Keresés

SeIect Video: 2014. augusztusi megjelenések

2014. július 8., kedd 0:56
30: Én folyamatosan anyázom, néha éppenséggel egy-két kiadói baklövés miatt, talán ezek közül az egyik legnagyobb pont az volt, hogy soha nem jutottak el arra a szintre, hogy amikor még lehetett, egy hathatós stratégiát alkalmazva összefogjanak a beáramló szeméttel szemben, ami jól hazavágta a piacot, de most már nem káromkodom, csak néha nézek nagyokat.

Nem naivságból jönnek azok a magyar feliratos lemezek, inkább csak figyelmetlenségből (el tudom képzelni, hogy az, aki jóváhagyja a magyar felirat megrendelését ezekre a lemezekre, azt se tudja, mi fán terem az a Magyarország), vagy simán csak azért, hogy nagy cég = lassú reakció.
0
2014. július 7., hétfő 23:33
29. Látod, ennyit jelent, ki honnan tájékozódik. Mindenestre én nem látom olyan szomorúan a KINTI helyzetet, mint ahogy a Sony jelentése sugallja, néha magam is meglepődöm, milyen címeket látok a szomszéd ország MM-jében BD-n a polcokon... Márpedig ha nem lenne rá piac, vélhetően nem jelennének meg - a nagy címek nagy sikerei pedig persze hogy jó marketing adatok. A nagy címeknél simán elérik a milliós példányszámokat  kék formátumon is, ez meg azért nem rossz.

Nem gondoltam volna, hogy ebben a profitorientált világban bárki is bármire feltesz minket naivságból - de mindenestre köszönjük nekik. Sok ilyet még.

Jól tudod, én is emlékszem még a DVD 9000 Ft-os induló árára, az egy más világ volt. Egy jobb világ. Nem várom, hogy tömegtermék legyen a BD, sőt örülök is neki picit, hogy nem lesz az, no de még mindig 7000-et kérni érte pofátlanság.

S végül: hát már hogyne hibáztatnák őket, mikor hetente szembesülünk a pocsék minőségű tokokban kiadott pocsék minőségű DVD-kel, a soha meg nem jelenő szuper filmekkel, meg a be nem hozott magyarított kiadásokkal? Mégis, szerinted mit kéne tennünk? Nem hiszem el, hogy Te néha nem anyázol a bajszod alatt...
0
2014. július 7., hétfő 22:24
23: Sajnos nem tudok németül. :( A Jégvarázs és más kiemelt filmek bombasikeréről hallottam, de ezek többnyire ritka kivételek, olyan marketingmutatványok, melyekkel lehet villódzani, és promótálni a terméket, de közben az az igazság, hogy a BD mögött álló Sony 80 milliárd jenre tervezett éves bevételéből csupán 26 milliárd jött össze, amit a cég jelentésében - tehát nem elemzők - a fizikai hordozók fogyásának radikális visszaesését okolják. Szar ügy.

Igen, néhány tervezett megjelenésre feltesznek még minket, mert néhány stúdió még számol azzal nagy naivan, hogy a hazai forgalmazó majd rendelni fog a 60-70 éves feliratos westernekből 2-300 darabot, de látod, most már ott tartanak, hogy a Carrie-ből sem kockáztatják meg a minimális mennyiséget, annyira nem kell a BD. Mert a gyártási folyamat hosszúsága miatt sok esetben megelőlegezik a bizalmat: jelzik, hogy ez és ez a film meg fog jelenni, gyártattak rá magyar feliratot és/vagy megvették/csináltattak hozzá szinkront: mennyit tetszenek rendelni? Miből, a Rabold el az aryanat! című 1967-es westernből? Köszönjük szépen, nullát.

És hogy magas az ára? a DVD-nek is magas volt: magasabb, mint a BD-nek, viszont volt rá elegendő kereslet ahhoz, hogy luxustermékből szép lassan tömegcikké váljon. Nem lehet mindjárt mindent 2 Ft-ért árulni, hisz anno a DVD-nek is az tett be, hogy elkezdték 990 Ft-ért önteni a turitémát. Sajna a BD-ből már nem lesz tömegcikk: előbb fog teljesen eltűnni a piacról, mint hogy leértkelődjön. Voltak itt is próbálkozások olcsó kiadványokra, nézzétek meg, milyen filmeket lehet akár 990 Ft-ért megvenni, és egyik sem fogyott még el.

És mi lesz, ha hazai forgalmazó már nem árul BD-t, vagy nem lesz forgalmazója? No, akkor már megelőlegezve sem fog minket a kutya sem felrakni egyetlen kékre se. De ez előbb fog megtörténni, mint hogy a forgalmazók eltűnjenek, szóval nyugodtan hibáztassátok őket a továbbiakban is. :)
0
2014. július 7., hétfő 21:13
22.

