A függetlenség napja (2 DVD)

   Hatalmas űrhajók jelennek meg a semmiből és borítják árnyékba a világ fővárosait. Az emberiség örömünnepre készül, de az idegeneknek más szándékai vannak: elsöprő túlerejükkel és lenyűgöző technikai fölényükkel mindenestül el akarják pusztítani a földi civilizációt.

   Kíméletlenül, válogatás nélkül rombolnak és gyilkolnak. Csupán a túlélők egy kis csoportja veszi fel ellenük a harcot: köztük egy vakmerő pilóta, egy tévénél dolgozó technikus és az Egyesült Államok elnöke. Rajtuk múlik a világ sorsa...

   Extrák a lemezeken:

1. lemez:

• A film eredeti, moziban vetített változata
• A film további mintegy 9 percnyi jelenettel kiegészített hosszabb változata
• Roland Emmerich és Dean Devlin audiokommentárja
• Volker Engel és Doug Smith, az Oscar-díjas trükkstáb két tagjának audiokommentárja

2. lemez:

• Előzetesek
• "Valóság-gyártók" - Így készült a film (kb. 30 p.)
• "Függetlenség napi invázió" - áldokumentumfilm (kb. 22 p.)
• Az HBO werkfilmje (kb. 30 p.)
• Az eredeti befejezés (a duplaszárnyú repülővel)
• Sztoribordok
• Fotógaléria
• Korai vázlatok

A Függetlenség napja kulisszatitkai

   Takarékos nemzet a német - tartják sokan - és Roland Emmerich, a néhány éve Hollywoodban letelepedett német rendező nem is akarja cáfolni ezt a hiedelmet. Hitvallása szerint bolondság százmilliókat költeni egy forgatásra, amikor egy kis észszerűséggel, rátermettséggel és rengeteg ötlettel viszonylag szerény költségvetéssel is vászonra lehet vinni bármilyen történetet. Tény, hogy Emmerich eddigi legjelentősebb filmjei - a Tökéletes katona, a Csillagkapu, A Függetlenség napja és legutóbb a Godzilla - kivétel nélkül jóval drágább produkcióknak tűnnek, mint amennyibe valójában kerültek. A Függetlenség napja több filmes szakember véleménye szerint nem állt volna meg kétszázmillió bekerülési költség alatt, ha nem Emmerich a projekt gazdája és ha a Fox nem ad szabad kezet a rendezőnek. Így azonban a film a maga közel két és fél órás hosszával, a benne felvonultatott félezer számítógépes és több, mint háromszáz „hagyományos“ trükkfelvétellel, a nagyszerű sztárparádéval egyetemben is alig került többe hatvanmillió dollárnál!

   Végre valaki megtanítja Hollywoodot értelmesen spórolni! - írta egy kritikus a fim premierje után. Emmerichtől azonban mást is érdemes lenne ellesniük az álomgyár iparosainak: a gyorsaságot, a találékonyságot, a stáb „pátyolgatásának“ tudományát és - nem utolsósorban - a piaci érzékenységet, amely már a film születését is erőteljesen befolyásolta. Producertársával és barátjával, Dean Devlinnel a Csillagkapu sikere után újabb film témája után kutattak. Homályosan már körvonalazódott fejükben egy nagyszabású katasztrófafilm sztorija, amelyben egy világméretű fenyegetettség során a nemzetek közös fellépése oldaná fel a feszültségeket, de az eredeti elképzelésük - Amerikában manapság rendkívül népszerű kifejezéssel élve - „politikai korrektsége“ nem volt teljesen makulátlan: az arab terroristák nemzetközi nukleáris összeesküvéséről szóló filmet valószínűleg sokkal nehezebb lett volna a világ összes országában sikerrel bemutatni, mint a földönkívüliek ellen harcoló földlakók kálváriáját. Az idegenek inváziójának ötlete egy sajtótájékoztató után született. A Csillagkapu fantasztikus története kapcsán egy újságíró megkérdezte az alkotópárost, hogy hisznek-e a földönkívüliekben... Emmerichék azonnal tudták, hogy megtalálták a megfelelő rosszfiúkat következő filmjükhöz. - Egy kívülről érkező fenyegetés hihetővé teszi, hogy a Föld nemzetei vita nélkül egy oldalra állnak és együttes erővel harcolnak a közös ellenség ellen, félretéve politikai és vallási nézeteltéréseiket. Nem is értem, miért nem filmesítette ezt meg előttünk még senki. Láttunk már filmet barátságos űrlényekről (csak azt nem értettem soha, miért lennének barátságosak velünk), láttunk már egy tucat olyan támadást, amikor suttyomban férkőznek be közénk, titokban szállnak le a búzamezőben, vagy egy szerencsétlen vidéki család veteményesében, amikor elrabolnak egy-egy fickót és kísérleteznek velük, de a legnyilvánvalóbb változatra Orson Welles óta senki sem gondolt: jönnek, pofánvágnak minket, elveszik amit akarnak, aztán mennek tovább. Egyébként - visszatérve a rosszfiúk gondolathoz - a játékboltok is szívesebben pakolnak a kirakatba műanyag marslakókat, mint arab terrorista-babákat. Manapság egy sikerre ítélt filmnél ez sem utolsó szempont.

