Megpróbálok a korábbi hozzászólásaimhoz huen csupa jóindulattal közelíteni a már-már fojtogatóan idegesíto témához. Nem, nem és nem. Képtelen vagyok elhinni, pedig az a fajta volnék, aki a szemének hisz leginkább. Felvetül bennem a nagy kérdés: mit hajlandó egy ember még tenni azért a mágikus "hírnévért". Mert Gáspár Gyozo és "kiccsaládja" lassan eléri az agyhalál kritikus állapotát, ahonnan továbblépni csak olyan polihisztoroknak sikerült, mint Uhrin Benedek, vagy a legendás Kiszel Tünde. És akkor még finom voltam, minden gonosz és rasszista szájíz nélkül. Egy fovárosi ismerosöm szerint ez az elso olyan sorozat a TV-ben, amit senki sem néz, de mindenki látta. Mert lássuk be: Gyozi elérte azt a nagy álmot, hogy mindenki ismeri ot az országban. Egy Fábry úrnak tett nyilatkozatában megerosítette, miszerint hun táplált gyermekkori álma beteljesedett: vagyis o Michael Jackson akart lenni. Hát szerintem minden ember egy és oszthatatlan, bár sose lehet tudni. Akkor próbáljuk meg letenni a rózsaszín szemüveget, bár tudom, hogy divat mostanában: teljes szemmelli nyomor. Egy felkapaszkodott, tehetségtelen pénzeszsák, akinek értheto módon még ízlése sincs. De hiába a kritikus szemlélet, ha neki sikerült, ami sokaknak nem: eladta magát és talán boldog. Hogy mivé fajul ez végül, nos remélem nem kell a gyerekeimnek megélni, hogy még mindíg ott bohóckodjon a kamerák elott. Bár lelke mélyén talán jó ember o, egyetlen dologról hajlamos megfeledkezni: saját etnikumának sem kell vezér, aki elvezeti oket a gazdagság és boldogság "pálotajaba". De azt mondom, minden kornak legyen meg a saját megváltója. Akkor a kegyetlen vádak következzenek: egész családja nem más, mint önnön sötét vágyainak manifesztációi. Bár a gyerekekkel mindíg türelmes próbálok lenni, még nézni is fáj egy 4 éves kislány cumizását és beszéd helyett a szüntelen érthetetlen ordítozást. Úgy tunik novérével örököltek hasonló tulajdonságokat, ha arra a disznóólra gondolok, amit étkezés gyanánt muvelnek. És az soha nem szuno decibel. A giccses palota ízléstelen berendezései semmit sem tükröznek, mint egy háborodott elme önimádatát. Akkor miért érzek írigységet mégis? Mert itt döbbenek rá, hogy a gondolatok és értékrend amit magamban hordozok a mai világban dekadenssé váltak. De miért szenvedjek feleslegesen? Ha oszintén belegondolok, végso elkeseredésemben sem lennék képes cserélni Gáspár Gyozovel. Hát az ido rajta is telik, mindannyiunkon. S bár nem hinném, hogy bevonulnék a történelem nagy soraiba, a méltóságomat ígysem adom el. Akkor a rideg tények: sajnálom a DVD lemezeket, amikre ez a szörnyuség felkerült. Mindenkit mentsen az ég attól, hogy kedvet kapjanak eme világ gyönyöroségeire. Ha úgy vesszük az évszázad viccéért még nem nyerte el senki sem a díjat. Hát hajrááááá magyarok!!!