Ferencz-Nagy Zoltán iróniája nem a cinizmus keserűségével, hanem a
kíváncsiság őszinte nem értésével kutat összefüggések iránt. Humorában reflexió,
pátoszában elköteleződés munkál. Derűvel tekint a gonosz jelenlétére a világban, mert
tudja, szükséges fűszer, hogy teljességgel kóstoljon az életbe.
Hisz a titokban: versei mellőzik a leleplezés vulgaritását, a valóság
meztelenségét. Inkább a benyomások kuszaságában rejlő otthonosság érzetét
igyekeznek feltérképezni. A történelem szinkróniában van, minden, ami volt, és minden,
ami történni fog, az a jelen vásznán rajzolódik ki.
Tudja, hogy nem csak a Zoltánoknak jó olykor mohának, zarándoknak,
temetőnek lenni, egyazon érdeklődéssel merülni el egy Rembrandt-festményben vagy a
brassói traktorgyár látványában. Egyszerre profán és biblikus, népi és urbánus. Magába
forduló impresszionizmus. Kertvárosi próféciák. Az elbizonytalanítás mitológiái. Pimasz.
Ellentmondásos. Gyermekien bölcs. És mélységesen szerethető.
André Ferenc