   Az ötlet megszületése után Emmerich és Devlin néhány hétre elvonult a mexikói sivatag közepére, ahol egy világvégi kis falucskában minden zavaró körülmény kiküszöbölésével írhatták meg a forgatókönyvet.

   A kész könyvet egy szerdai napon küldték el a Foxnak és a következő hétfőn már neki is kezdhettek a forgatási munkák előkészületeinek. A stúdió vezetői azonnal látták a történetben rejlő óriási siker lehetőségét, de nem csupán ezért adtak ilyen rekord gyorsasággal zöld utat a filmnek. Az igazi vonzerőt az jelentette, hogy a producerpáros hihetetlenül alacsony költségvetést kalkulált a produkcióhoz. A kiadások leszorítását elsősorban két tényező tette lehetővé: Emmerich nem akart úgynevezett „első vonalbeli“ sztárokat szerződtetni (hiszen az egész büdzsé nem lett volna elég három „nagyágyú“ gázsijára) és a film minden percében jelenlévő speciális effektustenger készítéséhez is új szemléletet alakított ki. Ennek ellenére egyik esetben sem a költségvetés megnyirbálása lebegett a szeme előtt - egészen más oka volt mindkét döntésének.

   - Semmiképpen nem akartam szupersztárokkal forgatni. Ha valamelyik szerepet Bruce Willis, Stallone vagy Mel Gibson játszotta volna, a néző már az első pillanatban tudja, vagy tudni véli, hogy ki marad életben a történet végén. Az utolsó pillanatig bizonytalanságban szerettem volna tartani a közönséget - nem egy, hanem több főszereplője van a történetnek, mindegyik figurát nagyszerű, ismert színész alakítja és bizony mindegyikről elképzelhető, hogy nem éli meg a „VÉGE“ főcímet. A figurák, a karakterek mellett természetesen a trükkök is főszerepet kapnak a filmben. Ha úgy vesszük, konzervatív rendező vagyok, éppen ezért ragaszkodtam ahhoz, hogy a hollywoodi gyakorlattól eltérően ne egy ismert „trükkgyárnak“ adjuk ki bérmunkába a különleges hatások elkészítését, hanem magam felügyelhessem az összes ezzel kapcsolatos feladatot. Közel háromszáz tehetséges szabadúszó trükkmestert toboroztam - elhívtam többek közt egy egész évfolyamot az egyik német filmes iskolából, ahol egy barátom oktatja a mesterséget - és minden megoldandó problémát közösen beszéltünk át. Gyakran előfordult, hogy első pillantásra méregdrágának, vagy megvalósíthatatlannak tűnő jeleneteket banálisan egyszerű és nevetségesen olcsó eszközökkel sikerült leforgatnunk - hála a rendszeresen tartott ötletbörzéknek. Egyik-másik trükk hátterét el sem merem mondani, nehogy a leendő nézők azt mondják, amatőr filmről van szó.

   Most, hogy „A Függetlenség napja“ már minden idők egyik legeredményesebb filmje, úgy érezzük, néhány ilyen „amatőr“ trükkről leránthatjuk a leplet Emmerich helyett. Az idegenek űrhajóival légi csatát vívó repülőgéprajt egyes távoli felvételeken teljes egészében a számítógép keltette életre, máshol viszont egészen egyszerűen zsinórokra lógatott, minden játékboltban kapható mini repülőgépekből született az elképesztő látvány (előfordult, hogy néha a színészek is beálltak egy-egy forgatási szünetben modelleket ragasztgatni). A film egyik fő motívuma az árnyék: a legdöbbenetesebb és legnyomasztóbb jelenetek azok, amelyekben az idegenek ország-nagyságú bázishajói lassan a világ nagyvárosai fölé szállnak, és fényes nappal teljes sötétségbe borítják az utcákat. A trükk ezúttal is megdöbbentően egyszerű: a városrészek kicsiny makettjeit az egyik kellékszállító kamion mellé helyezték el, és felvették, amint a lenyugvó napban a kamion árnyéka lassan „elnyeli“ a mini épületeket.

