Derek megérkezik az idegenek bolygójára, ahol több ezer idegennel találja magát szemben, akik hatalmas űrhajókon a föld elleni invázióra készülnek. Derek széttrancsíroz párat, és sikerül értesíteni társait a földön az invázióról. Azok rögtön felkeresik az újzélandi elnököt, aki összehívja a világ vezetőit, hogy döntsenek a világ sorsáról. Az amerikai elnökről kiderül, hogy idegen, és a televízió segítségével már zombivá változtatta az egész USA lakosságát, ezért rögtön feltrancsírozzák. Végül Derek társaihoz csatlakozik Harry Knowles és megalakul a Fijjug szövetsége (Fellowship of The Boyz). Közben megérkeznek az idegenek ezrei, és a zombikkal együtt hatalmas csatát vívnak (az összes idegen CG és Andy Serkis játssza). Vérengzés minden mennyiségben. Közben Derek megtalálja az Egy Bokaláncot, amivel az idegenek vezére, egy harminc méter magas, szőrös, csupasz hátsójú, farmernadrágos szörnyeteg a földi zombikat irányítja. Derek élet-halál harcot vív a szörnyeteggel egy hatalmas torony tetején, végül ledobja az Egy Bokaláncot a torony tetejéről egy hatalmas vulkánba, a szörny pedig utána veti magát és buta tekintettel elpusztul. így aztán a földön a zombik egymást kezdik el enni, az idegenek pedig jajveszékelve elmenekülnek. Közben Derek is visszajön a Földre, és a Fijjuggal együtt boldogan összeölelkezve ugrálnak egy nagy ágyon. Ozzy megjegyzi, hogy Derek mintha hízott volna. Derek kedvesen mosolyog (ugrálás közben kiesik az agya).
THE END
200 millából simán megvan.
0
2005. december 17., szombat 1:13
52684
Semmi erotika, nég csak a lovak sem lesznek egymáséi, micsoda film! :-)
most posts by TM
0
2005. december 17., szombat 1:11
52684
Nahát, mégegyszer én sem nézném meg őket...
most posts by TM
0
2005. december 17., szombat 1:08
8905
Igen, azokra! :-)))
0
2005. december 17., szombat 1:06
52684
Azokra a végtelenül hosszú, unalmas filmekre gondolsz? :-)
most posts by TM
0
2005. december 16., péntek 22:26
5042
Az jó is lenne! De ha ezt mondanák neki, szerintem előbb remake-elné az első részt... Most hogy már csak ilyen 200 millás filmekben tud gondolkodni...
0
2005. december 16., péntek 22:23
5042
De az lehetne még hosszabb is! Sohasem elég belőle! :-)))
0
2005. december 16., péntek 22:18
8905
Jó lehet, hogy csak nekem. :-) De a LOTR viszont az. :-)
0
2005. december 16., péntek 22:18
4201
Bad Taste 2-őt akarunk! :)))
0
2005. december 16., péntek 22:16
5042
Aztán itt van a King Kong! A benszülöttek brutálisabban néztek ki mint A Gyűrűk Ura orkjai! De komolyan! És ez is PJ film... Ezért mondom hogy PJ-nek vissza kéne mennie horrort rendezni nagyon ért hozzá!
0
2005. december 16., péntek 22:13
5042
Az SW-k és HP-k nem is hosszúak! Talán csak neked! :-) Egyébként nem vagyok HP fan, Star Wars fan-nak se nevezném magam, de azért szeretem őket!
0
2005. december 16., péntek 22:11
5042
Jogos! :-)
0
2005. december 16., péntek 22:11
8905
Van olyan hosszú film, ami nem unalmas (Titanic, Ben Hur, Spartacus, stb.) és van olyan, amelyik unalmas (inkább nem mondok példát, mert lefejeznek az SW és HP-rajongók :-)). A film minősége nem a hosszától függ, attól nem lesz se jobb, se rosszabb egy film, hogy hosszú ...
