesélniük, amiben szerethetőbbnél szerethetőbb jelenetek váltják egymást, remek színészek érzik láthatóan nagyon jól magukat, és még a poénok is minden esetben működnek - bár egyik sem székalá-röhögős, de sebaj. Viszont ennek a forgatókönyvnek az elkészültét én úgy képzelem el, hogy mindenki, akinek köze volt hozzá mondott egy-egy jó ötletet, azt jól beleírták (mármint a jókat), aztán a végén valahogy nagy nehezen a végére mindezt megpróbálták összefogni, és egy félig tanulságos, félig giccses tetőponttal lezárni az egészet. Filmünk sajna részenként remekül működik - egységként viszont már nem annyira. Pedig esetünkben még csak nem is egy hadseregnyi karaktert felölelő és ezerfelé ágazó sztoriról beszélünk (mint a Love Actually vagy a Boat That Rocked, amik ezek mellett is hibátlanul működnek) - itt egyetlen család, és annak a legszűkebb ismeretségi köre jelenik meg előttünk. Ha rendesen össze bírták volna szedni az írók ezt az egészet, simán beszélhetnénk az év romkomjáról. Így viszont csak egy kellemes, de felejthető aranyos-szerelmes film a végeredmény - viszont ebben a kategóriában legalább a csúcsot képviseli.
Mert mint mondtam, egyáltalán nem rossz film ez, amihez azért rengeteg ad hozzá a profin összeválogatott színész gárda, élükön a mindig remekelő (de a legritkább esetben igazán jó filmet választó) Steve Carell-el, de Julianne Moore és Ryan Gosling is nagyon ott van (Emma Stone-t most nem igazán lehet kiemelni, főleg a debella szinkronjával, Marisa Tomei meg nemtom mit keres itt). Kis szombat esti romantic. Soha rosszabbat. 6,5/10.