A Kossuth-díjas költő Tőzsér Árpád (1935) verseket és "versesszéket" tartalmazó új könyve az elmúlt évek terméséből válogat. Sajátos nyelvhasználat, magyar és világirodalmi kontextusba helyezett versbeszéd, karantén-lét, a "vénség lírájának" filozófiája. Mindez olyan pozícióból szólal meg, mintha "a vers homályából valóban feléd intene a költők s a mély egek szótlan istene". A kötet szellemi iránya visszafelé tart - a lét bázisa, a születés felé. "Minden idős ember előrenéz még, de hátrál attól, ami előtte van, s így végül is inkább hátrafelé lát, mintsem előre." Gondolat, költészet, létezés - ők a kötet főszereplői, úgyis mint az "utolsó ellenállók".