0
2005. december 16., péntek 21:57
Moderátor
7449
"Akkor mondj egy filmet, az utóbbi időkből, aminek szerinted jobbak voltak a maszkjai mint a Király visszatérnek! :-)"
A Rém. Amelyik maszkmester Charlize Theronból ilyen tramplit tudott faragni, az érdemelte volna meg az Oscar-t :)
0
2005. december 16., péntek 21:46
8905
Akkor mi jóbarátok leszünk, én sem vagyok SW rajongó, nekem egyik rész sem tetszett, de volt, amelyiket meg sem tudtam nézni, nem tud lekötni.
0
2005. december 16., péntek 21:16
8905
Ez a Jude (magyarul Lidércfény, 1996, R: Michael Winterbottom). Ügyes vagy, TM! :-)
0
2005. december 13., kedd 8:33
16458
ebben igazad van, de ha van egy film, és "leül" a hangulata (ásítozás stb.), akkor nem marad más, mint a tekerés. a Gyűrűk urában volt, amikor már nagyon untam az egészet, de aztán hirtelen történést eszközöltek a filmben :)
könynél is ez a helyzet: ha unalmassá válik, az gáz. én a Da Vinci kódot, az Angyalok és Démonokat egyhelyben ki tudtam volna olvasni (mindkét könyv Dan Brown-tól van), viszont a Digitális Erődnél sokszor ásítoztam. A kötelező olvasmányok legtöbbjénél szintén. :)
0
2005. december 13., kedd 0:07
5042
Igen, lehet hogy A Gyűrűk Urával kissé elfogult vagyok... Én sem lehetek tökéletes... De fenntartom a véleményemet, hogy azért kell mindenképpen kiemelkedő és egyedülálló produkciónak tartani, mert képes volt arra hogy minden egyes filmes munkafázisból a lehető legtöbbet hozza ki. Mondhatni: A színészi alakításokat kivéve minden a tökéletesség határát súrolta a filmben. (A forgatókönyvtől, a jelmezeken keresztül a vizuális effektusokon át a maszkokig!) Én sepciel még egy filmnél sem tapasztaltam ilyen tökéletességet. (Ez nem azt jelenti hogy akkor ez a kedvenc filmem.) Nem vagyok smink szakértő, de én hihetetlenül jónak, és hatásosnak találtam Hullajó maszkjait, és a Gyűrűk Urát is. (A törjön ki a frász-ét kevésbé.) És pl.: a Grincsét pedig csak egy gyermeteg játéknak tartom, pedig az is Oscart kapott... Na szóval. Akkor mondj egy filmet, az utóbbi időkből, aminek szerinted jobbak voltak a maszkjai mint a Király visszatérnek! :-)
0
2005. december 12., hétfő 22:45
1190
Én osztom a véleményed! Nálam nyerő volt, főleg a fényképezés no és a vizsöleffex okán! De Steven Kloves is azt tette bele a könyvből amit kell, és azt hagyta ki ami tényleg lényegtelen!
0
2005. december 12., hétfő 22:37
4842
Entschuldigen Sie! ennyit a szétoffolásomról!
0
2005. december 12., hétfő 22:37
4842
Van más módja is a szétoffolásnak, de én azért egy kicsit visszafogom magam és felteszem a költői kérdést: Mi volt a bajotok a Tűz Serlegével? Nálam abszolút befutó az év filmjei közé. Szokatlan, de izgalmas történetvezetés; átlagos vágások és alakítások. Makulátlan operatőri munka és magával ragadó befejezés: "Sötét és nehéz idők várnak ránk!"
0
2005. december 12., hétfő 22:36
4842
Van más módja is a szétoffolásnak, de én azért egy kicsit visszafogom magam és felteszem a költői kérdést: Mi volt a bajotok a Tűz Serlegével? Nálam abszolút befutó az év filmjei közé. Szokatlan, de izgalmas történetvezetés; átlagos vágások és alakítások. Makulátlan operatőri munka és magával ragadó befejezés: "Sötét és nehéz idők várnak ránk!"
0
2005. december 12., hétfő 22:36
4842
Van más módja is a szétoffolásnak, de én azért egy kicsit visszafogom magam és felteszem a költői kérdést: Mi volt a bajotok a Tűz Serlegével? Nálam abszolút befutó az év filmjei közé. Szokatlan, de izgalmas történetvezetés; átlagos vágások és alakítások. Makulátlan operatőri munka és magával ragadó befejezés: "Sötét és nehéz idők várnak ránk!"