Azért nem, mert ez egy másfajta film.
Leone részben karikíroz. Felnagyítja a western bizonyos sémáit (ebből néha tréfa lesz, mint a Jó... nyitójelenete, de sehol nem gúny). Ezért vannak a hiperplánok, a hosszan kitartott, lassú jelenetek, a jelképszerű hősök: Jó, Rossz, Csúf (+ a Nő a Vadnyugatban). Ehhez passzol a zene - ami néha előbb volt meg, mint a forgatókönyv. De ha passzol hozzá, akkor ez azt jelenti, hogy maga a zene is "fel van nagyítva", beleértve ebbe a terjedelmét is és a nézőre gyakorolt hatását is.
A Butch C. más úton jár. Nem nagyít, hanem kicsinyít. A szereplők hétköznapi fickók (vagy legalábbis teljesen modernizált hősök - ezért szokás együtt emlegetni a Nagy balhéval): bicikliznek, elbénázzák a rablást, tréfálkoznak - és sokat menekülnek. Ez utóbbi azért "kicsinyít", mert ők ugye, a jó főhősök, márpedig az ilyenek, ha menekülnek is, többnyire megküzdenek az ellennel és szépen legyőzik azt. Ezek ketten meg nem. Ami a zenét illeti, nyilván nem lehet annyi, és annyira súlyos, mint egy Leone filmben , Hill az elbeszélés könnyedségét és kortárs érzetét erősíti a Raindrops használatával, a kevesebb zene pedig realitást igyekszik kölcsönözni a tulajdonképpen kissé rózsaszínűre festett történetnek.