   Egy másik monumentális jelenetben egy felhőkarcolót pusztítanak el az idegenek, a nézők pedig azt látják, amint a robbanás után egy hatalmas tűzfal száguld végig az egyik sugárúton, a levegőbe röpítve gépkocsik tucatjait, földig rombolva a környező épületeket. Bár a látvány rendkívül összetett, az alkotóelemek ezúttal is egyszerűek: megépítették a sugárút kicsinyített mását (az épületeknek természetesen csak a homlokzati részét készítették el) és ezt az alig öt méter hosszú makettet függőleges helyzetben rögzítették. A kamerát felül (az út végén) helyezték el, alulról pedig egy lángszóróval „alágyújtottak“ a szerkezetnek. A másodperc tört része alatt végigszáguldó, ég felé törő lángoszlop a kamera és a makett helyzete, valamint a lassított visszajátszás miatt a vásznon úgy hat, mintha egy hatalmas tűzfal haladna végig vízszintesen az úton. A levegőbe repülő autók összköltsége alig haladta meg a száz dollárt, ugyanis szintén egy játékboltból származtak: hagyományos „mecsbokszokat“ sorakoztattak fel egy kifeszített szúnyoghálón, majd sűrített levegővel alájuk fújtak. A felvételt szintén lassítva visszajátszva - belekalkulálva, hogy a robbanás ellenfényében úgyis csak a kocsik sziluettjei látszódnak -, a hatás tökéletes. A két felvételt számítógép segítségével öszszekombinálták, a háttérbe kopíroztak egy korábban felvett toronyházmodell-robbanást, az előtérbe néhány valódi kocsi között hisztérikusan menekülő statisztacsoport képét másolták és máris dobozban volt a filmtörténet legdrámaibb - mégis talán legolcsóbb - katasztrófajelenete.

   Emmerich minden egyes trükk végső felvételét személyesen felügyelte és ez ismét segített abban, hogy a költségvetés ne lépje túl a tervezett határt. Többször is előfordult, hogy nem az elképzelések szerint sikerült egy jelenet felvétele: bármennyire is gondos és alapos az előkészítés, olyan kiszámíthatatlan elemmel, mint a tűz nehéz együtt dolgozni. Ennek ellenére szinte alig keletkezett selejt - a rendező mindig talált olyan képkockákat, kivágásokat amelyeket elhelyezhetett a film egy másik részében, ha másként nem úgy, hogy kissé átírta a forgatókönyvet. Annak azért a stábbal együtt Emmerich is nagyon örült, hogy a Fehér Ház felrobbantását nem kellett megismételni. Az elnöki rezidencia modelljének építőelemei két hónapon keresztül készültek, két hétig tartott, míg egy tucatnyi makettes összeállította belőlük az impozáns építményt és másfél másodperc kellett ahhoz, hogy a pirotechnikusok forgácsot csináljanak belőle.

   A szellemes ötleteknek köszönhetően a speciális effektusok végül csupán 15 millió dollárt emésztettek fel a költségvetésből és ez szerény becslések szerint is csak negyede annak, amennyiért ugyanezt a látványt egy „profi“ trükkgyár szállította volna!

   Emmerich a színészek körében is nagy népszerűségre tett szert. A film egyik főszereplője, A légy és a Jurassic Park című filmekből ismert Jeff Goldblum elmondta, eddig még egyetlen forgatáson sem érezte ilyen jól magát. - Még senkit sem láttam úgy dolgozni, mint Roland. Annak ellenére, hogy irtózatosan szorított az idő - hiszen a Függetlenség napjáig (július 4.) mindenképpen el kellett készülnünk - ez a stressz egy percig sem volt érezhető a forgatáson. Játszottam már több szuperprodukcióban, és tudom, hogy mennek a dolgok: a sztárok fújnak egymásra, egész nap a légkondicionált lakókocsijukban ücsörögnek, panaszkodnak és ugráltatják a melléjük rendelt „hadsereget“ mindenféle hülyeségért, egymást licitálják túl a különleges kívánságaikkal, majd a tizedik kérvény után hajlandóak elmondani két mondatot, aztán húznak vissza a lakókocsiba sajnáltatni magukat. Ez a forgatás egészen más volt: olyan, mint egy non-stop dzsembori. Aki éppen nem szerepelt a jelenetben, általában az is ott lógott a környéken - röhögtünk egymás hülyeségein és régi musical-számokat adtunk elő.

   Mindez persze nem jelenti azt, hogy a komoly munka a háttérbe szorult volna. Röpke 72 nap alatt az összes jelenet dobozban volt és még arra is maradt ideje és lelki ereje a stábnak, hogy két héttel a bemutató előtt egy próbavetítés után a teljes befejezést újra forgassa. (Az eredetileg tervezett befejezés sem veszett kárba - a DVD-változat extrái között megtaláljuk!)

   A végeredmény már minden filmbarát előtt jól ismert: A Függetlenség napja a bemutató első napjaiban megdöntött minden korábbi filmpremierrel kapcsolatos rekordot, világszerte pedig 800 millió dollár körül hozott a Fox konyhájára. Magyarországon közel 750 ezren látták, ami az „újkori“ moziforgalmazás terén szintén sokáig rekordnak számított. A most megjelenő extra DVD-változattal végre méltó tálalásban kerülhet a sci-fi rajongók gyűjteményébe a film!