Ha figyelmesebben megnézzük azt az adatlapot (http://www.dvd.hu/?t=website&do=film_detail&id=1165), akkor eléggé szembetűnő, hogy a kiadványon 7.1-es DTS HD MA eredeti hang lesz. Szerintem ez nem DVD.
Az már más kérdés, hogy ugyanolyan kiadás lesz-e, mint a Z világháború fémdobozos kiadása volt!? Lehetséges, hogy ebből is ki fog maradni a 3D-s lemez. http://www.filmarena.cz/blu-ray-noe-steelbook-sberatelska-limitovana-edice
0
2014. július 7., hétfő 20:28
17. Az, hogy mi finanszíroz mit, azt úgyis okosan megoldják a tulajdonosok. Ha annyira nem érné meg itthon a dvd/bd piac, még ennyi kiadás sem lenne.

A Fekete hattyú példához meg annyit. Hogyha az első példányszám nem ennyire alacsony, akkor a másodikra már nem kell még nagyobb mennyiséget rendelni. Persze nem tudhatták előzetesen, hogy egyáltalán elfogy-e, de itt jön be megint az, hogy miért nem jártak utána, legalább azon a netes csatornákon, ahol hellyel-közzel elérni a potenciális vásárlókat.

Nem egy cég csinálja ezt, hogy szavaztat, hogy milyen színű/ízű/adagú legyen az adott terméke. Érdekes módon ezek mind népszerű és sikeres vállalkozások. Vajon miért? Már az is árulkodó, hogy ugye nem publikusak az eladási adatok (bár ez engem pont nem izgat), inkább több figyelmet fordítanának a vásárlókra, mindjárt jobb lenne. Néha 1-1 emailre is nehezen válaszolnak (tisztelet a kivételnek).

Nem reménytelen ez a piac, csak rosszul kommunikálnak a vásárlók felé, sok tucatfilmmel töltik fel a kínálatot. A valós vagy esélyesebb eladnivalóból alig-alig kapni bizonyos idő után. És akkor még a néha irreális árakról nem is szóltam. Adottak a problémák, megoldásra persze minek is várni.

Az egyéb netes legális online tékákról meg annyit, hogy persze, hogy nem terjed el itthon, ha nem is nagyon hirdetik. Én is rábukkantam egy-egy ilyen oldalra, de egy olyan huszadrangú fórum x-edik oldalán, hogy csoda, ha nem látogatja senki.
0
2014. július 7., hétfő 18:27
25. Természetesen nem akarok hálátlannak tűnni az itthon megjelent kiadványokért. Semmi baj. Ami itthon megjelenik megvesszük itthon, ami meg nem azt meg onnan ahol megjelent. Ne is vegyék a fáradtságot a megemlített filmek kiadására. Ja nem is tennék?
Elnézést nem bírtam kihagyni, csúnya dolog ez a szarkazmus.
0
2014. július 7., hétfő 18:23
24. Holnapután, Daredevil, Törjön ki a frász!...
0
2014. július 7., hétfő 17:42
23.: Ez engem is érdekel, hogy a Transformers 1 vagy Vasember 1-re felirat szintjén hogy kerültünk fel, ha itthon nem adták ki s ki is fizette azt ki valójában.

Vagy ott a UK kiadású Tora! Tora! Tora!, magyar felirattal, ami soha nem is jelent meg nálunk.

Nem értem.
0
2014. július 7., hétfő 15:16
21. Érdekes, én pont más adatokat olvasok. 2013 kiemelkedő év volt a fizikai adathordozók tekintetében nyugaton, s bár a 2014 első negyedéve picit valóban viisszaesés, az év vége valószínűleg kompenzálja majd... Most nem kerestem minden állításomra cikket - ha gondolod, keresek -, de néhány írás alapján az alábbiakat találtam:

- Angliában 2013-ban a BD piac 10%-al bővült, 22 millió brit vásárolt lemezt - szemben a 3.3 milliós netes hivatalos letöltő réteggel

http://www.bluray-disc.de/blu-ray-news/allgemein/67233-bva-blu-ray-umsatz-im-jahr-2013-um-10-prozent-gestiegen

- 2014-ben a BD eladások Németországban valóban csökkentek 2%-al, de a negyedévre vetített 95 millió erós bevétel még így is brutális.

http://www.bluray-disc.de/blu-ray-news/allgemein/65013-bvv-quartalszahlen-erreichen-rekord-ergebnis-aus-vorjahr-nicht

- Csak a briteknél pl a Jégvarázsból 1.6 millió lemezt adtak el vegyesen (DVD, BD) - igaz, ezzel már a második helyre jutott. No, ha ez Nagy-Britannia, akkor hol is van ennek a vége (USA-ban az első nap 3.2 millió példány fogyott - 50%-os BD aránnyal!!!) ? 10 milliónál? 20-nál?? De hasonló az adat néhány más sikerfilmnél is: Gravitáció, Thor, stb...

