Amit leírtál, nagyjából az különbözteti meg nálam a jó filmet a rossz filmtől: hogy érzem rajta, hogy van benne energia, munka, idő, hogy nem csak "egy" filmnek csinálták, "jó lesz ez így, ahogy van" mentalitással, hanem "A" filmet. Aztán az, hogy ezt összehangoltan tudja a stáb megvalósítani, vagyis mindenki egyformán komolyan vette a "küldetését", vagy csak egy részük volt képes erre, hogy az éppen a rendező, az operatőr, az író, egy színész, a CGI animátor, vagy a kellékes, hogy háromezer vagy harmincmillió állt rendelkezésre a filmhez, és hogy forintban vagy dollárban, az tulajdonképpen mindegy. A lényeg, hogy érzem, a lehetőségekhez mérten a maximumot hozták ki magukból. Ugyanennek a fordítottja is igaz, vagyis az indokolatlan hanyagság, lustaság, közöny akár a legjobb filmet is meg tudja keseríteni, legyen bármilyen csekély amúgy a filmbeli jelentősége... nem nagyon, de nem is könnyen felejthetően és figyelmen kívül hagyhatóan (pl. ilyen volt legutóbb az EX2).
A Blue Valentine "energiája" pedig hibátlan.
Az infót szívesen, de például pont ezért sajnálom, hogy a magyar kiadáson nincs extra.