Az állkapcsán a borosta dörzsölte a halántékomat, miközben beszélt. – Azt mondtad, hogy beosontál a városba. Nem az Öngyilkos Kapukhoz érkeztél meg?
– Nem, nem igazán. Amikor… meghaltam, kívülre érkeztem meg, egy mezőre. De láttam a várost, és tudtam, hogy ő itt van. Nem maradhattam odakint úgy, hogy közben tudom: ő idebent csapdába esett.
A tervem: bejutni a városba. Megtalálni Nadiát. Kijutni. Egyszerű.
Egy hete a tizenhét éves Lela Santos legjobb barátnője megölte magát. Ma, mivel a búcsúztatási szertartás félresiklott, Lela a paradicsomban találja magát, és egy óriási, elkerített várost néz a távolban – a poklot. Senki nem megy át saját jószántából az Öngyilkos Kapukon egy olyan helyre, amit beborít a sötétség, és hemzseg a lecsúszott teremtményektől. Lela azonban nem akárki. Ő eldöntötte, hogy megmenti legjobb barátnője lelkét, még akkor is, ha ezzel feláldozza örök, síron túli életét.
Miközben Lela megpróbálja megtalálni Nadiát, elfogják az Őrök, ezek az óriási, nem éppen emberi lények, akik a város sötét, végtelen utcáin járőröznek. Túlságosan is emberi vezetőjük, Malachi minden tekintetben különbözik tőlük, egyet kivéve: halálos hatékonyságát. Malachi tud valamit, amit Lela nem: a sötét város nem a legrosszabb hely, ahova kerülhet az ember…