- Az is igaz, hogy kinn egy új megjelenésű BD ára 16-18 Euro, ugyanez DVD-n 12-15 euró: ésszerű alternatíva van a jobbat választani. Nálunk hol ésszerű a 7000 kontra 3000 ár???

- Hogy hogy gondolom??? Fogalmam sincs, csak kiszaladt belőlem. Egszerűen ami itt ma működik, az kutyakomédia: moslék minőségű DVD-k (tok, hang), ki nem adott filmek BD-n, agyament árazás és akciózás. Ez így hosszú távon nem tartaható. Akkor már el lehet gondolkodni valami ésszerű megoldáson nem?

- S hogy ki fizeti? Miért, azon a temérdek kiadáson, amit eddig már megjelent, de ide nem hozták be, ki fizette??? A Transformers 1 BD magyar feliratát ki fizette? Vagy az új Carrie BD szinkronját és feliratát??? Ezt sose fogom megérteni. Vagy csak jópofaságból tettek rá minket?
0
2014. július 7., hétfő 12:22
Valóban lesz a Noéból steelbook kiadás is (legalábbis a kiadó honlapja szerint),csak a szívfájdalom az,hogy dvdvel 8000-ért, bár ez csak az ajánlott ára:).
Az igazi fanatikusok megvehetik mindkettőt, és mindjárt van egy fémbobozos Noé blu-ray-ed 15ezerért.
0
2014. július 7., hétfő 11:51
18: Nyugat? Ahová mi megyünk, ott nincs nyugat! :) Nálunk közel sem ilyen jó a DVD/BD-arány, egyébként világszinten is elég vacakul állt a Blu-ray, meg úgy általában a fizikai hordozók szénája (be is vágtam ide néhány linket, de sajna nem megy át a hackerfalon: keress rá arra, hogy Sony revenue 2013). És az a durva, hogy tőlünk nyugatabbra remek alternatívák vannak (Netflix, Hulu, stb.), melyeknek esélyesük sincs megtelepedni itthon, mivel azt már végképp nem lehet lenyomni az átlag torkán, hogy olyanért fizessen, amit még kézbe se vehet.

"Sokszor elmondtam már: az egész hazai kiadósdit, megjelentetősdit el kéne felejteni a p*csába, fixen hozzá kéne tenni minket valamelyik ország piacához - mondjuk a némethez, mert ott minden megjelenik"

Ezt mégis hogy gondolod? Majd a németek fizetik a szinkron meg a felirat költségeit pusztán azért, hogy hátha rendel tőlük néhány ember Magyarországról?

19: Van, aki nem adja ki az adatokat, így aztán a többiek se adják ki. és ez már akkor is így volt, amikor még volt piac. Hülye dolog, tudom, de ez van.

0
2014. július 7., hétfő 1:53
Akit érdekel, a Noéból lesz steelbook kiadás is:

http://www.dvd.hu/?t=website&do=film_detail&id=1165
0
2014. július 7., hétfő 1:09
18. Én is próbáltam már megtudakolni egy bizonyos cím országos eladási mennyiségét itt.

Nem kaptam választ, úgy látszik mi magyaroknál ez TOP SECRET adat (szerintem meg inkább lövésük sincs a pontos eladott példányszámról)..
0
2014. július 6., vasárnap 23:39
17. "És mi van akkor, ha az egész BD-bizniszt a DVD-eladások, mi több, az egész DVD/BD-bizniszt a mozikból származó bevétel finanszírozza? Jelenleg erre tendál a világ, ráadásul ez utóbbiban is van elég kockázat ahhoz, hogy az előbbi kapcsán túl sok rizikót nem vállaljanak már be."

Gondolatod második feléhez nem tudok hozzászólni, de az első fele nekem fura. Nem egy kimutatást olvasok (mert máshol ilyen adatok nyilvánosak!!!), hogy a nyugati piacokon az egy címből való milliós eladások közel fele (néha több) már BD. Akkor most mi is finanszíroz mit???

Sokszor elmondtam már: az egész hazai kiadósdit, megjelentetősdit el kéne felejteni a p*csába, fixen hozzá kéne tenni minket valamelyik ország piacához - mondjuk a némethez, mert ott minden megjelenik -, aztán aki még hajlandó pénzt adni lemezért, szépen féláron megveszi onnan. Ez a jelenlegi helyzet semmire se való.

