Vásárlói kritikák a következő termékről: Sliver

A siker nem másolható, próbálkozók mégis akadnak rá bőven. A Sliver például egyértelműen az Elemi ösztön sikerét hivatott megismételni, az előzeteshez még a zenéjét is alákeverték. Mindkét alkotás forgatókönyvét jegyző Joe Eszterhas önéletrajzi könyvében részletesen kifejti hol bukott el a produkció, de természetesen nem magát hibáztatja, hanem a stúdiót, amely kiherélte az ő eredeti koncepcióját. Eszterhas ugyanis alapvetően szerelmi történetként képzelte el a filmet, ennek jegyében pedig a Sharon Stone alakította hősnő megbocsátott volna a gyilkosnak, hogy boldogan éljenek... mint hal a vízben. Ez papíron jól néz ki, de a tesztközönség nem vette be és új befejezést követelt, a Slivert átszabták, Eszterhas meg azóta is utálja.
Ami azt illeti, nem rossz film, habár akadnak hibái. A legalapvetőbb, hogy felváltva próbál krimi és erotikus film lenni, de szálai inkább gátolják a cselekményt, mint segítik. A főszereplő nyomozni kezd a házban történt titokzatos halálesetek ügyében, aztán inkább új barátjával (William Baldwin, alias 1. számú gyanúsított) játszik szexuális játékokat. Valaki figyeli őt, de ebből nem lesz fenyegetés, így sokáig a feszültség se tud kibontakozni. Az erotikát próbálják az alkotók erőltetni, de, amit kapunk az inkább szimpla pornóhoz közelít. Egy óra eltelik mire a cselekmény magára talál, akkor viszont sietve igyekszik bepótolni mindazt, amit addig elszalasztott. Baldwin és Stone kapcsolata végre továbblép az ággyakorlatozáson, boncolgatásra kerül a voyeurizmus, és nem mellesleg új gyilkosság történik. A bosszantó az, hogy a film addig számos lehetőség mellett megy el. Ha a kiegyensúlyozatlan forgatókönyv ennek nem szabna gátat, az elejétől a végéig izgalmas krimi lehetett volna belőle. A gyakorlott kezű rendező, Phillip Noyce nagy formában lévő operatőre, Zsigmond Vilmos segítségével az első perctől gond nélkül teremti meg a szükséges atmoszférát, viszont olyan feszültségben gazdag jelenet létrehozására, mint a ragyogóan összevágott gyilkosság a lépcsőházban, ritkán nyílik alkalom.
Joe Eszterhas bár hozott anyagból dolgozott, leginkább önmagát másolja. Bevált trükkje, hogy elénktár két gyanúsítottat és úgy mozgatja a történetet, hogy hol az egyik, hol a másik tűnjön a tettesnek. Ez működött a Kicsorbult tőr és az Elemi ösztön esetében, ám ezúttal csak módjával, mivel a 2. számú gyanúsított, az író (Tom Berenger) annyira háttérbe van szorítva, hogy jórészt csak azért bukkan fel, hogy a frászt hozza Sharon Stonera. William Baldwinnak vannak jó pillanatai, többnyire mégse túl meggyőző pedig tulajdonképpen ugyanazt a videómániás pinabubust játssza, mint az Egyenesen átban. Sharon Stone több értelemben is ekkor volt a csúcson és ez meg is látszik rajta. Ugyan messze nem annyira emlékezetes, mint az Elemi ösztönben, de hitelesen alakítja a sebezhető szinglit.
Ahogy azt korábban is írtam, a film vége körül kész mizéria volt. Eredetileg egy vulkán lett volna a helyszíne, ami azonban a forgatás alatt kitört. Joe Eszterhasnak saját bevallása szerint nincs semmi köze az új befejezéshez, ami, ahhoz képest, hogy az utolsó pillanatban alakult ki, meglepően összeszedett. Lényegét tekintve szokványos, mégis csavar annyit a történeten, hogy legyen egy kis meglepetés is benne. A Sliverből könnyen lehetett volna katasztrófa, de az önmagában izgalmas alapötlet, a megbízható rendező és a kimagasló operatőri munka révén még éppen elkerülte. Ugyanez a néhány évvel később szintén Joe Eszterhas forgatókönyvéből készült Elemi ösztön utóérzet, a hírhedten pocsék Jade kapcsán már nem mondható el.

Szerintem ez egy remek film.

Erotikus thriller. Sharon nagyon jó.

A zenéje kituno, pont illik a filmhez.
Amikor eloször láttam nagyon izgalmas volt,

mert a végéig nem lehetett tudni hogy ki a gyilkos.

Nem rossz film, de az Elemi ösztönnek nem ér a nyomába! Extrák lehettek volna.

--------------------------------------------------------

Na, ma megvettem. Az eredeti szinkron van rajta, elég jó minoségben, csak egy picit halk. Az angol hang az kiválóan szól. A kép is nagyon szép.

Én még régebben olvastam az Ira Levin-regényt és a filmet is láttam. Mindketto tetszett, bár talán a filmbol többet ki lehetett volna hozni, de még így is elég csavaros. Sharon Stone pedig  nagyon jól adja a sebezheto harmincas szinglit!!!