A SW-topicból klónozva:)
Nekem tetszik A végső határ, mert értem, hogy Shatner milyen drámát próbált újításként belevinni. "Szerencsétlennek" azért lehet nevezni ezt az ötletét, mert Nimoy a Hazatérésben pont egy olyan kommersz sztorit vitt vászonra, amilyen kommersz a Sötétségben. Értem ez alatt, hogy olyan mozit készített, ami könnyen fogyasztható mindazok számára is, akik különösen nincsenek otthon a Star Trek egészét illetően, akiket "vasárnapi" fogyasztónak tituláltam. Számukra egy jópofa film, nem véletlen, hogy a "bálnást" mindenki ismeri. Egy ilyen széles rétegnek kínált Hazatérés után eleve veszett fejsze volt egy kamaradrámás A végső határban gondolkodni, ami aztán annyira személyesre sikeredett, hogy még a Trek-rajongók sem tudtak vele mit kezdeni. Ami azt illeti, Nimoytól azért könnyebben elfogadom az ilyen könnyedebb megközelítést, mert előtte a Spock nyomában azért nem teljesen ilyen volt, na meg ő azért melózott rendesen a Roddenberry-szellemiségben készült érában is, tehát rá nem tudok gondolni iparosként.
Alapvetően egyébként az az örök és feloldhatatlan ellentét a Star Trek sorozatok és a mozifilmek között - és erről két hete Lentiben jót beszélgettünk Dylan-nel, hogy míg a sorozatokban nagyon jó lehetőség van minden egyes karakter jellemének ábrázolására, a személyiségük megismerésére, addig egy mozifilmben mindez snell-ben zajlik, és a (főleg) mai mozinéző tiniknek akció akció hátán kell, különben az egész uncsi, gáz. Az Abrams-féle Star Trekekben ezt legjobban Dr. McCoy karaktere sínylette meg, akit talán nem is neveznek így, csak Bones-nak szólítják (a stáblistán is csak ennyi áll), ami még csak hagyján, de mindabból, amit például évtizedek alatt a karakterben felépített DeForest Kelley, abból a Sötétségbenben csak egy idegbeteg, idiótán viselkedő, láthatóan csak alig megírt figura bőrében botladozik Karl Urban. Na, ez már probléma. Értem én, hogy az eredeti trió által kialakított csipkelődésre próbált alapozni Abrams, de ez teljesen kétpólusossá vált, a dokira már nem pazaroltak időt, pedig pont a három különböző személyiség volt korábban a történet mozgatórugója, sava-borsa. Az meg, hogy a Khan haragja drámai csúcspontját kiherélték azzal, hogy csavartak rajta (ami nem baj), de míg Spock konkrétan belehal az önfeláldozásba, addig az újban Kirk a hősjelenete utáni következő jelenetben vígan beszélget, hát... nekem nagyon ciki volt. S tudnám sorolni az ilyen eseményeket.
A Kapcsolatfelvétel azért volt jó, mert az egy a sorozatban is láthatott elemet gyúrt át, tuningolt fel látványosabb formában, de közben mindvégig megtartotta az igazi Star Trek-érzést, hogy ismét a klasszikus jelzőt használjam, benne volt Roddenberry szellemisége. Nem tudom jobban elmagyarázni, aki ismeri az univerzumot A-tól Z-ig az vágja, hogy miről beszélek. Abrams-nek még abban a(z állítólagos) tervében, pontosabban annak megvalósulásában bízok, hogy producerként elintézi, hogy Shatner - és persze Nimoy is - bekerüljön a várhatóan 50. évfordulóra elkészülő mozifilmben. Szép búcsú lenne az akkor 85 éves korukat megérő ikonoknak, akik miatt megszerették, megszerettem annak idején ezt az egész világot. Remélem, hogy J.J. harmadik ST-je inkább az elsőhöz fog közelíteni és nem a másodikhoz. De egyébként baromi jó ötletnek tartanám Frakes rendezőként való visszatérését is, nem gondolnám, hogy ő és Abrams összeférhetetlenek lennének. Nimoy-jal sem lehetett egyszerű együtt dolgozni, ő is egy erős egyéniség.