Töketlen kiadók egy nem létező piacon.
0
2014. július 6., vasárnap 12:36
16: És mi van akkor, ha az egész BD-bizniszt a DVD-eladások, mi több, az egész DVD/BD-bizniszt a mozikból származó bevétel finanszírozza? Jelenleg erre tendál a világ, ráadásul ez utóbbiban is van elég kockázat ahhoz, hogy az előbbi kapcsán túl sok rizikót nem vállaljanak már be.

De ha igényfelmérés kell, akkor tessék: megjelent 2011-ben a Fekete hattyú BD-n, bejött az országba mondjuk 300 db, és jól elfogyott. Juhú! Ennek örömére a kiadó rendelt utánpótlást, igen ám, de ilyenkor már minimum 500 darabot vagy akár 1000-et is kell kérni ahhoz, hogy beindítsák a gyártósort, és most mi a helyzet? Egy- másfél éve folyamatosan ott van mindenhol a termék jól leárazva, és nem nagyon akar fogyogatni. Ennyi. Egy százezres nézettségű Oscar-díjas film ott van olcsón a polcon, és nem viszik. És ez az a "jól fogyó" termék, aminek elvileg fedeznie kéne a kockázatosabb kiadásokat. Milyen konzekvenciát vonjon le ebből a Pi jogaival rendelkező független kiadó? Ki merjen adni a fekete-fehér, kevesek által ismert, nulla Oscar-díjra jelölt, egyetlen ismert arcot felvonultatni sem képes filmet, amiből függetlenként drágábban kell gyártatnia és többet? Rád bízom a válaszadást.
0
2014. július 6., vasárnap 11:49
15. Mivel ugye egy kiadó nem egy film jogával rendelkezik, így amiből több fogy, azt pótolja azt a kiesést, amiből kevesebb. Az élelmiszerboltnak sem biztos éri meg bizonyos termékeket tartani, mégis megteszi.

Amúgy erre lenne jó a szavazásos vagy előzetes közönségfelmérés, hiszen kiderülne, hogy miből van hiány. Mert megmondom nem 1 és nem is 2 film van a piacon, ami évek óta kiadott és a kutya nem viszi el. Az is valamikor pénzbe került, biztos el lehetne kerülni az ilyeneket a jövőben. Csak nem okosan csinálnak itt dvd üzletet, ez a baj.
0
2014. július 5., szombat 19:08
14. a baj csak az, hogy ilyen kis piacon a kevés, az felér a semmivel, ezt szerintem bárki beláthatja! miből jelentetnéd meg a tizedik, tizenötödik kiadványt, ha az első kilenc vagy tizennégy semmiféle hasznot nem hozott, hiszen egyszerű rétegfilmről van szó, és az a tábor akik megvennék, nincsenek annyian hogy profitot termeljenek?
0
2014. július 5., szombat 17:18
4. Én elhiszem, hogy kevés fogyna egy Pi-ből, de ha nem jelenik meg semennyit nem adnak el. Fel kellene ismerni, hogy a dvd/bd filmeknél 1-1 rendező neve sokat számít olykor. Van egy tábor, aki szívesen fizetne érte. Ugyanígy működik a mozikban is, a bejáratott dolgok termelik a pénzt, kapnak folytatást, az éppen aktuális sztárok kapnak szerepet nagy filmekben stb.. Szerintem kellene egy kiadó az art és független mozikra (egyesülés), egy meg a stúdiófilmekre. De mivel ez nem lehetséges és még egy nyavalyás kérdőívvel sem mérik fel soha az igényeket (egyik kiadó sem), így nem is lesz változás.

Biztos rossz, hogy nem folyik be annyi pénz a legális adathordozókból, de mivel amúgy is kis piac vagyunk simán specializálni kéne a tényleges vásárlókra az egész ágazatot. Lenne egy lista minden hónapban, amire szavaznának, az megjelenne. Amire nem, azzal nem kellene vesződni. Ez is szülhet anomáliákat, de még mindig értelmesebb lenne, mint elárasztani a boltokat olyan termékkel, ami leértékelve sem kell senkinek.
0
2014. július 5., szombat 17:11
9. Noéból steel??? Inkább fadoboz kellene, nem?
0
2014. július 5., szombat 15:28
10.

Van aki filmeket gyűjt és van, aki vasakat...
0
2014. július 5., szombat 10:28
10.
szívesen!
0
2014. július 5., szombat 6:15
9.
Köszönjük ezt a tartalmas infót!
0
2014. július 4., péntek 21:11
Noéból nem lesz steelbook :(
hát akkor megvesszük máshol ahol meg is jelenik
0
2014. július 4., péntek 19:36
7. Persze, 50 forintért vinnék, mint a cukrot.
0
2014. július 4., péntek 19:04
4. a magyar piacon egy olyan rétegfilmre lenne kereslet BD-n, mint pl a Rekviem egy álomért? azért ez erős túlzás szerintem!
0